dunszt.sk

kultmag

Kiosztották a 29. THEALTER fesztivál díjait

29. alkalommal rendezte meg a szegedi MASZK Egyesület a THEALTER nemzetközi színházi fesztivált. 2019. augusztus 2. és 10. között várták az érdeklődőket a hazai független szcéna és a régió legizgalmasabb színházainak előadásait bemutató programsorozatra. Szeged évtizedek óta részese a regionális és a nemzetközi színházi életnek – ezt kevés magyar város mondhatja el magáról. Ennek a jelenlétnek meghatározó alkotóeleme a THEALTER. 9 nap alatt, 9 helyszínen 32 csapat 30 produkcióját nézhette meg a közönség az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését harmadik alkalommal is elnyert művészeti fesztiválon.

Idén három bemutatót és több magyarországi premiert láthattak a nézők. A fesztivál rögtön egy ősbemutatóval indult: a Trafó, a MASZK Egyesület és a Füge Produkció Kutyaportéka – kisvárosi kórkép című előadásával. Ezt követően a fesztivál visszatérő vendége, a világhírű performansz művész, Ivo Dimcsev LIVE Solo Concert című előadását élvezhették a nézők.

A kínálat kiemelten foglalkozott a női témákkal. Mészáros Piroska a Call Girl című előadásban mutatta meg elképesztő színészi energiáit és komikai vénáját. Megrázó történetet mesél el az Orlai Produkció és a MASZK Egyesület új monodrámája, a 23 perc, Járó Zsuzsa érzékeny alakításában. Markó-Valentyik Anna a báb műfaját hozta el újra Szegedre, hiszen Alaine – Ideje a meghalásnak című, egyszemélyes produkciójában szerepének időskori bábjával létezett együtt, megrázó líraisággal a színpadon. Szabó Veronika csapata a Queendomban szintén a női léttel foglalkozott, a reneszánsztól a popkultúráig. A KV Társulat Médeia című előadása pedig a minden korban valóságos női kiszolgáltatottságról beszélt. Ebbe a sorba illeszkedett az Örkény Színház izgalmas térbe megálmodott előadása, Az üvegbúra, amelyben Slyvia Plath kultregényének atmoszféráját idézte meg hatásosan a tehetséges, fiatal alkotócsapat.

A Nyíregyháza utca

Hangsúlyosan voltak jelen a programban – a THEALTER hagyományaihoz hűen – a fiatal alkotócsapatok. Az egyik produkció szorosan kapcsolódott a női témához is: a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szilágyi Eszter Anna különleges nyelvezetű, díjnyertes drámájából készült torokszorító zenés darabja, A Nyíregyháza utca. Az FAQ Színház a Krapek és A per című előadásokkal volt jelen – mindkettő speciális térben zajló, bátran kísérletező produkció. Kelemen Kristóf darabja, a Megfigyelők számos színikritikusi jelöléssel büszkélkedhet, a szegedi közönség is lelkesen fogadta a darabot. A különleges színházi nyelvet alkalmazó bOdyssey project svájci és magyar fiatalokból álló csapata érintésen alapuló előadással, az Escape-pel igyekezett közelebb hozni a nézőkhöz a menekültkérdést. Három IZP – Imre Zoltán Program által támogatott előadás is helyet kapott a műsorban: Ádám Anna összművészeti projektje, a sorry not sorr,y, Horváth Nóra és Oberfrank Réka AfterEverAtfer című darabja, és a Beat, Hováth Nóra és Iványi Gábor a Lábán Rudolf-díjas duója.

Több különleges kezdeményezés is helyet kapott a műsorban. A budapesti Gang Színház egy szegedi bérház udvarában is előadta zenés produkcióját, az Egy kis térzenét. Kiss Istvánt, a kaposvári színház kellékesét színészi szerepben láthatták a nézők a Csütörtököt mondok? című előadásban. A Szegedi Nemzeti Színház társulatának ifjú művésze, Medveczky Balázs pedig az Átrium és a Szín-Mű-Hely közös projektjében, a Fehér nyuszi, vörös nyusziban nézett szembe 256 nézővel és a kihívással, hogyan működik a színpadon, ha az előadás első percében kapja meg a szövegkönyvet.

A szegedi társulatoknak is kiemelt szerepet szántak az idei műsorban: a Homo Ludens Projekt a Humániával, a Barboncás Társulat a Kafka Hotellel, a REÖK a Rendőrséggel vett részt a THEALTERen. A szintén szegedi Metanoia Artopédia pedig a Diotima Szókratész bírái előtt című bemutatójával zárta a fesztivált.

Queendom

Idén Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából és Romániából érkeztek alkotócsapatok Szegedre, többen elsőként mutatkoztak be Magyarországon. A szlovák Lukás Záhorák és Peter Šavel az As Long As Holding Hands című táncprodukcióval, a kolozsvári Reactor csapata pedig a 99,6% című előadással, amely elnyerte az idén először kiosztott Halász Péter-díjat. A fiatal szlovén színészgeneráció elsőrangú képviselői, Uroš Kaurin és Vito Weis a Hős 2.0 című virtuóz darabot mutatták be, Szlovénia legizgalmasabb, leginnovatívabb társulata, a Slovensko Mladinsko Gledališče pedig a 6 című, a menekültkérdést vizsgáló előadást. Ez utóbbi darab 2018-ban a Maribori Színházi Fesztivál fődíjasa volt.

A záró produkciót megelőzően tartották a díjkiosztót: a fesztivál önkénteseinek díját a Bringa-verkli kapta (előadó: Fábián Gábor és Rostás László), az érzékeny témaválasztásért és az ihletett megvalósításért. A fesztivál Junior-díját Markó-Valentyik Anna nyerte el a KL Színház Alaine – Ideje a meghalásnak című produkciójáért (rendező: Ladányi Andrea), a korokon átívelő össz-művészeti megközelítésért. A fesztivál Kritikusdíját a Hős 2.0. – Az előadások előadása (szerzők és előadók: Uroš Kaurin, Vito Weis) kapta a színészlétet kendőzetlenül feltáró fogalmazásmódért. A Közönségdíjat a Queendom (koncepció, rendező: Szabó Veronika) kapta a női nézőpont játékos és komoly érvényesítéséért. A fesztivál Különdíjat ítélt a KV Társulat és a Trafó – Kortárs Művészetek Háza Médeia (rendező: Czukor Balázs) című produkciója alkotócsapatának a klasszikus téma megkérdőjelezhetetlenül mai megközelítéséért, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem A Nyíregyháza utca (rendező: Novák Eszter) című előadása alkotócsapatának a súlyos téma nagyszabású színpadi megvalósításáért. Bátor és felelős színészi munkájáért Különdíjat kapott Medveczky Balázs is a Színműhely Produkció és Átrium koprodukciójában megvalósult Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadásban nyújtott teljesítményéért. 

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket