#Moszkva

A Három lány Szombathelyen

A Ványa bá sikere után Réthly Attila újabb Csehov-drámát állított színpadra a mesebeli okos lány módjára: át is dolgozta, meg nem is. A címváltozat (Három lány) arra utal, hogy komolyabb változtatásokra készüljön a néző, az előadás azonban nyugodtan futhatna Három nővér címen is, nem írták át radikálisan.

Hamvai Kornél új fordítása azonban erősen kihallatszik a szövegből. Van benne valami furcsa elharapottság, zaklatott tördeltség, a színészek néha mintha szabadversként mondanák. Felcserélt szavak, elhagyott vagy rosszul használt toldalékok ütik meg a fülünket, mai szleng keveredik a szövegbe. Főleg az első felvonás elején meglepő, ahogy Nagy Cili (Ólgát játssza, vagyis Hamvai fordításában Ólgát – a  továbbiakban is követem a színlap helyesírását) szinte felköhögi ezeket a darabos mondatokat. A sajátos nyelvezet képi lenyomata is megjelenik a színpadképben, a négyzetrácsokkal felosztott háttérparavánokra ugyanis krétával rövid idézeteket írtak fel a drámaszövegből.

Kisebb dramaturgiai változtatás, hogy a szereplők közül kihúzták a dadát, szerepét összeolvasztották Ferapontéval. Vele reflektál az előadás a híres paródiára: amikor belépünk a nézőtérre, Avass Attila már ott ül és nevetgél egy régi tévé előtt, amelyben Körmendy Jánosék komédiáznak. Időnként nagyokat csap a becsíkozódó készülék tetejére.

Cziegler Balázs díszlete egyébként sem korabeli, az ötvenes-hatvanas évek csővázas bútorai inkább a szombathelyi színház előéletére utalnak, valamikor ugyanis ebben az épületben is helyőrségi művelődési otthon (ahogy a helyiek nevezték: HEMO) működött, katonák lakták be a teret, akárcsak a drámabeli orosz kisvárost. Velich Rita jelmezei is ingadoznak a két század között, jelezve a dráma időtlenségét.

Réthly Attila kitalált egy színházi keretet az előadáshoz, e szerint mi éppen a főpróbát látjuk, halljuk az ügyelő hangját, nincs függöny, a színészek csak úgy bejönnek az elején, kezükben még ott a szöveg (furcsa is: a főpróbán?). Az előadás végén újra megszólal az ügyelő. Hogy mire fut ki ez az ötlet, nem teljesen világos. Valószínűleg arra, hogy a színpadi teret a díszletmunkások felvonásról felvonásra fokozatosan kiürítik, a katonák búcsúzkodásakor a paravánokat is szétcsavarozzák és kiviszik. (Ez a kiürítés eszünkbe juttathatja Bagossy László örkényes Három nővér-rendezését – ott az egészen addig a színpad szélén üldögélő katonák tűnnek el, ürességet hagyva maguk után.)

Ebben a kiürített térben helyezik el az előadás végén a hatalmas #MOSZKVA feliratot, amilyet manapság szinte minden város főterén láthatunk, a szelfizők legnagyobb örömére. Irína (Hartai Petra) az első felvonásban még lefitymált, Csebutikintól névnapi ajándéknak kapott fehér bundájában igencsak dekoratív látvány az óriási fehér felirat előtt. Ez a kép, mint afféle „drámák egy percben” sűrítmény biztosan beleég a néző emlékezetébe.

A leírtakon túlmenően azonban az előadás követi a csehovi játszási hagyományt, és a szereplők közötti kapcsolódásokra vagy éppen azok hiányára koncentrál. E téren egyetlen szokatlan (legalábbis általam eddig még nem látott) megoldást kínál: Ólga, miután mélyen felháborodik azon, hogy Natasa ki akarja rúgni a házból az öreg Ferapontot, hirtelen szenvedélyesen megcsókolja Natasát, aki ez ellen nem is tiltakozik. Ez azért is meglepő, mert az előadás addigi részében nincs jele Ólga vonzalmának, és valójában folytatása sincs ennek a felvetésnek, így pedig némileg ad hoc ötletnek érződik. Még akkor is, ha a drámaszövegben valóban szerepel itt egy engesztelő csók, amit Natasa ad Ólgának.

Hartai Petra Irínája szép ívet jár be a gondtalan bakfistól a megkeményedett, megkeseredett fiatal nőig. Alberti Zsófia Másája kislányosabb, játékosabb annál, ahogy megszoktuk. Mint a gyerek, úgy incselkedik Versínyinnel (Orosz Róbert) a férje háta mögött. Igaz, itt a férje ennek ellenére sem nevetséges, és nem is nagyon marad alul az összehasonlításban, ha nem egy szerelemes szem veti össze Versínyinnel. Szabó Tibor méltóságot és belátást ad a meglett tanárnak. Gonda Kata Natásaként éles és pontos, úgy hordozza anyaságát, mint egy nagy hatótávolságú fegyvert. Nem is lehetne nagyobb a kontraszt közte és megadó, sorsába beletörődő férje (Bajomi Nagy György) között. Horváth Ákos rezzenéstelen arccal játssza Szoljónijt, vonulásai néma hadüzenettel érnek fel. Antal D. Csaba (Tuzenbah) jelenléte a párbajra készülődő jelenetben sűrűsödik meg.

A reklámszempontokat erősen szem előtt tartó színlap szerint „új, nem-unalmas” Csehovra számíthatnak a nézők „az ország legérzékenyebb színtársulatával”. A jó háromórás előadás valóban nem unalmas, az érzékeny színtársulat is stimmel (még ha a leget el is kellene hagyni). Forradalmi újdonságot ne várjunk tőle, de a szombathelyi volt HEMÓ-ból nézve kap egy külön árnyalatot ez az örök Moszkva keresés, örök fővárosba vágyás.

Csehov: Három lány