dunszt.sk

kultmag

Irodalom Éjszakája 2019

Idén március 28-án, este hét órai kezdéssel rendezik meg az Irodalom Éjszakáját az EUNIC Hungary és a Radnóti Színház szervezésében, valamint a Cseh Centrum irányításával. A negyedik alkalommal megrendezett eseményen huszonhárom (a Radnóti Színházhoz valamiképp kötődő) színész huszonhárom nem mindennapi helyszínen huszonkét ország kortárs irodalmából olvas fel. A programot idén a Nagykörút és a Hősök tere közötti, olyan felolvasás-helyszínként szokatlan helyeken rendezik meg, mint például egy imaterem, egy műteremház, egy nagyköveti rezidencia vagy éppen egy turkáló. De nemcsak a budapesti közönséghez hozza közelebb a világirodalmat a különleges irodalmi happening, idén Debrecen is csatlakozik az eseményhez, ahol a Csokonai Színház színészei olvassák fel a budapesti helyszíneken is elhangzó szövegeket ugyanazon az éjszakán.

Az idei év tematikája a családi fészek lesz, mely összeköti majd a különböző nemzetek irodalmát. Javarészt pályájuk elején lévő írók műveivel ismerkedhet meg a közönség, de hallható lesz a nemrég elhunyt, világhírű izraeli író Ámosz Oz Barátok között című művének részlete is Gyabronka József előadásában, vagy a Svájcban élő, Rimaszombat született ugyancsak nemzetközi sikernek örvendő Ilma Rakusa Rengeteg tenger című könyvének egy részlete is Börcsök Enikő tolmácsolásában. 2019-es év magyar szerzője Vida Gábor lesz, akinek az Egy dadogás története című önéletrajzi regényéből hallhat majd részletet a közönség Gazsó György előadásában.

A rendezvény ingyenes.

Az esemény programfüzete itt érhető el.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza