dunszt.sk

kultmag

Átszervezik a Berlinale filmfesztivál programját

A jövőben, 2020-tól legalábbis a nagyjáték- és a rövidfilm szekciója mellett egy harmadik versenyprogram is helyet a kap, ezzel szemben pedig két korábbi megszűnik majd.

Mindezt a fesztivál vezetősége, Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek is megerősítette. A tervek szerint Econunters – találkozások nevű versenyprogrammal bővül majd a fesztivál, amely kategóriában a „független filmesek esztétikailag és formailag szokatlan alkotásait” mutatják majd be.

A szervezők mindezt azzal indokolták, hogy a 21. század gazdasági és technológiai változásai oly módon átformálták a filmipart, hogy az egyes zsánerek közötti határvonalak átjárhatóbbá váltak. A korábbiaktól eltérően azonban megszűnik a gasztronómiai témájú filmek, illetve a népművészeti, antropológiai témájú filmek szekciója egyaránt.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket