Háromszáz évig elveszettnek hitték, most elárverezik Velázquez festményét

Donna Olimpia Maidalchini Pamphilj portréját 1724-ben látták utoljára, közel háromszáz évig úgy hitték, hogy elveszett vagy megsemmisült. Velázquez festményét most milliókért adhatják el a Sotheby’s aukciósháznál a Guardian szerint. A július 3-ára kitűzött londoni árverésen sok más neves művész mellett Botticelli és Rubens képeivel együtt kelhet el, melyek becsült összértéke 66 millió angol font.

A spanyol művész alkotása 18 hónappal ezelőtt jelent meg a Sotheby’s amszterdami fiókjában, az azóta eltelt idő a mestermű hitelesítésével és restaurációjával telt. 2-3 millió angol fontra becsülik a végső árát, ezzel múzeumba és magángyűjteménybe egyaránt kerülhet. „Velázquez az európai festészet egyik legkiemelkedőbb óriása. A mű méltán számíthat az akadémikusok és a nagyközönség figyelmére egyaránt”, mondta James Macdonald, a Sotheby’s szakértője.

Donna Olimpia Maidalchini Pamphilj sorsa legalább annyira érdekes, mint a róla készült festményé. A 17. század Rómájának legbefolyásosabb asszonya volt, X. Ince pápa tanácsadója, bátyjának özvegye, és – a rossz nyelvek szerint – szeretője is. Ragadványneve a Papessa, azaz női pápa volt. Befolyása és maga kovácsolta hatalma egyaránt a Vatikán egyik leggyűlöltebb személyévé és az asszonyok körülrajongott kedvencévé tette.

Eleanor Herman, Donna Olimpia életrajzírója szerint a hölgy egyfajta „barokk rocksztár” volt. A katolikus világ női Rómába utazván hatalmas tömegekben várták, hogy kikocsizzon és megéljenezhessék az asszonyt, s nem ok nélkül. Olimpia szerény körülmények közül, ravaszságának és eszének köszönhetően emelkedett olyan pozícióba, ami akkoriban egy nő számára elérhetetlen lett volna. Ince egyetlen döntést sem hozott meg anélkül, hogy kikérte volna a véleményét, így Európa királyai és királynői próbáltak a kedvében járni. Védelmezte a kiszolgáltatott nőket az őket fenyegető igazságtalanságok ellen. A római művészeket, írókat, zenészeket bőkezűen támogatta, a jelenleg is turistalátványosságnak számító római Négy folyó szökőkútja (Fontana dey Quattro Fiumi) is az ő nevéhez fűződik.

A Vatikán férfijai azonban gyűlölték őt és rettegtek tőle. A bíborosok „egy asszony szörnyű hatalmáról” beszéltek, míg mások egyenesen azt mondták, „Róma egy szajha kezében van.” 1657-ben halt meg bubópestisben, az egyház pedig nekifogott, hogy még az emlékét is eltörölje „a botrányos nőnek, aki mindenkit irányított”.

Néhány évvel halála előtt, Velázquez második római útja alkalmával ült modellt a festőnek. A festmény útja 1724-ig követhető nyomon. Az ez után következő időszakról csak annyit tudunk, hogy idővel Hollandiába került, ahol „névtelen szerző, holland iskola” címkével árverezték el az 1980-as években. Ekkor egy műgyűjtő magángyűjteményébe került, aki a jelenlegi tulajdonosra hagyományozta.

Mint Macdonald elmondta, amikor a jelenlegi tulajdonos bevitte a festményt a Sotheby’s amszterdami fiókjába, fogalma sem volt, hogy egy Velázquez van a birtokában. „Egy kollégánk számjegyeket vett észre a hátulján, amit leltári számok lehettek. Én nem sokkal később láttam a képet, és nagyon hamar egyértelművé vált számomra, hogy bár megsínylette az elmúlt évszázadokat, ez bizony a rég elveszettnek hitt Donna Olinpia-portré.” A festményt több Velázquez-szakértő is megvizsgálta, Európa-szerte. Mint Macdonald fogalmazott, „lassan összeállt a kirakós. Hihetetlenül izgalmas volt. Mindenkit lenyűgözött a kép, aki csak látta – évszázadokig rejtőzött, és most feltámadt hamvaiból.”