dunszt.sk

kultmag

Tíz utolsó festmény Boschtól Baconig

Az artnet.com magazin saját kutatása alapján és Bernard Chambaz Az utolsó festmény című könyvét segítségül hívva körüljárta, mit mondhatnak a híres festők utolsó képei életükről és karrierjükről: vajon előrejelezték-e alkotójuk halálát, érezte-e a festő, hogy utolsó művén dolgozik? Tíz képet mutatunk.

Hieronymus Bosch: A mennybemenetel (The Flight to Heaven)Túlvilági látomások (Visions of the Afterlife) c. képsorozatból (1490-1516)

Bosch-ot képzelőereje tette híressé, mely főleg a túlvilági kínok és gyönyörök ábrázolásánál segítette szuperrészletes képeinek megfestésénél. Ezek általában – a Túlvilági látomásokkal együtt – oltárok ajtajaként funkcionáltak. A Bosch munkáját vizsgáló, bevallottan nem tökéletes történelmi analízis szerint a lelkek mennybe repülését ábrázoló panel a mester utolsó festménye. Boschra nem tipikus az ilyen sötét színhasználat – talán előrejelezte a kép, hogy alkotója nemsokára egy kolerajárvány áldozatául esik, mely végül 1516-ban következett be.

Leonardo Da Vinci: Szent Anna harmadmagával

Vinci Léonard de (1452-1519). Paris, musée du Louvre. INV776.

A Louvre szerint a festménny elkészítésével XII. Lajos francia király bízta meg a mestert, egyetlen lánya, Claude megszületésének ünnepére 1499-ben. A király feleségét Annának hívták – ahogyan a meddő és várandós nők védőszentjét is. Ám a kép soha nem érkezett meg XII. Lajoshoz, aki 1515-ben hunyt el. Legvalószínűbb, hogy I. Ferenc, XII. Lajos utódja szerezte meg Leonardo asszisztensétől, Salaitól egy tekintélyes összegért.

Rembrandt van Rijn: Simeon a templomban  (1669 körül)

1669 szeptemberében egy festő meglátogatta Rembrandtot, akinek jegyzeteiből kiderül, hogy a szóban forgó festmény nem készült még el teljesen abban az időben. Chambaz könyvében ezt olvashatjuk: „Ez Simeon tipikus ábrázolása… egy öregember, csukott szemekkel, mintha romlana látása, s ezzel a tapintás érzéke válna dominánssá.” A festmény Rembrandt halála után is befejezetlen maradt, ám úgy vélik, egy tanítványa és követője, Van den Eckhout később még dolgozott az anyafigura arcán.

Vincent Van Gogh: Gyökerek (1890)

Éveken át a Búzamezők hollókkal című festményt tartották Van Gogh utolsó festményének, ám Chambaz megjegyzi, hogy ez nem feltétlenül igaz – az állítást az amszterdami Van Gogh Múzeum is alátámasztotta. Úgy ítélik, valószínűleg a Gyökerek az utolsó festménye. Egy 2012-ben megjelent, Bert Maes és Louis van Tilborgh Van Gogh-kutatók által írt esszé kijelenti, hogy a kép készítését ezelőtt durván 1890 júlusára becsülték, ám azóta kiderült, hogy a festő utolsó képei közé tartozik – sőt valószínűleg ez is volt az utolsó.

Paul Gauguin: Nők fehér lóval (Women with White Horse) (1903)

A posztimpresszionista festő nem is tudhatta, mennyire elővetíti utolsó festménye a sorsát: a világoskék ég alatt álló nőket ábrázoló kép hátterében egy fehér kereszt látható, mely alá a festőt temették a festmény készülésének évében, 1903-ban.

Gustav Klimt: A menyasszony (The Bride) (1918)

A befejezetlen festmény azon munkák között volt, melyek Klimt bécsi stúdiójában maradtak 1918-as halála után. A kép jobb oldalát egy félmeztelen női alak foglalja el, bár  jól látható a művész igyekezete, hogy díszes ruhával takarja el. Alessandra Comini művészettörténész leírása szerint „a térdek behajtottak, a szétnyíló lábak egy gondosan részletgazdag ágyéki részt fednek fel, mely fölé a művész lazán egy szuggesztív, szimbolikus mintákkal teli ruhát kezdett festeni.” Egy Telegraph-beli cikkben Martin Grayford azt írta: „Ezáltal Klimt halála felfedte szexuális megszállottságát, mely a képei csillogó felszíne alatt rejlik.”

Kazimir Malevics: Önarckép (1933)

Malevics utolsó munkája két évvel azelőtt készült, mielőtt 57 éves korában végzett volna vele a rák. Halálos ágyán ezt írta: „Kizártak az életből… egy másik világban találom magamat, egy bánattal és gyásszal teli világban.” Chambaz szerint „nem festett többé, de festményeitől körülvéve élt, pontosabban alattuk feküdt. Betegágya a fallal szemben állt, melyen sűrűn egymás mellé akasztva lógtak világos, geometrikus művei.”  

Andy Warhol: Vörös Lenin (1987)

Meglepő témaválasztásként hathat, hiszen a pop-art képviselője Marilyn Monroe-ról, a Campbell-levesről vagy Elvisről, kólásdobozokról készült képei tették ismertté. Ám mikor a művész meglátogatta barátját, Bernd Klûser-t Münchenben, és kezébe került egy, a fiatal Lenint ábrázoló szakadt fénykép, mely 20 évvel a forradalom előtt készült, lecsapott rá az ihlet. Warhol 1897-ben halt meg epehólyagműtétje komplikációi következtében.

Keith Haring: Az utolsó esőerdő (1989) 

1988-ban a csupán 30 éves festőművészt AIDS-szel diagnosztizálták – ez abban az időben halálos ítéletnek számított. Tudta, hogy nem sok ideje maradt hátra, így élete utolsó évében egy alapítványt hozott létre, mely AIDS-szervezeteket támogatott, műalkotásait is az ügy segítésére jogosította fel. Diagnózisa után Haring monumentális célt tűzött ki maga elé: szeretett volna 100 festményt befejezni mielőtt meghal. Végül csak három festményt sikerült elkészítenie 1989-es halála előtt.

Francis Bacon: Bika-tanulmány (Study of Bull) (1991)

Bacon, mikor már tudatában volt, hogy nem sokáig él már, a madridi Prado Museum megszállottjává vált. Órákat töltött egyedül Velázquez és Goya legragyogóbb munkáinak társaságában, s feléledt évek óta lappangó érdeklődése is a bikaviadalok iránt. Korábbi bikákat ábrázoló képeivel éles ellentétben áll ez a festmény: a bikának nincs emberi ellenfele, s nincs más szín a földes tónusokon, s a kísérteties fehér fényen kívül, amelyből az állat előlép.

A cikk angol nyelvű forrása itt található.