dunszt.sk

kultmag

A bezárt könyvkereskedések rendszerint az Amazont hibáztatják

A Wenlock Books, helyi szinten ikonikusnak számító független könyvesbolt 1991 óta működött Much Wenlockban, egy angol kisvárosban. Tulajdonosa alapította a Wenlock Költészeti Fesztivált, és 2006-ban elnyerte az év független könyvkereskedésének járó díjat. Idén júniusban azonban kénytelen bezárni, Anna Dreda, a tulajdonos pedig az Amazont okolja ezért.

Mint Dreda elmondta, sosem számított arra, hogy a könyvárusításból valóban meg lehet gazdagodni, azonban a forgalom így is jelentősen visszaesett az elmúlt időszakban. „Imádtam minden nap itt lenni, ebben a csinos kis utcában, a szép boltomban, miközben tartalmas kapcsolatokat építhettem ki a vevőimmel” – mondta. Ugyanakkor egyre gyakrabban hallotta a vevőitől, hogy főként az Amazonról rendelik már a könyveiket.

Annak ellenére, hogy az önálló könyvesboltok száma növekedett az elmúlt két évben, nem a Wenlock az egyetlen, amely hasonló sorsa jut: a londoni Camden Lock Books júliusban zár be örökre, tizennyolc év működés után. Meryl Halls, a Könyvkereskedők Egyesületének vezetője azt nyilatkozta, mindig elszomorítja, mikor egy újabb bolt kénytelen bezárni, most pedig két, ikonikusnak számító kiskereskedés is hasonló helyzetbe került. Mint mondta, a mostani hírek „rávilágítanak mindarra a nyomásra, ami a hagyományos könyvesboltokra nehezedik, mikor egy fenntartható üzleti modellt próbálnak építeni és működtetni”. Azt is elmondta, hogy az egyesület jelenleg a jogi háttér megreformálásáért küzd, amely „egy analóg korban jött létre, és nem működik a digitális világban. Az olyan techóriások, mint az Amazon, amelyek teljes mértékben kihasználja az adózási rendszer réseit, csak a jéghegy csúcsa.”

Forrás: The Guardian

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket