Minden igaz eltörött

Az eltört korsó Heinrich von Kleist egyetlen tisztán komikus drámája, amelynek a burkoltan megfogalmazott társadalomkritika ellenére pozitív vagy legalábbis nem tragikus a befejezése. Antik előképéhez, az Oidipusz királyhoz hasonlóan a történet szereplői végig az igazságot kutatják, de itt a kiélezett bírósági üggyé fajuló „bűntett” egy korsó összetörése, a nyomozást végző bíró pedig maga a tettes, ahogy ezzel a szereplők egy része kezdettől tisztában van, és a néző számára is nagyon hamar világossá válik. A falubeliek együgyű zsánerei, a korrupt bíró karikatúrája, a vallomások csűrés-csavarásának nyelvi humora bőven ad is alkalmat a nevetésre. A Zenthe Ferenc Színház Szkéné-beli vendégjátékán viszont, bármennyit nevetünk is, maróan ironikus marad a színlapon feltüntetett vígjáték címke.

Már a látvány is klausztrofób érzést kelt. A kezdőjelenetben a mozgástér mindössze egy keskeny csíkból áll, és amikor a jelenet végén a tárgyalóterembe történő bevonulással kibővül, mélységet kap a színpad, Dabóczi Noémi letisztult díszlete akkor is megmarad sötétnek és fojtogatónak. Az elegáns falemezekkel körbezárt színpad, amelyben az ülőhelyeket is csak a falburkolat kiszögellései adják, egyrészt tekintélyt parancsolóan hivatalos, másrészt annyira zárt, mintha a szereplők végig egy dobozban lennének, semmilyen kijárat nem látszik. A bezártság feszült atmoszférájához a nyomasztó világítás is hozzájárul. Mikes Anna jelmezei visszafogott népviseleti beütésükkel megidézik a németalföldi vidék földrajzi és történelmi miliőjét, de nem ütnek el a hatalom embereinek örök érvényűnek látszó öltönyeitől sem. Összecsiszolt a látvány.

Kaszás Gergő a főszereplő Ádám bíróként még úgy is egy jelenség, hogy eleve szétesve, félmeztelenül és rommá tört arccal ismerjük meg, amint a padlón csúszik-mászik, talán nincs is egészen magánál. Ugyanakkor azonnal nyilvánvaló, hogy a szánalmas benyomás ellenére vaj van a füle mögött, és bőven van titkolnivalója a problémás pénzügyeken túl is.

Lichttől megtudja, hogy órákon belül várható a törvényszéki tanácsos ellenőrző látogatása, és üt, ahogy Licht felsegíti rá a talárt – a sunyi, elesett figura felveszi a groteszkül rá nem illő bírói szerepet: az igazságszolgáltatás arca nem kelt jó első benyomást.

Rácz János Lichtjének száraz, összeszedett karaktere háttérbe szorul, helyette a törvényszéki tanácsos állít azonnali kontrasztot a bírónak. Máté Krisztián kifogástalan megjelenésű és modorú, a szigorú, de jóindulatú feljebbvaló képében tűnik fel, aki végtelen türelemmel tűri a szakszerűtlen ügymenetet és a bíró furcsa viselkedését.

Ádám ugyanis szemmel láthatóan nyugtalan, miközben a tanácsos noszogatására végül belekezd a bíráskodásba, és fogadja Márta asszonyt, aki a korsó eltöréséért követel elégtételt. Vele van a látványosan húzódozó lánya, Éva, és a feltételezett bűnös, Éva vőlegénye, Ruprecht is a saját apjával. Éva feszült viselkedéséből, a bíróval váltott szavaiból egyből tudjuk, hogy nem a korsó itt a legnagyobb gond. Ádám mindent megtesz, hogy beléjük fojtsa a szót, a tanácsos kérdései nyomán nagyon lassan és morzsánként derül ki, mi történt, mikor már rég sejtjük a lényeget. Este egy férfi járt Éva szobájában, és menekülés közben törte össze a korsót. Egész a végéig várnunk kell, hogy az addig makacsul, mártírként hallgató, Évát alakító Mikecz Estilla végül feszült monológban elmondja, hogy a bíró csellel érte el, hogy behívja, és minderre azért kerülhetett sor, mert a bíró elmondta neki, Ruprechtet külföldre fogják vinni, miután bevonult katonának. A bíró azt ígérte, hogy orvosi igazolást szerez nekik, hogy Ruprecht megmenekülhessen, és a tárgyalás alatt is ezzel próbálta sakkban tartani Évát.

Tarnóczi Jakab rendezésében végig a levegőben úszó vihart várjuk, és a mértéktelen feszültségkeltés eredményeként sokkal rosszabb az, amit feltételezünk, mint ami valóban történik. A korsón kívül tulajdonképpen nem esett kár. A leleplezett tettes elmenekül, a tanácsos pedig elmondja, hogy a bíró hazudott, a sorozottakat nem viszik távoli háborúba meghalni. Minden megoldódik, happy end. Lehetne.

Máté Krisztián és Kaszás Gergő játéka szinte a gonosz és a jó párharcának tűnik, és eleinte úgy tűnik, mintha az igazság morzsáinak összegyűjtésével a jó győzelmének katarzisa közelegne. De míg a bíró tekintélye fokozatosan feltöredezik, egyre inkább elveszíteni látszik a maradék józan belátását, lassan kiesik a helyi mindenható szerepéből, és végül a rejtegetett testi hibájának felfedése végképp nevetségessé alacsonyítja, az elűzése nem igazán megkönnyebbülés, inkább szánalmat kelt. Egyrészt valójában még erőszakkal sem volt esélye arra, hogy célt érjen a lánynál, másfelől viszont nem is nyeri el méltó büntetését, legfeljebb áthelyezik majd, és Licht lép a helyére. Ádám bukásával párhuzamosan viszont a tanácsos is kimutatja a foga fehérjét, és ő sem épp a jog fényes páncélú lovagja, a mundér becsülete számára is előrébb való az igazságnál, bármit megtenne, hogy megvédje a bíróság tekintélyét. Ebben a karakterjátékban van a darab egyetlen nem eleve kiszámítható fordulata: ő sem jobb a bírónál, csak ugyanannak a manipulátornak egy újabb és tökéletesebben kivitelezett modellje, aki még képes elrejtőzni ebben a valójában a makulátlan öltöny alatt.

Az, ahogy Éva kétkedését megpróbálja eloszlatni, és egyenesen számon kéri rajta, hogy nem bízik az állam szavában, szöveg szerint lehetne akár a darab megnyugtató megoldása is. „Fogadni mer” a lánnyal, hogy a sorozottak otthon maradnak a haza védelmében, és húsz aranyat ad neki, hogy tartsa meg, ha nem igazolódna az ígérete. Világosan érezzük, hogy meggyőzőbben, mint Ádám, hihetően, de hazudik. A csók, amellyel Évának meg kell mutatnia, hogy úgymond szent a béke, és amelyre a tulajdon vőlegénye is biztatja, nem komikus feszültségoldás, hanem nyílt erőszak. A kisemberek megmaradnak kiszolgáltatva a hatalomnak, amely hol torzabb, hol megnyerőbb arcát mutatja ugyan, de soha nem emberséges és csak érdeke szerint igazságos.

Zárt rendszer ez a fadoboz, és a rendszeren belüli gazemberek összege állandó.

Egyedül a falusiak tiszták ebben a történetben. Krausz Gergő Ruprechtje faék egyszerűségű, egyenes fiú, még úgy is rokonszenves marad, hogy mindennek elmondja a saját menyasszonyát, mert világos az értékrendje. Erdélyi Gábor mint agresszív apa szintén nem a legélesebb kés a fiókban, de neki is szilárd elvei vannak, végsőkig lojális ehhez az érdemtelen hazához, és azonnal elfordulna a fiától, amint felmerül, hogy esetleg ki akart bújni a hadkötelezettség alól.

Bármilyen nevetséges, paródiaszerűen rögeszmés is Márta asszony agitált és bő lére eresztett előadása a korsó történelmi jelentőségéről, páratlan mivoltáról, Bozó Andrea átütő erejű alakítása nem hagy kétséget afelől, hogy az a korsó nem csupán műtárgy vagy családi ereklye. Az asszony számára ez jelképez minden szépet és jót, azt, amiben hinni lehet, azt, ami valakivé, személlyé teszi őt ebben a levegőtlen közegben. A korsó az identitása sine qua nonja, amelyet valamilyen formában mindenki más is elveszít ezen a tárgyaláson.

Magától értetődő, hogy a darab végére kizárólag Márta asszony marad annyira csökönyös, hogy még mindig igazságot akarjon találni ebben a világban. Egyedül számára kézzel fogható, mi az, ami eltörött.