dunszt.sk

kultmag

Májusban is Nagy Magyar Versek

Május 24-én kilencedik alkalommal rendezik meg a budapesti Várkert Bazárban havonta megszervezésre kerülő Nagy Magyar Verseket. A tavaly szeptemberben indult eseménysorozat koncepciója: pár közös címszó alá rendezhető ismert, kevésbé ismert magyar vers; három, ezeket előadó színész; egy zenész, és persze a közönség találkozása. Az Enemvé megszokottan a Rendezvényteremben, 19:00-kor várja az érdeklődőket.

Öröm, bál, farsang. Haza, harc, szeretet. Bohóság, mohóság, farsang. Ezekhez a szavakhoz kapcsolódtak az elmúlt hónapok témái. Ez alkalommal a gyermekkorba kalauzolnak minket az Enemvén hallható versek: szó esik titkokról, mesékről, kacagásról, meglepetésekről és persze az álmokról. Kerekes Vica, Kamarás Iván és Vecsei H. Miklós többek közt Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Petőfi Sándor, Kiss Ottó, Csukás István, Romhányi József, Janikovszky Éva verseit szólaltatják majd meg. Idén már Beck Zoltán, Czutor Zoltán és Zséda is hozzájárult egy-egy Enemvé hangulatához, a holnapi rendezvényen Kollár-Klemencz László gondoskodik a zenéről. Az előadás rendezője Seres Tamás. Az est háziasszonya Ugron Zsolna írónő.

Bővebben itt olvashat az eseményről.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket