dunszt.sk

kultmag

Bocsárdi László, Tarnóczi Jakab és Dömötör András is rendez jövőre a Katonában

A 2018/19-es színházi évadban a budapesti Katona József Színház három játszóhelyének 727 előadását összesen mintegy 130 ezer néző látta, az előadások idén is átlagosan 108%-os nézettséggel mentek.

Az évadzáró társulati ülésen a hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészeti elismeréseket. A legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díjat Bodnár Erika kapta a Rozsdatemetőben nyújtott játékáért. Az évad egészében nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi tizenhat éve alapított – Vizi Dávid vehette át. Az évadban legtöbbször, 202 alkalommal Tasnádi Bence lépett színpadra, őt 201 előadással Elek Ferenc követte. Pelsőczy Réka 182 előadásban szerepelt idén.

Fotó: Horváth Judit

Máté Gábor igazgató elmondta, hogy több nagysikerű előadás is visszatér majd a repertoárra, amit ebben az évadban nem játszott a színház. Újra látható lesz Pálos Hannával a Lélegezz, illetve a Nem vagyunk mi barbárok a Sufniban. Ismét műsorra tűzik továbbá A bajnokot és a Részegeket is. Az évad folyamán Rezes Judit ezekben az előadásokban tér vissza a színpadra gyerekvállalása után.

A Katona színházpedagógiai programja, a Behívó a következő évadban az iskoláknak, gyerekeknek és felnőtteknek kínált rövid workshopok mellett új, projektalapú munkákat is indít, melyek több generáció részvételével kapcsolódnak a színház új bemutatóihoz. A jövő évadban befejeződik az Eltáv elnevezésű, felzárkóztatást segítő színházpedagógiai projekt: a többéves munkát Budapesten, valamint Hamburgban zárják az UNART program keretében, melynek során a szúcs-bányatelepi fiatalok a Deutsches Theater ifjúsági klubjának partnereként, hét színház fiataljaival dolgoznak majd együtt a nemzetközi programban.

Fotó: Horváth Judit

A Katona József Színház a 2019/20-as évadának első premierjét október 5-én tartják a Sufniban. Elfriede Jelinek, irodalmi Nobel-díjas osztrák írónő A királyi úton című művét Máté Gábor állítja színpadra. Október 12-én Michael Haneke Oscar-díjas osztrák filmrendező Fehér szalag című filmjének színpadi adaptációját mutatják be a nagyszínpadon, Ascher Tamás rendezésében. Decemberben is két bemutatót láthat a közönség: Katona József Bánk bánját Tarnóczi Jakab viszi színre a Kamrában, ezzel párhuzamosan Bocsárdi László rendezi Molière Tartuffe c. vígjátékát a nagyszínpadon. 2020 márciusában először Zsámbéki Gábor A császár munkacímű előadását mutatják be a Kamrában. A darab Ryszard Kapuściński egykori lengyel újságíró riportjainak szövegeiből készül. Ezt követően Jean Racine Phaedra c. drámáját – Kemény Zsófi átiratában – Székely Kriszta viszi színre a nagyszínpadon. A következő évad két utolsó bemutatóját májusban tartják. A Kamrában Térey János Káli holtak című regényéből készül előadás, Dömötör András rendezésében, miközben Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéját Gothár Péter állítja színpadra.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket