dunszt.sk

kultmag

REKAMIÉ Szegeden

Új tematikával és névvel indul útjára a Szegedi Nemzeti Színház Regionális Kamaraszínházi Fesztiválja, a REKAMIÉ. Határon túli magyar színházak magyar szerzők műveiből készült előadásait láthatja a szegedi közönség április 8-13-ig a Kisszínházban.

A programot a színház főigazgatója, Barnák László válogatta, aki többek között azt is elmondta, hogy a fesztivállal szorosabb kapcsolatot szeretnének kialakítani a határon túli alkotókkal és intézményekkel. A REKAMIÉ új színfoltként tűnik fel a magyar fesztiválpalettán, a hosszú távú cél pedig, hogy rangos szintre emelkedjen. A rendezvény kiemelt vendége Závada Pál lesz, akinek Az utolsó üzlet című darabja –  a színház egyik ősbemutatója – ugyancsak a programsorozat része.

A bemutatók után a nézők közönségtalálkozón vehetnek részt az alkotókkal és a színészekkel, együtt beszélik meg a látottakat Proics Lilla és Jászay Tamás moderálásával.

Borisz Davidovics síremléke

A REKAMIÉ programja:

április 8. (hétfő) 19:00
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
Az ördög próbája
Rendező: Radu Afrim

április 9. (kedd) 19:00
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
EXIT
Rendező: Schilling Árpád

április 10. (szerda) 19:00
Újvidéki Színház
Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke
Rendező: Alekszandar Popovszki

április 11. (csütörtök) 19:00
Zentai Kamaraszínház
Molnár Ferenc: Liliom
Rendező: Mészáros Tibor

április 12. (péntek) 19:00
Szegedi Nemzeti Színház
Závada Pál: Az utolsó üzlet
Rendező: Lukáts Andor

április 13. (szombat) 19:00
Nagyváradi Szigligeti Színház
Heltai Jenő: Naftalin
Rendező: Novák Eszter

 

Az előadásokra mától válthatók jegyek a színház jegyirodájában (Stefánia 6.) és a szinhaz.szeged.hu weboldalon.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket