A fogoly mozija

„1986-ban születtem Nyustya (Hnúšťa) Likér (Likier) nevű városrészében. Bécsben élek. Szeretem Lukast. Rajzolok” – írja Robert Gabris (Gábriš) lakonikus tömörséggel a portfóliójában. „Rajzaim jobbára önéletrajziak, folyamatosan a precíz arányokat és a szimmetriát keresem” – folytatja. Munkái életrajzmozaikok, metaforikus létbélyegek, identitástanulmányok, friss tetoválások a létezés bőrén. Az egzisztenciális tét ugyanakkor azonnal zárójelbe is teszi a vallomásosság romantikus hagyományát: a formák, a színek mögül a lét folyamatos kisebbségi börtöneinek szaga csap ki. És ez tágan értendő, hiszen már a puszta emberi test is gát, börtön, fogda lehet. Nem mindegy, milyen börtönbe születik bele a lélek.

Gabris rajzai végtelen könnyűséget delejeznek, lebegések, melyeket szinte önsanyargatóan makacs pontossággal dolgoz ki. Legyen szó pár aprócska rovarról (pl. a Forest of Flys szériában), vagy a saját vérével megfestett kifli-sorozatáról (45 darab 30×20-as kép), mellyel a szlovák szélsőjobb romaellenes megnyilvánulásai ellen tiltakozott, vagy azokról a roma nyelvű tetoválásokról, melyek börtönben élő (és időközben ott elhunyt) apjának állítanak emléket. Vagy a Cyberlove-széria pornográf mobilapplikációkat, ismerkedési alkamazásokat utánzó ceruzarajzairól, melyek lényege a párkeresésben is ott lappangó rasszizmus és kirekesztés kesernyés humorú leleplezése. Ezek a munkák nemrég Pozsonyban és Bécsben is ki lettek állítva. 

Merő makacsság az is, hogy itt és most a rajzolás mindent elsöprő anyanyelvként működik: Gabris nem szívesen kalandozik más műfajok irányába, vagy ha mégis, akkor a rajznak ott is szerepet oszt.

A pozsonyi Gandy magángaléria igazi kultuszhely: az igényes művészet terepe (a kiállítók között szerepelt pl. Németh Ilona is), a hangulat mindig családias. Balra Eugénie Paultre, a csíkos nő függőleges, vékony-közepes-vékony, színes vonalai, a monoton forma változatossága, a színhatások lüktető nyugalma és vérmes arroganciája. Jobbra Gabris rajzai: a csíkos világ tökéletes ellenpontja.  A személytelenség helyett az érezhető jelenlét, a színagresszió helyett pasztellszerű elmosódás-, eltűnés-, sejtetéspoétika. A mechanikus képgenerálás geometriája helyett aprólékos, önkínzó alapossággal párosuló analitikus műgond.

A Daydream rajzsorozat (az angol cím a légvártól a nappali álmodozásig terjedő tartományban lebeg) példás alapossággal kidolgozott művészi leletanyag, speciális art-diagnózis. A Peter – prisoner’s cinema című alsorozat a művész demenciában szenvedő nevelőapját ábrázolja, aki anyaszült meztelenül dermed bele a szinte hullamerevséget idéző nappali álomba, miközben testét kedvenc számítógépes játékának karakterei lepik el. Nem dekorálják, nem óvják, nem fedik el, inkább élősködnek rajta. Van is testük, és nincs is: néha az az érzésünk, hogy maga a test hívja őket életre, holott egy virtuális állatfarm lakói, melyek lényegében fölfalják gazdájukat, kisajátítják legintimebb érzelmeit, naiv szeretetét.

A Krisztus-pózt idéző szakrális gesztusok újabb dimenziókat nyitnak az értelmezésben: a populáris regiszterrel való kontraszt azonban nem árad bele a divatos posztmodern művészgiccsbe, hanem egy mágikus világ drasztikumát, a kirekesztettség és a megértésre való törekvés harcát juttatja felszínre.

A térdek körül tarka csíkok: színes szalagok foszlányai. Az álom, a félálom, a képzelgés, az emlékfoszlányok oszcillációi és a művészi faggatózás finom elegye bontakozik ki a szemünk előtt.

A Lukas Daydreams című kép egy szívszorító szerelmi vallomás: a rajzoló itt is egy betegség logikájával és jelenlétével küzd meg a maga hihetetlenül finom, aprólékos ábrázolástechnikájával. Lukas a színvakság egy speciális válfajában szenved: nem érzékeli sem a zöld, sem a rózsaszín bizonyos árnyalatait. A művész pontosan ezeket az árnyalatokat használja: amit Lukas szürkének lát, az valójában leheletfinom zöldes-kékes-rózsaszínes konstrukció. A széken ülő férfi fejére tolleső hull: a könnyű pihék idilli lebegése a hiánypoétika ellensúlyozása, a gyöngéd érzelmek maximalizálása.

A Daydream – three Messages önportré. Egy meztelen, alvó fiú három állattal: a vállán egy varjú, a térdén egy szitakötő, a lábfeje előtt egy egér: nyilvánvaló, hogy a történés magánmitológiájában ezek megfejthetők. Titkos, mágikus üzenetek, jelképek, vészjelek: a hit és a megvilágosodás élőlényei, az álmot jelképező színes szalagokból kiszabadított színek alkalmi megtestesülései. A sorozatnak van egy olyan része is, mely egy szétloccsant gránátalmát ábrázol, mely körül egértetemek tanyáznak.

Egyetlen terem autentikus létezés: ordító érzékenység és személyesség, mely túlkiabál a test börtönén. Finom, aprólékos részletek: a képek befogadnak, beléjük lehet veszni, ínyenceknek való kidolgozottság dédelgeti a sok apró látványt.

Csöng a telefon. A bécsi metróban állunk. A múzeumnegyed megállójánál a falon csüngő rajzokról beszélgetünk, a Kunsthalle Exnergasséba megyünk, egy csoportos kiállításra, ahol többek közt Gabris Cyberlove-sorozata is látható. Peter hív: fekete a tévéképernyő, mondja, és nem tudja, nem emlékszik, melyik gombot kell benyomnia.

A pozsonyi kiállítás július 26-ig látogatható.

A képek forrása: Gandy gallery