dunszt.sk

kultmag

A Svéd Akadémia idén két irodalmi Nobel-díjat is átad

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kedden, március 5-én jelentette be, hogy idén két irodalmi Nobel-díjat is átadnak: a 2019-es mellett pótolják a 2018. évi kimaradást is.

1949 óta először fordult elő, hogy a díjat nem adták át az adott évben (az 1949-est végül William Faulkner kapta meg 1950-ben). A tavalyi késlekedésnek az Akadémiát megrázó szexuális zaklatási botrány volt az oka, ami miatt a döntőbizottság egyik tagjának a férjét börtönbüntetésre ítélték, és több akadémiai tag is lemondott. A díj szabályai szerint minimum 12 tagnak kell döntenie annak átadásáról, a lemondások után pedig kevesebben maradtak.

Kedden, gyűlésüket követően kifejezték szándékukat az Akadémiába vetett bizalom visszaállításáról; ennek érdekében az Akadémia tagjai mellé kineveztek öt külső tagot, akik a következő években a díjak odaítélésében közreműködnek. Nem tértek ki arra, hogyan fog ez zajlani, de a díjazottak kiválasztásának részleteit eddig is titokban tartották. Most mindössze annyit lehet tudni, hogy februárra egy 200 nevet tartalmazó listát állítanak össze, amit májusra leszűkítenek, és az öt döntős közül a nyár folyamán választanak. A részletes indoklásokat tartalmazó jegyzőkönyvekről 50 év elteltével oldják fel a titkosítást, azok ekkor válnak a nagy nyilvánosság számára is elérhetővé.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket