Amikor a tenger a vászon

Ideiglenes művészeti projektek töltik meg Velence múzeumait, templomait, palotáit a Biennálé időszakában, ám Melissa McGill magát a lagúnát használta vászonként. Június harmincadikán mutatták be az általa koreografált Red Regatta elnevezésű, két órán át tartó nyilvános művészeti eseményt, mely alatt 52 hagyományos velencei vela al terzo hajó vitorlázott a San Servolo és Poveglia szigetek környékén. A nézők a Giardiani della Biennale parkból, vagy a Lido vízpartról csodálhatták.

McGill az Associazione Vela al Terzo Venezia tradicionális velencei hajókra specializálódó vitorlásklubbal kollaborált a projekt létrehozásán. A hajók évszázadok óta hozzátartoznak a lagúnához – árbocuk leszerelhető, hogy az alacsony hidak alatt is könnyen átférjenek, a hajófenék lapos, hogy sekély vízben is egyszerű maradjon a navigáció. Ám McGill számára a vela al terzo hajók a városban bekövetkező éles változások szimbólumai is: harminc éve élt először hosszab ideig a városban, s azóta megfigyelte annak elnéptelenedését, a motorcsónakok káros hatását. Talán éppen ezért tartja a művész a Red Regatta-t eddigi legambiciózusabb projektjének. Egy interjúban, jóval a Red Regatta bemutatása előtt bevallotta, hogy nagyon elragadta ez a tengerészeti hagyomány, ám a gyorsuló környezeti változások, például a tömegturizmus és a klímaváltozás Velencére tekintő igencsak valós veszélye tettekre késztették.

A koncepció akkor körvonalazódott ki, mikor McGill találkozott a vitorlásklub elnökével, Giorgio Righettivel – ő és a klubtagok örömmel beleegyeztek az együttműködésbe. Saját hajóikat önkéntesen kölcsönözték a projektnek, valamint segítettek a hajók 104 vitorláját kézzel, 52, a művész által kevert egyedi piros színre festeni – az árnyalatokat McGill New York-i stúdiójában állította elő. (A hagyomány szerint a vitorlák földes tónusúak, rajtuk a család szimbóluma vagy címere díszeleg.) A klub saját versenyhajóik útvonalai alapján segített a megvalósítható útvonalak kidolgozásában is, a projekt ugyanis négy alkalommal kerül bemutatásra: május 11. és június 30. után szeptember elsején és 15-én lesz megtekinthető.

McGill büszke a közös munkára, s arra, hogy mindannyian kölcsönösen tisztelték egymást. Legtöbbre a közös izgalmat, a megosztott élményeket, tapasztalatokat becsüli. Tervezi egy képeskönyv létrehozását, melyben a projektben résztvevő összes tengerész portréját és vallomását gyűjtené össze. Szeretné, ha az Associazione Vela al Terzo több figyelmet kapna – „(…) mivel a velenceiek száma a városban apad, fontos, hogy megmutassuk, itt vannak.”

„A vitorlák vöröse az életerőt és szenvedélyt jelképezi, ám figyelmeztetés és riasztás is” – vallotta McGill, a szín azonban gazdag asszociációkat kínál Velence történelmére is. A helyi téglákra, a pigmentkereskedelemre, Tiziano és Tintoretto festményeinek elképesztő vörösére emlékeztet. Rosso veneziano.

A projekt független a Biennálétól. Több, mint 250 helyi partner segített az alkotóknak megszerezni a helyi hatóságok engedélyét, mely Righetti szerint a legnagyobb akadály volt. A klub elnöke így nyilatkozott a Red Regattáról: „Ez a legelső performansz a Biennálé kontextusán belül, amely az igazi velencei identitást szólaltatja meg.”

A cikk angol nyelvű forrása itt található. A projektről McGill honlapján található több információ.