dunszt.sk

kultmag

Hatéves a BRaK Pozsonyi Könyvfesztivál

A több művészeti ágat és műfajt összekötő Pozsonyi Könyvfesztivált (Bratislavský Knižný Festival) hatodik alkalommal rendezik meg június 14.-16. között. Szlovákia legnagyobb irodalmi fesztiválja idén megújult vizualitással, új helyen, a Nová Cvernovka termeiben, várja a látogatókat. A könyvbemutatók és előadások mellett kiállítások, koncertek, alkotóműhelyek és színdarabok színesítik az idei BRaK programját. A fesztivál céljai közé tarozik, hogy teret és egyfajta művészeti „átjárást” biztosítson a V4 országaiból és Ukrajnából származó alkotók számára: a szervezők fontosnak tartják, hogy létrejöjjön egy kreatív együttműködés ezen térség művészei között. Nem véletlen az sem, hogy a kissebb, illetve „közepes” kiadóknak kínál bemutatkozási lehetőséget a BRaK, melynek idei kulcsszava és témája a melankólia.

Nová Cvernovka

Idén fókuszba kerül a magyar irodalom is: a fesztiválra látogat többek között Totth Benedek, kinek Holtverseny című, magyar Trainspottingként emlegetett regénye Mŕtve body címmel jelent meg szlovákul; Czinki Ferenc, akit egy, a fesztiválon korábban tett látogatása ihletett A pozsonyi metró című kisregényének megírásához; valamint a központi témakörrel kapcsolatban  Földényi F. László (Melankólia című kötete révén), valamint Krasznahorkai László is, akinek Az ​ellenállás melankóliája című regénye idén jelenik meg szlovákul. A szombati napon Totth Benedek, Kemény Zsófi és Kiss Tibor Noé adnak hírt a kortárs magyar irodalom helyzetéről egy előadás keretén belül, vasárnap pedig Tamás Gáspár Miklós filozófussal, közíróval beszélget Jakub Jošt a Posztfasizmus (nemcsak) Magyarországon című diskurzuson.

Totth Benedek (Hegedüs Márta), Kemény Zsófi, Krasznahorkai László (PIM), Czinki Ferenc (Szépírók társasága)

Természetesen a szlovák kortárs irodalom képviselőivel is találkozhatnak az érdeklődők, például a vasárnapi Čau o piatej (Sziasztok ötkor) elnevezésű eseményen, ahol Koloman Kertész Bagala, Ivan Štrpka, Ján Púček és Daniel Hevier a nemrég elhunyt Dušan Mitanára emlékeznek. Csehországot Marek Šindelka író, Lengyelországot Aleksander Kaczorowski író, esszéista, műfordító képviseli.

A könyvbemutatók, könyvkeresztelők,  a 35 kis- és közepes kiadó könyvvására, a legkülönfélébb témájú workshopok, színjátékok (melyekből némelyik gyermekeknek szól) közötti barangolás után este koncertek is várják a közönséget, fellép például a prágai Nina Rosa együttes, a pszichedelikus posztrockot képviselő Ankramu szlovák-cseh formáció. Szombaton a Mucha Quartet kamarazenekart, illetve az alternatív közösségben ismert Kittchent hallhatjuk, éjféltől pedig Ondrej Mikula, vagyis Aid Kid gondoskodik hangulatos afterpartyról. A koncertek többésge a Park de Palmában, kedvezőtlen időjárás esetén a Klub Cvernaban zajlanak majd.

A fesztivált kiállítások is kísérik. Magdalena Rutová képregények alkotása mellett szívesen készít portrékat, vés, illusztrál, valamint ő a Linostock fotóbank alapítója is – kiállításának címe Všechno lino (Minden lino). Lucie Lučanská tavaly BRaK-díjat nyert illusztrátor, freelancer, kiállítása a Kniha klidu (Nyugalom könyve) címet viseli. Veronika Klímová  Koniec sveta a čo je za ním (A világ vége és ami azon túl van) című kiállításán a Monika Kompaníková írónővel közösen létrehozott  friss gyermekkönyvhöz készült illusztrációit mutatja be, munkáit már Japánban is kiállították. A VŠVU (Képzőművészeti Főiskola) Vizuális kommunkiáció katedrájának diákjai bemutatják zárómunkáikat, melyek legjobbjaiból könyv készül majd.

A belépődíj 2 eurónál kezdődik, a felső határ pedig a csillagos ég.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket