dunszt.sk

kultmag

Meddig él az emberekben a rendszer?

Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című regényének színpadi változatát mutatja be május kilencedikén az Örkény Színház a révkomáromi Matica slovenskában. A Pionírszív címet viselő monodrámát Szenteczki Zita rendezte színpadra.

A 2000-ben kiadott regényt azóta tizennégy nyelvre fordították le (a bravúros magyar fordítást Mészáros Tündének köszönhetjük). Egy szellemi fogyatékos férfi szemszögéből figyelhetjük a 70-es, 80-as évek Csehszlovákiáját, valamint az ország rendszerváltás utáni időszakát. A főszereplő Samko Tále – ezen az álnév alatt adta ki először Kapitáňová a könyvet – egy tolókocsis, negyvenes éveiben járó férfi, aki napjait papírgyűjtéssel tölti, s görcsösen próbál „normális” lenni, akárcsak a többiek: éppen ezért gyűlöl mindent, ami eltér a „normálistól”, legyen az személy, cselekedet vagy jelenség. Így válik belőle akaratán és tudtán kívül a rendszer besúgója, hiszen minden őt zavaró furcsaságról beszámol RSDr. Gúnár Karolnak, pártbéli pártfogójának, aki „rendet tesz”. Samko így tragédiák sorozatát indítja el, s jelent lelkiismeretesen még a rendszer elmúltával is.

Fotó: Puskel Zsolt

A darab tragikuma többek közt abban rejlik, hogy Samko, normálisságra törekedvén környezetétől, a nem leszázalékolt emberektől les el viselkedésmintákat – xenofób, rasszista megjegyzései nem teljesen saját gondolatait tükrözik, csupán mindenhol ezt hallja, ez ragad rá. Samko csapongó, őszinte monológját Bíró Kriszta adja elő. A regényt, melyből Bandor Éva előadásában hangoskönyv is készült, Ari-Nagy Barbara, Bíró Kriszta és Szenteczki Zita alkalmazta színpadra, az akkori tipikusan csehszlovák életkörúlményeket hűen visszaadó látványvilág mellett Kákonyi Árpád zenéje is erősíti az előadás atmoszféráját.

Az előadásra a révkomáromi Diderot könyvesboltban kaphatóak jegyek. Bővebb információkkal az előadás Facebook-eseménye szolgálhat.

 

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket