dunszt.sk

kultmag

Újra teljes az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testület

Újra teljes az irodalmi Nobel-díjat odaítélő tizennyolc fős testület, miután a Svéd Akadémia tagjául választotta Åsa Wikforss írót és filozófust. Az ötvenhét éves filozófiaprofesszor a New York-i Columbia Egyetemen doktorált 1996-ban, jelenleg a Stockholmi Egyetem professzora. Fő szakterületei a nyelv és a tudat filozófiája, illetve a tudáselmélet.

Az akadémia mai közleménye szerint a filozófiaprofesszor december 20-án foglalja el a helyét, Tua Forsström költőnővel, illetve Ellen Mattson és Anne Sward írónőkkel. Wikforss a 7-es széket kapja, amit az akadémia botrányaiba belebukott Sara Danius foglalt el. A Svéd Akadémiát botrányok sora zilálta szét tavaly, de már korábban is hiányos volt: egyes tagjai az 1989-es Salman Rushdie-ügy óta bojkottálták a testület munkáját. A tavalyi botránysorozat következtében, melyeket napvilágra került szexuális visszaélések és összeférhetetlenségi ügyek okoztak, az akadémia több tagja is lemondott. Akik maradtak, nem voltak elegen ahhoz, hogy az irodalmi Nobel-díjról szavazhassanak, így a tavalyi győztest is idén októberben nevezik meg, visszamenőleg.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket