dunszt.sk

kultmag

Az indie rock, ami már-már mainstream – koncertajánló

A brit rock üde színfoltja a londoni zenekar, mely, bár alternatív zenét játszik, mégis hamar a toplisták kedvence lett. A Skunk Anansie-t első koncertjük után egy évvel már a legjobb új brit együttesnek választották a Kerrang! magazin szavazásán. Azóta számtalan díjat és jelölést tudhatnak magukénak, a Guinness Rekordok Könyve szerint pedig az egyik legsikeresebb szereplői az Egyesült Királyság toplistáinak 1952 és 2003 között.

„A környéken senki nem ismert hozzánk hasonlóakat. Olyanok voltunk, mint egy földrengés”, emlékszik vissza Skin, énekesnő és frontember a kezdetekre. Ace, a gitáros így beszélt a kezdetekről: „A kilencvenes évek Londonja az emberek színes kavalkádja volt, de ez nem volt igaz az együttesekre: négy srác, egyforma frizurával. Mindig. Mi valódi emberek voltunk és annak is látszottunk. Ezért voltunk radikálisak.”

Skunk Anansie: You´ll Follow Me Down

A brit rock egy egészen üde színfoltja a budapesti Barba Negra Trackben lép fel szerdán, július 31-én. A Skunk Anansie ugyanis 2009-es újraalakulása óta megállíthatatlan: fennállásuk 25. évfordulójára jelentették meg a 25LIVE@25 jubileumi koncertalbumot, 25 felvétellel, stílusosan január 25-én.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket