dunszt.sk

kultmag

Rácz Boglárka: Végpóz

A kötet a Kalligram kiadónál jelenik meg.

Rácz Boglárka: költő, tanár, ez az első regénye. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Kyotóban már tavasz van (Kalligram, 2014)

A kötet ismertetője:

Végpóz. Ahonnán már nincs tovább. Siker jön, vagy kudarc. Fel lehet lélegezni, valami végleg befejeződött. Végh Eszter balett-táncosnak készül, szigorú Rendszert alakít ki magának, hogy a legjobb lehessen, hogy feloldódhasson a súlytalanságban. Végh Eszter szerelmes kamasz, aki szigorú rendszert épít ki a birtoklásra, a prostitúcióból élő Anna birtoklására. Anna rejtélyes táncos, aki szigorú rendszert épít ki, hogy kibújjon minden kötöttség alól, bármi is legyen az ára. Rácz Boglárka kötete a végsőkig vitt rögeszmék felkavaró története. De mi van a rögeszmék után?

Részlet a regényből:

Épp a kulcsait kereste a hátizsákjában, amikor a férfi rádudált. Először nem nézett oda, aztán mikor villogni kezdett, hunyorogva próbálta felismerni a kormány mögötti alakot. Próbált higgadt maradni, talán lelassította a mozdulatait vagy mélyeket lélegzett, mintha mindez számított volna bármit is. Odalépett, a férfi kinyitotta a kocsi ajtaját, aztán biccentett egyszer, aztán eltelt hat vagy hét másodperc, és akkor másodszor is, csak kicsit határozottabban. Azt nem tudta, hogy inkább szánalmat keltő. Eszter számára legalábbis. Beszállt, aztán pár perc múlva azt mondta, most már valamelyiküknek meg kellene végre szólalni. Tönkre fog tenni téged is, végül ennyit mondott. Meg hogy meg sem szólította volna, ha tudja, hogy őrült. De nem látszik mindegyiken, nézett Eszterre most először, aztán várt, mintha folytatni akarná, de nem folytatta, csak nézte. Az ilyeneknek, mint te, létezniük sem kellene, mondta Eszter. És akkor a férfi megszorította a csuklóját, úgy, hogy kidagadtak a vékony, kék erek, és attól kellett félni, összeroppannak a csontjai, és ő engedett ennek az erőnek, hiszen, gondolta jóval később, már a beszállástól kezdve hiábavaló lett volna bármiféle ellenállás. Elengedte, azt mondta, csak azt akarta, hogy valaki megértse végre, hogy nem ő a hibás. Ennek így semmi értelme, szólt Eszter. Lehet. Lehet, hogy kibaszottul nincs, de most már akkor is végighallgatsz. Aztán kis idő múlva még hozzátette, hogy te megnyugodhatsz, Eszter, az ilyen sovány lányokra nekem sosem volt gusztusom.

Anna másképp volt sovány, legfőképpen úgy, ahogyan a rossz körülmények között élő gyerekek tudnak csak, valószerűtlenül vékony karokkal meg a bordák vonalát követő csenevész felsőtesttel. Meg véraláfutással, mondjuk a lapockák között. Vagy máshol. A könyökhajlatnál, a deréknál, a combokon. Azt mondta, megbotlott, talán a lépcsőn fölfelé, ahogyan kettesével szedte a fokokat. Azt mondtam, minden héten nem lehet megbotlani. Aztán nem mondtam, csak vártam vele, hogy felszívódjon. Nem tartott soká. Azt hiszem, csak azért szívódott fel olyan hamar, hogy másnapra megjelenjen a következő. Különben szerintem nem is érdekelte, mit gondolok. Mindig a hülye lépcsőket mondta, mintha más magyarázat nem is létezhetne. Mindig a kibaszott lépcsők. Segíteni akartam neki, akkor még nem tudtam, hogy neki nem lehet. Akkor még nem tudta, hogy neki nem lehet. Pedig ha akkor valaki közbelép, még meg lehet állítani. A kétségbeesett tizenhat éveseket mindig meg lehet. Igaz, kétségbeesett csak a legvégén volt. De akkor irgalmatlanul. Képzeld el, Eszter, milyen az. Amikor valaki annyira kifordul önmagából, hogy elveszti a kapcsolatát a valósággal. Nem végleg, de egy időre. Arra az időre is, amikor nem csak szavakkal vigasztaltam. Azt ő akarta többnyire. Annyira tudta akarni, hogy a szomszédok kihívták a rendőrséget az egyik este. És akkor meg kellett magyaráznom a gyűrött lepedőn fekvő mozdulatlan testet, mert még arra sem volt hajlandó, hogy akár pislogjon. Beszélni sem, igaz, eleget beszélt a fénytelen szempár. Ebben a fénytelenségben éltem vele én is, Eszter. Hogy hátha neki így könnyebb lesz. Akkoriban béreltem ki neki a lakást. Mert azelőtt egy kibaszott lyukban lakott. Egy húgyszagú épület mosókonyhához hasonló helyiségében. Azt mondta, otthon bántalmazták, azért. Meg hogy ez most így egész elviselhető. Két ágy volt összetolva a szoba jobb oldalán, a balon asztal felpattogzott festékkel, rajta mindenféle női holmi. Meg egy összevissza karcolt laptop, az a lakótársáé volt, kellett a kuncsaftok felhajtásához. Ő úgy mondta, ügyfelek. Sétálj most egyet, Anna, mert ötre jönnek. Vagy hozhatnál valami kaját addig, ne mindig nekem kelljen. Azt hiszem, igazából jóban voltak. Amíg nem kapott tőlem hetente egy tízest, ő adott neki valamennyit a bevételből. Különben nem lehetett tudni, ki bántalmazta, de azt igen, hogy provokálta a bántalmazást. Nálam is megtette. Talán majd nálad is ezt fogja tenni, Eszter. Amikor nem számítasz rá. Amikor megszüli majd a gyerekemet, rád támad, de olyan váratlanul, hogy te sem tehetsz majd mást. Kénytelen leszel, Eszter.