Mi köze az 1940-es évek nukleáris tesztrobbantásainak a műkincshamisításhoz?

A rádiokarbonos kormeghatározás segítségével a kutatóknak már egy tűhegynyi minta is elegendő ahhoz, hogy meg tudják határozni egy festmény készítésének idejét. Ezzel az 1940 körül kifejlesztett módszerrel barlangfestmények, emberi maradványok és sok egyéb emlék kora is kideríthető. A kutatók emellett a módszer felhasználásának teljesen új lehetőségére bukkantak: híres műalkotások hitelességét is segíthet megítélni.

Svájci, német és amerikai kutatókból álló csoport bizonyította egy múlt héten, a Proceedings of the National Academy of Sciences-ben publikált tanulmányban, hogyan használható fel egy festmény vásznából származó, hajszálvékony rost és tűhegynyi festékminta hamisítványok felismerésére. Szénizotópos eljárás alkalmazásával a csapat sikeresen azonosította egy hamis, Village Scene with Horse and Honn & Company Factory című festmény készítésének idejét – s mindez a 20. század nukleáris teszteléseivel hozható összefüggésbe.

A rádiokarbonos kormeghatározást, a technikát, ami lehetővé teszi a szerves anyagok korának meghatározását az izotopikus összetételük vizsgálata által, gyakran alkalmazzák restaurátorok és értékbecslők, ám a hozzáértő műkincshamisítók egyre több trükköt fejlesztettek ki arra, hogy elhomályosítsák ezen tesztelések eredményességét.

A tanulmányozott mű egy ismert műkincshamisító, Robert Trotter munkája volt, akit 1990-ben börtönbüntetésre ítéltek, amiért egy évtizedig hamis festményeket készített és árult. Ahogyan a szofisztikált hamisítók, Trotter is gyakran használt régi, antik vásznakat a festmények ügyes „hasonmásaihoz”, ezzel megnehezítve hamisságuk bizonyítását. (Az is igazolt, hogy a szóban forgó festményt tanulmányozó szakember együttműködött vele.) Ám a tudósok a vászondarabon kívül egy miliméternél kisebb festékmintát is vettek, hogy megállapíthassák izotopikus felépítését.

Ennek segítségével végre meglelték a keresett választ. A festék pigmentjeit összetartó kötőanyagban a kutatók magas számú ¹⁴C szénizotópot találtak (a kémiai elem minden szerves anyagban megtalálható, így a szerves kötőanyagokban is). A tény, hogy a ¹⁴C izotópok száma minden élőlényben drasztikusan megnövekedett az 1940-es évek atombomba-teszteléseit követően, jelezte a tudósoknak, hogy a festmény, mely Trotter állítása szerint 1866-ban készült, nem lehetett eredeti. A kutatók úgy vélik, valószínűleg az 50-es évek végén vagy a 80-as évek közepén készülhetett.

„Ez az atombomba-csúcs valóban különleges pecsét” – mondta a New York Times-nak Laura Hendriks, a tanulmány vezető szerzője. „Annyi különböző tudományágban felhasználható, szinte hihetetlen, ennek ellenére mégsem jó dolog.”

A cikk angol nyelvű forrása itt található.