dunszt.sk

kultmag

Kortárs művészet az elosztószekrényeken

A tavalyi akció sikere után újabb tíz elosztószekrényt és egy trafóállomást borítanak kortárs képzőművészeti alkotások Pozsonyban. A Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE) az EUFORION polgári társulással együttműködve szervezték meg az akciót, a Pozsonyi Street Art Festival keretén belül. A fesztivál idei témája az erőszak elleni küzdelem volt, ami a berendezésekre festett alkotásokon is megjelenik.

Kép forrása: ZSE hivatalos weboldala

Mint azt Zsigray Petra, a ZSE kommunikációs munkatársa elmondta, az alkotások megtervezését és megvalósítását teljesen a részt vevő művészekre hagyták, az áramszolgáltató egyedül a „vászonként” használatos elosztószekrényeket választotta ki. Szándékosan maradtak Pozsony szélesebben értelmezett belvárosában, mivel a művek így jutnak el a legtöbb emberhez, turistákhoz és helyiekhez egyaránt. A projekt egyébként nagy népszerűségnek örvend, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, és egyúttal tippeket is, mely egységek öltözhetnének át a következő ilyen akció során.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket