dunszt.sk

kultmag

A most kezdőktől a búcsúzókig

Harmadik alkalommal rendezte meg az RS9 Színház független színházi fesztiválját. 2015-ben és 2017-ben is nagy szüksége volt a folyamatos működési bizonytalanságokkal küzdő független színházi szférának erre a megmutatkozási lehetőségre, 2019-re azonban „a helyzet fokozódott”. A társasági adó-bevételek kiesése után a budapesti kőszínházak helyzete rendeződni látszik, a független és a magánszínházak kompenzációjáról azonban máig sincsenek biztos információk.

Az RS9 kis, belvárosi színház, 50-60 főt befogadó színházi terekkel, így csak az adottságainak megfelelő előadások fogadására képes. Ugyanakkor három játszóhely áll rendelkezésre, a színház stábja pedig gördülékenyen, csúszások nélkül, és nem mellesleg nagyon barátságos hangulatban bonyolította le a fesztivált. Az érdeklődést jelzi, hogy a pályázati felhívásra 70 nevezés érkezett, ezek közül a pályázati anyagok és a megküldött felvételek alapján 17 előadást válogatott be a versenyprogramba a színház vezetése. Ahogy Lábán Katalin igazgató elmondta, a műfajokat, a tematikát és az előadások születési idejét tekintve teljes szabadságot adtak a jelentkezőknek. Így a független szféra olyan ismert képviselői is ott voltak, mint a k2 Színház, a HOPPart vagy a TÁP Színház, de érkeztek újonnan alakult formációk is, mint például a nagyon fiatal színészekből álló Helytelenek Társulat, akik nevükben hordozzák a függetlenek egyik állandó problémáját, a játszóhelyek hiányát. Láthattunk egészen friss és több éves produkciókat, és műfajilag is széles volt a paletta: táncjátékokat és gyerekelőadásokat is neveztek. A fesztivál egyik legnagyobb erénye éppen ez a nyitottság és sokszínűség.

Miből?

A választott alapanyagok szempontjából is színes volt a mezőny. A drámaírók közül Spiró György (Prah; Árpád-ház) és Matei Vișniec (A pandák gyönyörű utazása; Bohóc kerestetik) két-két darabját is láthattuk. A klasszikusokat Ödön von Horváth (Kazimir és Karoline), a fiatal kortárs szerzőket Kincses Réka (Megmentő) képviselte. Itt is megfigyelhető volt az a trend, hogy egyre több regényadaptáció kerül színpadra, a győztes előadások között két jól sikerült átirat is szerepelt: Henri Charriere Pillangóját Szivák-Tóth Viktor, Robert Merle Mesterségem a halál című regényét Sándor Júlia alkalmazta színpadra Hűség címmel.

Láthattunk példát a talált történetek storytelling technikával történő feldolgozására is a Scallabouche Társulattól (Frank Stein), amelynek a mozaikszerű történetvezetés mellett a humor volt az erőssége. Az Akkor majd a gólya című táncelőadás pedig interjúkat és statisztikai adatokat használt a szöveges részekhez. Ebben az előadásban a táncos és a szöveges részek nem olvadtak egységbe, leváltak egymásról. Egy tiszta táncelőadáshoz és egy, csak szövegekre épülő dokumentumszínházhoz képest az elegyítés inkább gyengítette, mint erősítette a produkciót.

Tánc és szöveg viszonya a Holle anyó című táncelőadásban sem volt egyértelmű. Az alkotók úgy érezhették, hogy a gyerekközönségre tekintettel meg kell támogatniuk a táncot a narrációval, de sokszor olyan mozzanatokat kommentáltak, amelyek a tánc alapján is tökéletesen érthetőek voltak, így ezeken a pontokon a tánc a szöveg illusztrációjává vált.

A bábelőadások közül a Szívizomjáték Mesterházy Balázs verseire épült, a Róza és Alfréd viszont szöveg nélkül, csak zenével egészítette ki a bábjátékot. (Igaz, a választott zenék stílusukban nem mindig illettek a bábokhoz.)  

Volt olyan előadás, amely a szövegen bicsaklott meg. Az Ég és nő között annak idején kifejezetten két színészre (Eszenyi Enikőre és Milan Mikulčikra) íródott. Nem tudom, saját rendezésében hogy működött Dodo Gombar szövege, de most kiütköztek a gyengeségei, főleg az egyes jeleneteket összekötő közhelyes, patetikus szövegrészekben.       

Hogyan?

Az előadások közül néhány ugrott ki minden elemében átgondolt, a rendezést és a színészi játékot illetően is magas színvonalával, de alig volt átlag alatti, színvonaltalan produkció, szinte mindegyikben akadt valami, amitől a néző azt érezhette, helye van ezen a fesztiválon.

Számomra a négy nap legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a Balla Richárd által megformált Pillangó végre kiszabadult börtönéből (az utcára nyíló Vallai Kert nevű színházteremből), és rabruhában, sántítva, megviselten eltűnt a Rumbach Sebestyén utca külföldi turistáktól nyüzsgő, délutáni forgatagában. Mindez egy másfél órás, intenzív, jelentős intellektuális és fizikai teljesítményt nyújtó monodráma végpontja volt. Az áttörés valahol a huszadik-harmincadik perc tájékán történt meg. Addig „csak” egy színvonalas monodrámát láttunk, de aztán

Tárnoki Márk rendezése és Balla Richárd játéka kitágította a monodráma szokásos kereteit, szinte filmszerűvé tette a történetet, és vitte magával a nézőket, míg az előadás a szabadságvágy érzéki megfogalmazásává vált.  

A k2 Színház Hűsége (r.: Benkó Bence) a három színész (Boros Anna, Domokos Zsolt és Horváth Szabolcs) koncentrált, erős jelenlétére épít. Szinte eszközök nélkül játszanak, mindössze egy iskolai táblát és krétákat használnak, hiszen osztálytermekbe szánt előadásról van szó. A középpontjában az a lélektani folyamat áll, hogy a reflektálatlan, kérdőjelek nélküli igazodásvágy, rosszul értelmezett kötelességtudat hogyan tud elvezetni a morális szakadékig.

A hatalom és a morál kérdésével foglalkozik a HOPPart előadása, az Árpád-ház is, felvonultatva a rájuk jellemző erényeket: hangszeres és énektudásukat, az erős színészi játékot, a humor és az (itt szó szerint gyilkosnak mondható)  irónia különböző változatait. Kár, hogy ez az előadás a társulat hattyúdalának látszik, 2016-os bemutatójuk, úgy hírlik, az utolsó volt a történetükben. (Legalábbis önálló bemutatóként, mert 2017-ben még a Kávával közösen jegyezték a Peer Gynt részvételi színházi változatát.)

E három díjnyertes előadáson kívül feltétlenül meg kell említeni a Trainingspot Társulat Replay című munkáját, amely egy serdülőkori abúzustörténetet dolgoz fel, 15 évvel későbbről visszanézve, lakásszínházi keretek között, a három szereplő három szemszögéből. Intim, vitára, továbbgondolásra késztető játék. Boda Tibort pedig biztosan megjegyzi, aki ebben az előadásban látta.

A Másik Produkció Stílgyak című előadása (ahogy a módosított cím is jelzi) a Stílusgyakorlatok részben átírt verziója, amelyben két színész egy háborúban küzd a túlélésért, a nevettetés eszközével. Valahogy úgy, ahogy Latabár Kálmán a Fel a fejjel!-ben. Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor összeszokott kettőst alkotnak, hiszen a Kövek a zsebben című előadásban is együtt játszanak. A közönségdíj jelzi, hogy a nézőket megnyerte a jó tempójú, színészpróbáló előadás. Jászberényi Gábor az utóbbi néhány évadban feltűnően sokat játszik, nagyon különböző szerepekben és társulatokban láthatjuk. A fesztiválon is különböző arcait tudta megmutatni a Stílgyakon kívül a Frank Steinben is, a szerepek mögött érződő, a sokféleséget hitelesítő önazonossággal. Teljesítményét a zsűri a legjobb színésznek járó különdíjjal ismerte el.

A szerény, de a független szférában nem elhanyagolható anyagi elismeréssel járó fődíjak és a pénzdíjjal nem, csak oklevéllel jutalmazott különdíjak mellett ezekben a befogadó helyekben hiányos időkben fontos szempont, hogy az RS9 Színház a nyerteseknek játszási lehetőséget is kínál. Egy kis színház nagy vállalása ez a fesztivál, jó, hogy ezekben a függetleneknek erősen ellenszeles időkben létezik.

RS9 OFF 2019 Független Színházi Fesztivál
RS9 Színház, 2019. április 25–28.
Fotó: Mezősi Kristóf, RS9