ÖSSZ – Jössz?
A Fiatal Írók Szövetsége és a Nyitott Műhely szervezésében új program indul 2019 tavaszán. Az ÖSSZ célja lehetőséget teremteni a különböző művészeti ágak képviselőinek – írók, irodalmárok, esztéták, filozófusok, történészek, szerkesztők, zenészek, képzőművészek, filmesek, színházi szakemberek, építészek, nyelvészek – találkozására, megismerkedésére és eszmecseréinek létrejöttére. Az estek két-két művész vagy művészeti szakember egymáshoz kapcsolódó előadásaival indulnak. A Nyitott Műhely termei teret nyújtanak kötetlen beszélgetésre, találkozásokra.
Az ÖSSZ első vendége Dargay Marcell lesz május 31-én, 20:30 órakor. A beszélgetés témája Gaál István Magasiskola c. filmje, azon belül Szőllősy András filmhez írt zenéje.
Dargay Marcell Artisjus-díjas zeneszerző, zongorista. 2003-ban részt vett az Ostrava Days experimentális zenei fesztiválon. Több színházi kísérőzenét is komponált, Hálátlan dögök című operáját 2011 júliusában mutatta be a Krétakör. Budapest kortárs zenei életének állandó szereplője. A FUGA Budapesti Építészeti Központban működő CentriFUGA kortárs zeneszerzői alkotóműhely állandó résztvevője.
Gaál István Magasiskola című, 1970-ben megjelent filmje Mészöly Miklós azonos című kisregényét dolgozza fel. Szőllősy András számos magyar film zeneszerzője – köztük a Tízezer nap, a Legato, s A fekete város című tévéfilmsorozat is.
Az eseményről bővebben itt olvashat.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!