dunszt.sk

kultmag

Az állami kitüntetések margójára

A Magyar Színházi Társaság nyílt levélben tiltakozott a 2019. évi állami kitüntetések odaítélésének gyakorlata ellen. Mint írják, a színházi szakma ernyőszervezeteként minden évben alapos előkészületek után élnek törvény adta jogukkal, hogy általuk érdemesnek tartott művészeket terjesszenek fel az állami szakmai díjakra. Ezeknek az előkészületeknek része az alapos és kimerítő vita, a művészek munkásságának ismerete. A döntésben szerepet játszanak olyan szempontok is, hogy „…a színházi szakma teljes spektruma lakhely, munkahely, foglalkozás, sőt férfi-nő szempontból is képviselve legyen”.

A miniszteri díjakról döntő kuratórium az elmúlt években is igyekezett magáévá tenni ezeket az alapelveket, idén azonban sokkolta a Színházi Társaságot, hogy az általuk javasoltak közül senki, míg a kuratórium által felterjesztett harminckét művész közül is csak heten kapták meg a Jászai Mari-díjat.

Mint írják, „Most azt látjuk, hogy sem a szakmai szervezetek, sem a miniszter által felkért kuratóriumok véleménye nem számít, s nem tudjuk, ki az, aki végül is dönt a díjazottak személyéről.” Ebből kifolyólag a Társaság Elnöksége fontolóra veszi, részt vegyen-e a folyamatban, amelyet szakmai szempontok alapján nem tud befolyásolni.

Időközben a Magyar Színházi Társaság honlapjáról eltűnt a nyílt levél, a facebook-oldalukon azonban még látható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket