dunszt.sk

kultmag

A legújabb Malvin-medley-ről

„Azon a napon a Mexikói út 36/A első emeletére költözött az isten.”
Marton László Távolodó az Abbey Road című Beatles-album első hallgatásáról

Hogy Malvin guru, az sosem volt kérdés. Hogy generációk tanulták tőle a zeneértést, megkérdőjelezhetetlen, bizonyíthatja a Magyar Narancs című anyahajó mellett a Sziget Fesztivál Világzenei Színpada, melynek többévtizedes szervezője volt, a Petőfi rádió egykori Passzport című világzenei műsora, és a Müpa bizonyos rendezvényei, meg még annyi minden.

Mikor a Magyar Narancs alakult, az 1989 augusztusa és októbere közötti időszakról mesélek, őrületes keresésben voltunk a rockkritikai szerkesztő pozíciójára. Jött egy écesz, Münchenből, Marton László Távolodóval kellene kontaktálni, ő azt a vonalat képviseli, amit az alapító szerkesztőség gondol, hallgat, szeret(ne), csak mélyebben, szakszerűbben, strukturáltan, időtávba, térviszonyba rendezve, és alulról, demokratikusan. Ami akkor éppen számított. Ha jól emlékszem, valahol az Astoria környékén találkoztunk, talán a Csendesben. Malvinnál (MLT beceneve – mindenki így hívja) volt néhány publikációja, olyanokról írt (jól), akiket addig is bírtam, mint Patti Smith, Nick Cave vagy David Bowie, a punk és az underground, és olyan új előadókat tanultam meg tőle, mint Lydia Lunch vagy Meredith Monk. Marton László Távolodó ilyenformán a Magyar Narancs alapító tagja, hiszen az alapítás második pillanatától velünk volt; mamár, lassan 30 év után az egyetlen, aki most is ugyanott impresszumban van.

Kézbevettem az Alulnézet című új könyvét, a címlapon hozzánk közelálló fotós, Lukács Dávid (ex-Narancs + a Kolorádó Kid film operatőre) vad képe a szerzőről, belepillantottam, most láttam csak, hogy a karcsú kötet első felének, a ká-európai zenetörténeti cuccnak e hely, a dunszt.sk adott először felületet, hallelúja! Rock around the Block! Ráérős napnak terveztem e cikknek a megírását, sok zenehallgatással, tört ütemekkel, mosdatlan szövegekkel. Hallgattam. A Csehszlovák Királysággal alcímű fejezettel kezdjünk, már csak azért is, mert Víg Mihállyal együtt magam is „csehszlovák vagyok, csak délen élek”. Hogy Allen Ginsbergnek van Kral Majales című verse, azt tizenhat éves korom óta tudom, mikor is lefordítottam; a fordítás lappang, ami kár, mert sem előtte, sem utána nem foglalkoztam ilyesmivel. Malvin közös barátunk, Eörsi fordításában idézi a New York-i költő 1965-ös prágai emlékét, mikor a Károly Egyetem diákjai Májuskirálynak választották, viszont ezzel az estebákok sűrű érdeklődését is kivívta: „…háromszor tartóztattak le Prágában, egyszer mert részegen énekeltem a Narodni-utcán / egyszer egy bajszos kíber ütött le az éjféli járdán azt üvöltve, hogy BUZERÁNS, / egyszer mert elvesztettem szokatlan szex-pol álmatagságokkal telefirkált noteszomat…”. Csehszlovákia egyik komolyan pozitív országimázs-eleme, hogy egy jobb évtizedben, egy erőteljes fiatal nyugati generáció szolidaritásától öveztetett az 56-ja egytucatnyi évvel később. Ami nem jelenti, hogy jobban jártak az ott élők, a „normalizáció” eltartott húsz évig; míg a kádári Magyarországon, ha különböző hőfokon is, de konszolidáció volt 63 után. Amitől az árnyékolástechnika egykaptafája ugyanaz maradt: megtudom Malvintól, hogy a hatvanasévek-sztár Marta Kubišovát eltiltották 1970-ben a fellépéstől, „azzal a koholt váddal, hogy pornófilmekben szerepelt”; mennyire összecseng ez Bara Margit, vagy később Tordai Teri esetével. Persze Plastic People, persze Ivan Jirous, vele magam is összefutottam, de azt már megírtam rég. A lengyel Dezerter karcos keménysége, a KSU 1977-es indulása, a mindig szálkás lengyel viszonyok legközepette, nemzetközi trendekkel azsúrban, „hadiállapot és punkrobbanás” által szétvert lengyel mainstream rockszcéna. Kilépve a visegrádi térségből Malvin rávilágít keletnémet barátaink küzdelmeire Wolf Biermanntól nevelt lányáig, Nina Hagenig, akin felnőnünk méltóztatott.

Nemrég, épp a korábban megemlített müncheni kapcsolat (Dietmar Lupfer, egy másik zeneguru) házibuliján Hajnóczy Csabával beszélgettünk. Mondom neki, hogy pont mielőtt 1990 nyarán egy madridi emberjogi konferenciára mentem, jelent meg alapműve a Narancsban – MLT rockszerkesztő rendelte meg –, Tuszovka volt a címe, a szovjet punk, újhullám, underground tökismeretlen terrénumának bemutatása volt a magyar közönségnek. Az ő cikkében olvastam a Kino frontemberéről, Viktor Cojról, aki származását tekintve szovjet-koreai Leningrádból. Korábbi utazásélményemből tudtam e népcsoport létéről, a hírt megértéssel fogadtam. Namost Madridban – egész pontosan a Valle de los Escaídosban, az Elesettek Völgyében, a konferencián – volt egy szovjet-koreai fiú, aki egész nap walkment hallgatott, és mikor megtudta, mert elmeséltem neki, hogy hallottam Viktor Cojról, akkor az összes találkozásunkkor a fejemre rakta a fülhallgatóját, és boldogan ordibálta a tökigcsavart poti mellett, hogy „Viktor Coj! Viktor Coj!”. Ezt a vicces élményt is Malvinnak köszönhetem, Hajnóczy Csaba volt a médium.

Malvin igazán lelkesedik a nyugat-balkáni (Jugoszlávia és utódállamai) rockért és punkért és előítélettel viseltetik a kelet-balkáni (román, bolgár) hasonlókkal szemben. Kušturica első, messze legjobb filmjével, az Emlékszel Dolly Bellre? cíművel kezd, mely a rock’n’roll lázában égő hatvanas évekbeli Boszniában játszódik, előkerül a Bjelo Dugme szarajevói zenekar Šta Bi Dao Da Si Na Mom Mjestu című albuma, amit sok évtizede nem hallottam, valamiért gimnazistakori kultlemez volt, innen startolt Goran Bregović, Željko Bebek volt az énekes, Ipe Ivandić a dobos, és utoljára, mikor eszembe jutottak, azon gondolkodtam, vajon mi lett velük a kilencvenes évek háborúiban. (Hogy Kušturicával mi lett, az sajnos tudott, szomorú történet.) Ďzuboks magazin, a Miladojka Youneed, Laibach, Disciplina Kičme – legendák. Ehhez képest kezdi úgy Malvin bolgár anzikszát, hogy „ez most komoly?” – mondom, nem bírja a Kelet-Balkánt. Hogy Ilja Karajanev, a szintér egyik meghatározó figurája 1967-ben gimnazistaként eljutott Belgrádban a Rolling Stones koncertjére és úgymaradt. Hogy a Kokoša Glava Kill Kill Police című száma meghatározó már a punkkorszakban, „más szemmel kell Bulgáriára tekintenünk… Még akkor is, ha az 1990-es rendszerváltozással beütő krach – a gazdasági krízis és nyomában a szélsőjobbos garázdálkodás – egy időre padlóra küldte a punkot is. A Balkanton bezárt. A levegő elfogyott. Ami maradt, az a heroin.” Aztán: „Oké, a román kultúrát nem a rockzene tette híressé, jobbára nem is foglalkozik vele az irodalom”, és tényleg, az általa említett zenekarokba belehallgatva nem bokrosodik a hallgatóban a lelkesedés.

MLT zenei könyvei medley-k, kevercsek, kollázsok szigorú értékrendszer és minőségeszmény nyomvonalán. Ebben a karcsú kötetben bőven sorjáznak még magyarisztáni és nyugati punkerek, rockerek, róluk szót ejteni most nem volt tér. De egyet higgyen el nekem puszira a Nyájas Olvasó: hogy Malvin guru, az sosem volt kérdés.

Marton László Távolodó: Alulnézet. Rézbong Kiadó, Göd, 2019