Girl power és macska

A Marvel Univerzum (MCU) 2008-as indulása óta összesen huszonkét film készült el, amik között akadtak egészen jók, mint például a Thor: Ragnarök, a Végtelen háború, valamint az Amerika kapitány: Polgárháború, és kevésbé említésre méltó alkotások is. Ennyi film után a néző bátran hihetné azt, hogy megvan a tökéletes recept és a minőségi hozzávalók ahhoz, hogy elnyerjék a közönség ízlését. A Marvel Kapitány sokat váratott magára, talán éppen ezért okozott némiképp csalódást. Mintha valaki elkészítette volna a kedvenc ételünket, csak kifelejtette belőle a sót. Fogyasztható ugyan, de mégis érződik rajta, hogy nem az igazi. Az Univerzum először állít hősnőt a középpontba, és bár minden a helyén van, nem is unatkozunk filmnézés közben, mégsem képes világokat rengetni. Miután kijön az ember a moziból, szinte nem is marad semmivel. Sajnos a film nem volt képes túllépni egy új szuperhős eredettörténetének bemutatásán. Egy másik nagy várakozásnak sem tudott eleget tenni, mégpedig annak, hogy felvezesse a sorozat végét, a Bosszúállók – Végjátékot, amire talán csak a már említett Végtelen háború volt képes eddig.

Bár valóban nem beszélhetünk egy kiemelkedően jó alkotásról, a rossz fogadtatás talán nem csak a film „érdeme”, hanem Brie Larson nyilatkozatainak is köszönhető volt. Míg a Fekete Párduc-beli Chadwick Boseman azt nyilatkozta, a film üzenete mindenki számára egyaránt szól, hogy felismerjük a saját kultúránk értékeit, ezzel ellentétben Larson azt mondta, nem a negyvenes, fehér férfiaknak készítenek filmeket, tehát nem is kíváncsi a véleményükre. Ez természetesen óriási közfelháborodást eredményezett, aminek következtében többen is támadták a színésznőt. Ennek köszönhetően többen foglalkoztak már a film körüli botránnyal, mint magával az alkotással, aminek igazából örülhet a Marvel, hiszen a filmnek nem sok említésre méltó pontja van.

A történet a kilencvenes években játszódik, ami akár jó alapanyagul is szolgálhatott volna, lehetőséget kínált ugyanis arra, hogy a film nosztalgikusan összekacsintson a nézőkkel, de ehelyett csak egy beszakadt tetejű videotéka, a 95-ös windows lassúságával elsütött poén és némiképp a jelmezekben köszön vissza a korszak. Persze, értjük, miért ebbe a korszakba helyezték a történetet, és talán a zenével még meg lehetett volna menteni a filmnek ezt az oldalát, de a rosszul időzített Nirvana, a háttérzajként használt Des’ree mégsem volt képes igazi hangulatot teremteni, inkább csak üres légkört vont a történet köré. A Galaxis őrzőiben ez teljesen másképpen történt, itt a hetvenes-nyolcvanas évek zenéje nagyon sokszor viszi a filmet, beleépülve a narratívába. A Marvel Kapitánytól is kicsit ezt vártuk, de a kilencvenes évek hangulata teljesen kimaradt belőle és mellékessé vált.

Ha már a történetnél tartunk, az mindenképp a film előnyös oldala, hogy alapból egy olyan főhőst kapunk, aki már rendelkezik a szupererővel, és viszonylag szépen bomlik ki a háttértörténet is. Erre már láthattunk példát a Marvel-filmek között, sokkal jobban kidolgozva, mint például a Pókember: Hazatérésben, hiszen ő már kapott lehetőséget az Amerika kapitány: Polgárháborúban, amit a kategória egyik legjobb filmjének tartanak. Rendszerint egészen ügyesen csavarja meg a történet menetét, bár néhol kiszámítható, többnyire mégis meg tud lepni. A mondanivaló szinte banálisan egyszerű: szupererő ide vagy oda, a főhős, Carol Danvers (Brie Larson) végül önmagát, vagyis emberi mivoltát elfogadva tud csak kiteljesedni és a legerősebb szuperhőssé válni. Bár örülünk, hogy a MCU végre meglépte azt a lépcsőfokot is, hogy nőt állít a középpontba, de akárcsak a Fekete párduc esetében, ahol az első afro-amerikai hősről volt szó, ez nem volt elég ahhoz, hogy igazán fontos karaktert hozzanak létre, ami a Bosszúállók – Végjátékban meg is mutatkozik, hiszen egyik hős sem kap fontosabb szerepet ott. Mivel a Végjáték jeleneteinek forgatása hamarabb zajlott már, mint a Marvel Kapitányé, ezért a két filmben teljesen más karaktert is láthatunk, ami visszásan hat a nézőre.

Hogy miért nézzük végig mégis ezt a filmet? A frappáns párbeszédek, jó alakítások és persze a macska miatt. Bevallom, Goose volt a kedvenc karakterem a filmben, aki tényleg fel volt építve, és valljuk be, hozzá köthető a film legnagyobb csavarja is, hiszen Nick Furynek (Samuel L. Jackson) ebben a filmben még megvan mindkét szeme, és bár azt hittük, hogy egy nagy háborúban sérült meg, itt lelepleződik az igazság. Carol Danvers játékos, kissé pimasz, és bár tartottam tőle, de a girl powerről való kommunikáció is jól van adagolva. Danvers nem a DC Wonder Womanjéhez hasonló fenséges, hercegnős figura, sokkal inkább az a fiús lány karakter, akinek ettől függetlenül tagadhatatlan a női mivolta. A karakter felépítésének ívében van egy kis törés, hiszen túl hamar adja fel kree-ségét és válik a Föld védelmezőjévé, ám ezt még elnézhetjük a filmnek, mert tökéletes összhangba tud kerülni Nick Fury laza, mégis profi stílusával, aki önfeledten gügyög a macskával. Jó látni azt a naiv Furyt, aki még nem minden titkok tudója, ahogy Coulson ügynökkel együtt még szkeptikusan állnak a történésekhez. Yon Rogg (Jude Law) alakítása sem hagy kivetnivalót maga után abban a kevés játékidőben, amikor láthatjuk. Carol barátnője, Maria Rambeau (Lashana Lynch) is egy erős női karakter, már-már szimpatikusabb és szerethetőbb, mint maga a főhős. Sajnos a Marvel Universumban nem kap szerepet ezen a filmen kívül.

Egy szuperhős film esetén elengedhetetlen a harcjelenetekről beszélni, bár itt nem igazán van mit, hiszen nem bővelkedik a film látványos küzdelmekben. A koreográfiák egyszerűek, látványszegények, amin nem is igazán tudunk csodálkozni, hiszen nincs egy igazi gonosz, főellenség, akivel Carol Danvers méltán megküzdhetne. Hiába hangsúlyozza a film többször is, hogy ő az univerzum legerősebb harcosa, mindebből semmit nem látunk egészen a film végéig, ahol ugyan felvillan Danvers ereje, de akárcsak egy szép tűzijáték, másodpercek alatt szétdurran és hamuvá foszlik szét. Hiába van tehát hangsúlyozva az ereje, ha nincs megmutatva, így csak üres beszédként hat, és hát, nem akarok nagyon előre ugrani, de a Bosszúállók – Végjátékban sem igazán tudták beváltani ezt az ígéretet. Sőt, Danvers emberi mivoltának elfogadása viszonylag jól ki van dolgozva a Marvel Kapitányban, ami később a Végjátékban aztán érintőlegesen sem köszön vissza.

Összességében nézve a film nem kifejezetten jó felvezetés a Bosszúállók – Végjátékra, bár az által, hogy elsőként állított nőt a főszerepbe, mindenképp beírta magát MCU történelmébe, még így is, hogy rengeteg lehetőséget hagyott kiaknázatlanul.

A film adatlapja a Mafabon

Fotók: Marvel Studios