A napút árnyékában

Kálmán Áron Csontváry című képregénye a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg, és elsőként tesz kísérletet hazánkban arra, hogy képregénykötetként dolgozza fel egy festő életét, mellyel méltó emléket állít a festő halálának 100. évfordulójára.

Önéletrajzok, képregénymemoárok[1], visszaemlékezések népszerű műfajai a képregénynek. A képregényes életrajzok (graphic biographies) abban különböznek ezektől, hogy a főhős nem egyezik a szerzővel. Az életrajzi képregények esetében egyfajta külső szerkesztői elv is érvényesül. Csontváry esetében Kálmán Áron a festő Önéletrajzát felhasználva és adaptálva ad átfogó képet a festő életéről, mindennapjairól, a látomásos küldetéstudatról, mely megszakította patikusi pályáját.

Magyarországon újkeletű dolog festők életének megjelentetése képregényes formában. Franciaországban nagy hagyománya van a műfajnak, a Glénat kiadó 2015-ben indított egy újabb sorozatot Les Grands Peintres (A nagy festők) címmel, melyben 30 cím szerepel, többek között olyan alkotókkal, mint Monet, Renoir, Goya vagy Jan van Eyck. Ezek nem sorolhatók a klasszikus életrajz kategóriájába, egy-egy momentumot ragadnak ki az életrajzból és aköré építik fel a cselekményt. Egy életrajz adaptálása minden formában nehéz feladat; megtalálni azt a szerkezeti elvet, struktúrát, melyre épül, meghúzni a határokat, rövidíteni, tömöríteni.

Minden életrajzfeldolgozás szembesül azzal a dilemmával is, hogy miként lehetséges ábrázolni az alkotó munkásságát és tehetségének nagyságát a mindennapi élet egyhangúságával, és egyensúlyt teremteni ezek között. Mi maradjon ki az életrajzból, és melyek azok az elemek, amelyeket nem lehet kikerülni? Ugyanakkor szükséges egyfajta személyesebb hangvétel is, mely közelebb hozza az olvasót/befogadót, és nem ismeretterjesztő, hanem népszerűsítő mű lesz belőle. A képregényes forma mindezekre rendkívül sokféle eszközt kínál. Egy festő életét bemutatni azonban a legjobb képregényalkotók számára is rendkívül összetett feladat.[2] Thierry Groensteen egyik értekezésében háromféle típust különít el aszerint, hogy milyen módjai vannak a festményreferenciáknak, hogyan lehet mindezeket a képregényben idézni. Az eredetihez való hűség sorrendjében ezek a következők: 1. az eredeti mű hű reprodukciójának a képregény-narratívába való beillesztése, mint például az eredeti festett munkák fényképészeti reprodukciói. 2. Az eredeti mű másolata (pastiche) annak stílusában. 3. Távolabbi megközelítés, vagy egy festmény szabad értelmezése.[3] Kálmán Áron az utóbbi két típust remekül alkalmazta a képregényben, megtalálta azt a stílust és eszközöket, mellyel utal a főhős (Csontváry) műveire, megidézve magát a művészt, másfelől mindezt úgy vitte véghez, hogy saját egyedisége is teret kapjon. A műfaj jellege miatt egy festő esetében nem lehet úgy elbeszélni az élettörténetet, hogy az alkotó ne reflektálna a festményekre. Kálmán Áron képregényében ez a kettőség megfelelően kiegészíti egymást: látható a magányos cédrus, de ez egyben már a Kálmán-féle cédrus is.

A képregény nem akármire vállalkozik, közel hetven oldalon keresztül mutatja be Csontváry életének azon szakaszát, mely a patikusmesterségből a festészethez vezetett. A struktúra, melyet Kálmán az életrajz adaptálására alkalmaz, meglehetősen összetett. Annyiban állítható párhuzamba a francia alkotókéval, hogy néhány meghatározó eseményt kihangsúlyoz, de megvan a képregényben az az életrajzi ív is, mellyel egy nagyobb korszakot ölel fel, és mindezeken túl nyilvánvaló az odafigyelés, amellyel a kort és a társadalmi vonatkozásokat ábrázolja – például a patikusi pályát és eszközeit.

A képregény visszaemlékező elbeszélésmódban meséli el a történetet, mely keretes szerkezetet ad neki: az elején, végén és néha közbeékelve egy-egy kórházi képet mutat az öreg és magányos Csontváryról. A képregényre jellemző a paszteles színkezelés, nincsenek erőteljes színek, ugyanakkor a színek is alakítják az elbeszélésmódot. A kórházi részek zöld tónusúak, ezzel hangsúlyozva a betegség állapotát és éreztetve a főhős magányát (21.). A visszaemlékezéseken túl a látomásos részeket fekete-fehér színekkel jelöli, ezek is jól elkülönülnek az elbeszélés többi részétől, de az egész képregényen végigvonulnak, és a magból kinövő fa metaforát erősítik. A fa motívuma még egy helyen megjelenik a képregény elején és végén, a kórházi jeleneteknél egy tál dió látható: a fa termése; a végén a főhős halálakor is ott egy darab dió, mellyel arra is utalhat, milyen hosszú idő, mire beérik egy diófa, és milyen hosszú idő volt, mire Csontváry tehetségét (a termés) elismerték. „Éppen ezért, mert emberfölötti munkára kellett vállalkoznom, amihez nemcsak a természet szeretete, a szép iránti érzék, a színérzés teljes fokozata szükséges: de szükséges a levegőtávlat élethű perspektívája, olyan energia, amilyen még nem volt ezen a világon kifejezve. Erről tanúskodott a tinós rajz és szimbólumként a pici kis mag, melyből fejlődik a fa, tehát nekem is a fejlődés volt kijelölve, ez volt a kis magnak az értelme. […] Olyan voltam, mint az a kis mag; amikor a földbe kerül, ki törődik vele, miképen él a föld alatt, s fejlődik-e tovább? Ki törődött velem, amikor azon tűnődtem, hogyan és hol kezdjem?”^[4]

Az elhivatás folyamatos küzdelemmel párosul, ami a képregényben is megjelenik, ugyanis rendkívül sok visszautasítás éri, ami megfigyelhető a karakter fejlődésében is, érzékelhetők a kétségek, belső kérdések: jól tettem? megérte-e? volt-e értelme. Mindemellett végig ott van az a látomás:

„Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél” (10.),

mely egyik csomópontja a történetnek és persze az életrajznak is, emellett még egy, amely tükrözi a festő elhivatását: „Három nagy motívumot kell találnom, mellyel a világ színe elé léphetek”. (38)

Kálmán Áron a képregényt egy-egy szöveges résszel keretezi, az elején a mű egészét összefoglaló pár sor áll, mely vázolja a továbbiakat, a végén pedig a festő halála, életkörülményei és utóélete. Ezen kívül a képregény Csontváry önéletrajzi írását dolgozza fel, meghagyva annak hangnemét, stílusát. Ettől a narrációtól az egész képregény nagyon csendes, nincsenek párbeszédek, tehát szóbuborékok sem; a szöveges részek minimálisak, szövegdobozokban helyezkednek el, ami szintén egyfajta lezárt csendet hangsúlyoz. Ettől kissé egysíkúvá is válik, egyfajta ismeretterjesztő jelleget kölcsönöz neki. A kötet technikailag rendkívül erős, ami feledteti az olvasóval ezeket az apróságokat. A természeti elemek hol gyors, hol lassú váltakozása, a tájak egymásutánja rendkívül jó dinamikát adnak a képregénynek, ami főleg az utolsó oldalakon figyelhető meg, ahol a tehetség már nem látomásokban jelenik meg, hanem realizálódik (59., 62–64.) Sokféle eszközt, beállítást felhasznál, de nem válik kaotikussá; elsősorban a többször is alkalmazott egyedi perspektívakezelés az, ami igazán különlegessé teszi; olyan távlatokat nyit meg általa, amelyben jól látható egy-egy mű előtörténete, de legalábbis az inspiráció forrása (29–31.). Középre igazít négy kockát, melyek erős érzelmi jeleneteket mutatnak be az életútból, fölöttük-alattuk pedig a festő látható, amint ezeket felhasználja műve elkészítéséhez.

Kálmán Áron Csontváry képregénye átfogó munka, mely elismerésre méltó igyekezettel, kreatív eszközökkel mutatja be a festő életét, a hangsúlyt mindvégig az életútra helyezve, ám a háttérben egy-egy szerelmi szálat is felmutatva. Az impozáns, keménytáblás kötet a kisebb méret ellenére méltó emléket állít Csontváry monumentális alkotásainak és annak az isteni akaraterőnek, mely a patikusi pályáról elszólítva naggyá tette a festőt. Az olvasó pedig reménykedhet, hogy ezzel a kötettel talán itthon is kezdetét veheti festőink munkásságának bemutatása.

Kálmán Áron: Csontváry. Scolar, Budapest, 2019

---

[1] A memorárok közül elsősorban Art Spiegelman Maus (bár ennek műfaji meghatározása nem ilyen egyértelmű), Marjane Satrapi Persepolis vagy Alison Bechdel Fun Home című alkotásait szokták kiemelni.

[2] 2015-ben jelent meg magyarul Typex Rembrandt című képregénye.

[3] Thierry Groensteen: Biographies of Famous Painters in Comics: What Becomes of the Paintings?

[4] Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajz.