dunszt.sk

kultmag

Újabb veszély fenyegeti a Notre Dame-ot

A párizsi Notre Dame felújításást vezető építészmérnök, Philippe Villeneuve aggódik a katedrális miatt: három hónappal a tetőszerkezetet és templomot megsemmisítő tűz után újabb veszély leselkedhet az épületre. Párizson rekordméretű hőhullám csap át: a meteorológusok 42°C-t jeleznek előre, a fővárosra és 20 észak-franciaországi megyére felsőfokú riasztást adtak ki.

Villeneuve a katedrális boltozata és boltívei miatt aggódik. Bár a tűz eloltása óta a boltozat stabil, az építész szerint mégis bármelyik pillanatban összeomolhat. A Notre Dame meggyengült szerkezete állandó felügyelet alatt áll, ám a boltozat egy része még mindig megerősítésre vár. A katedrálison dolgozó szakértőknek eddig semelyik irányból nem sikerült megközelíteniük őket.

Villeneuve a francia kulturális miniszternek, Franck Riesternek mutatja a tűz által okozott károkat. Kép: Stephane de Sakutin/AFP/Getty Images

Villeneuve, a Franciaország nemzeti történelmi emlékeiért felelős főépítész, így nyilatkozott az Euronews-nek: „Amiatt aggódom, hogy a kőből készült falazatok, száradás közben elvesztik koherenciájukat, kohéziójukat, sturktúrájuk sértetlenségét, és paff! A boltozat leszakad.”  Nikolaos Karydis,  kenti egyetemi professzor, az építészeti restaurálás szakértője elmondta az artnet News-nek, hogy főképp a boltozatban rekedt víz és a magas hőmérséklet együttes hatásától kell tartanunk.

A tűzoltás alatt került víz a boltozatokba, valamint az azóta történt esőzésekkor, melyektől már nem védte a megsemmisült tető. „A hőhullám miatt a víz gyorsabban szárad, mint ahogy számítottunk rá” – nyilatkozta Karydis. „A gyors száradás a vízben feloldódott és falakban rekedt sók hirtelen kristályosodásához vezet. Ahogy ezek a sók kristályosodnak, úgy tágulnak, szétmarva a falazat köveit és habarcsát. A váratlan hőhullám felgyorsítja ezt a folyamatot, mely a boltozat repedezését okozza ideiglenes megszilárdítása előtt.”

Kép: Bertrand Guay

A francia kormány már  jóváhagyta a tervet, miszerint a Notre Dame-t az eredetihez legpontosabban hasonló formára újítják fel, Eugène Viollet-le-Duc 19. századi tervei alapján. Sokan helytelenítik a sietséget – Emmanuel Macron  ugyanis megfogadta, hogy 2024-ig felújíttatja a jelképpé vált templomot.  Felújítására csaknem 850 millió eurót ajánlottak fel magánszemélyek és vállalatok.

Karydis egyenlőre azt javasolja, hogy ideiglenes állásozással gyorsítsák fel a boltozat megtámasztását. A megmaradt struktúrát védeni kell az esővíz ellen, és megfigyelés alá kell helyezni, hogy a lehető legjobb módszert tudják kiválasztani a megjavítására.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket