dunszt.sk

kultmag

Megvannak a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei

A Kaszás Attila-díjat 2008-ban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapította Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere, és Szűcs Gábor a Mozaik Művészegyesület elnöke. Az alapítók az elismerés odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg.

A magyar nyelvű színházak saját társulatuk tagját javasolhatták az elismerésre. A szavazás első fordulójában mintegy 32 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt. A jelöltek közül a közönség voksai döntenek a díjazott személyéről.

Az idei évben Harsányi Attilát, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művészét, Orosz Ákost, a Vígszínház tagját, illetve Király Attilát, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház művészét jelölték a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban az országos színházi évadnyitón.

A jelöltekre augusztus 25-ig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba és Nagy Csongor Zsolt vehette át.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket