dunszt.sk

kultmag

A számítógép diszkrét bája

Kerber Balázs második kötetében egy elképzelt számítógépes játék világába kalauzolja olvasóit. Stratégiai versprózája különböző sorhosszúságú szabadversekből és rövidprózákból tevődik össze. Az önálló címmel nem rendelkező szövegtestek egy-egy a történetben feltűnő karakter neve alatt rendeződnek ciklusokba. Valamennyiükhöz kapcsolódik egy-egy speciális, csak rá jellemző szimbólum, mely az általa fémjelzett részben választja el egymástól a Conquestet alkotó legkisebb összefüggő részeket, melyek az esetek túlnyomó részében nem különülnek el versszakokba.Az egymást váltó jelenetek és leírások nyelvi sűrítettsége a lírai költeményekét idézi. Leginkább alaposan megmunkált mozaikkockákhoz hasonlíthatóak, melyek önmagukban is kirajzolnak egy-egy tájegységet, mégis egy nagyobb, összefüggő felület alkotói. A fentiekben kitartottunk a szerző által megadott műfajmegjelölés mellett. Kellően szokatlan és újító-e ahhoz az előttünk nyugvó könyv, hogy az egy korábban nem létező szakszó bevezetését igényelné? A minőségjelzőt illetően nincsenek kétségeink, hiszen a Conquest témájául szolgáló programok nemigen esnek bele a szépirodalom fókuszába. Problémánk a verspróza kifejezéssel veszi kezdetét. Az egymás ellentéteként és egy skála két végpontjaként egyaránt elgondolható műformák nevéből képzett szóösszetétel nehezen értelmezhető. Az egyik lehetséges megoldás, hogy az elnevezési gesztusra a bináris oppozíciók feloldására tett kísérletként tekintünk, ebben az esetben a szöveg a versességet és annak hiányát egyaránt nélkülöző entitásként jelenik meg. Az efféle paradoxonokkal nehezen boldoguló gondolkodásmódok más irányba terelik el fejtegetésünk menetét. Itt a kezünkben tartott kötet formája középértékként adódik számunkra. Fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a fentiek fényében az olvasó inkább verses regényként tekint a Conquestre. Ez a szembeszegülés nem megy a kötet rovására, hiszen a cselekmény több szálon halad, mégis egyetlen végkifejlet felé tart, a kis számban előforduló hosszabb-rövidebb lírai betétek pedig szervesülnek a szöveg egészébe.

Ahogy arra a Nemes Z. Márió által jegyzett fülszöveg felhívja a figyelmünket, a Conquestben egy virtuális világtörténelemnek lehetünk szemtanúi. A Rawa című bevezető részben a világ teremtése kerül bemutatásra. A folyamat zajlása közben kapcsolódunk be az eseményekbe: „Eső a királynak. / A haj törékeny villám, / sóhajt a lendületért. / Lengő harang. / A bolygó lyukacsos labda, / mondd: O, / has vagy dob. / Föld a rózsaszín térben, / bizsereg az aljnövényzet. / Palástos kéz emeli a gömböt, / dísznyelvű ének. Aranyos / ingujj beszél: adj újabb / hullámokat, térj a karikába.” (7.). A szárazföld készen áll, vízre van szükség, azonban az is a már meglévőt bővíti, terjeszti ki további területekre. Miközben Rawa uralkodói ranggal van ellátva és több esetben általa neveződik meg, már az első oldalakon erős az a feltételezésünk, hogy a világ teremtéséért és alakításáért felelős istenség, hiszen „Térképen a király a hatalma; / a hegyek birtokok, a városok hibák.” (7.), továbbá  „Rawa bábukat tologat, lépésenként egy kép, / napfény minden fej körül. (…)” (11.). Az alkotó terveiből a természet összetevői következnek, a civilizáció ezzel szemben a teremtés anomáliájaként tűnik fel.Bepillantást nyerünk a programba, amely ezen a ponton leginkább egy kalandjátékra emlékeztet, ahol megadott karakterrel kell eljutnunk A-ból B-be. Itt jutunk el az első olyan szöveghelyhez, ahol a narrátor az önmaga által elbeszélt történet szereplőjeként mutatkozik meg:

„Hogy mászik a testem. Lábamra nehézkedem. / Oldalról a nap mint a játék tárgya; túl ideges, / túl vonzó viszonyrendszer.  (…)” (15.).

Nem sokat tudunk meg az elbeszélőről, nincsenek egyéniségét megmutató tulajdonságai, annyi derül ki róla, hogy Rawa király szolgálatában áll, és kevéssel a megjelenése után minden előzetes figyelmeztetés nélkül eltűnik. A váratlan szerzői döntés a filmművészetből ismert vörös pisztrángot idézi fel, meglepetést keltő hatása az elhagyott történetvonulat lezáratlanságából ered. Nem találni nyomát annak, hogy a hátrahagyott szereplő életét vesztené, vagy egyéb módon cselekvésképtelenné válna. Az újonnan bevezetett cselekményszál kellően kidolgozott ahhoz, hogy lekösse az olvasó figyelmét. Amennyiben elfogadjuk fentebbi megállapításunkat, és Rawára istenként tekintünk, az ő piramisépítőjének eltűnése párhuzamba állítható azzal a deista felfogással, amely a teremtés pillanata után a transzcendencia kivonulásával és a tudomány által felismerhető szabályszerűségek uralmával számol. A szemfüles olvasó számára támpontot adhat az elbeszélő eltűnését közvetlenül követő felirat: „[LÉPJ HÁTRA KETTŐT.]” (20.), a formátumát tekintve leginkább rendezői utasításra emlékeztető mondatról több tucatnyi oldal után tudhatjuk meg, hogy végleges hatással bír a műre. Az ELISABETH című részben nem csak elveszítünk, hanem meg is ismerünk korábban nem látott karaktereket. A címadó szereplőn túl Turk kapitánynak jut hangsúlyos szerep. Miközben első ránézésre csupán egy egyszerű kalandorral állunk szemben, Genghis Khan hadüzenete után a királynő személyében látja meg az elengedhetetlen szövetségest. Ahogy az egy stratégiai játékkezdésnél megfigyelhető, különböző technológiai és civilizációs vívmányok kifejlesztését követhetjük nyomon: „+3 benessere nella cittá. / +333 culture. / Producing Police. / Producing Guardman with Spear.” (20.) A számítógépes játékokra gyakran jellemző többnyelvűség, illetve felemás magyarra fordítás hozzájárul a szöveg hitelességéhez, miközben nem teszi modorossá a nyelvet.

Az elbeszélés fókusza folyamatosan vándorol a legmagasabb szinttől a legalacsonyabbig, egyaránt fontosnak tűnnek a történelmi léptékű változások, a szereplőket ért behatások, és az anyag szintjén lejátszódó folyamatok. Gyakoriak a hosszabb leíró részek is, melyek hozzájárulnak a bemutatott világ valóságosságának megteremtéséhez, miközben a különböző fegyverek és járművek kifejlődése és a különböző történelmi szereplők feltűnése messze nem az általunk ismertek szerint történik. Ebben a cselekményben Churchill, Li Taj-Po és a beazonosíthatatlan államot képviselő Professzor, Bob vagy éppen A nagy termelő egymás kortársaiként szerepelnek. Elérkeztünk a kötet egyik központi kérdéséhez: hol végződik a játék, és hol kezdődik el az őt körülvevő valóság. Nem szolgálhatunk megnyugtató válasszal, ugyanis a program elsődlegessége olyan szintű, hogy a rajta kívüli dolgok szinte csak beszűrődnek: a Youtube említése és a fentebb megnevezett beazonosíthatatlan származású karakterek által. Ahogy haladunk előre, egyre kevesebb az idegen kifejezések által jelölt fejlesztés, növekszik a szöveg valószerűsége, mintha a számunkra bemutatott tájak fokozatosan épülnének az általunk ismerteket utánzóvá. Ezzel egy időben a mitologikus motívumok is felerősödnek A NAGY TERMELŐ című részben érve el tetőpontjukat.

A Conquest rövidsége ellenére (mindösszesen 129 oldalas) nagyívű vállalkozás. A fókusz kiterjedésének folyamatos váltakozása eklektikussá teszi az elbeszélést. A mondatok sűrítettek, mégis áramolnak: az olvasó könnyen halad egyikről a másikra, kiegyensúlyozott a felépítés. Hiába követ háború háborút, a szöveg egészét a nyelv által megképzett nyugalom hatja át, közeledünk egy pozitívnak ígérkező végkifejlet felé. A technológia diadala tárul szemünk elé, azonban nem sokkal a mesterséges intelligencia feltűnése után visszatér a gondviselés egy körré görbülő egyenest lezárva.

A történelmi regényekre jellemző kettősség figyelhető meg a cselekmény irányában: miközben nem tekinthetnek el az őket körülvevő világ szükségszerűségeitől, szereplőink a szó legklasszikusabb értelmében vett hősöknek tekinthetőek, akiknek döntései nagyban hozzájárulnak az események alakulásához. A fentebb említett nyelvi kiegyensúlyozottság biztos kezet sejtet, meghatározó könyvet tartunk a kezünkben, mely képes lehet a világépítkezést legitim értékelési szemponttá avatni a szépirodalom és zsánerirodalom között hidat képezve meg.

Kerber Balázs: Conquest. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019