dunszt.sk

kultmag

Az alternatív turizmus diszkrét bája

A könyvhétre megjelent különös válogatás célja, hogy a kortárs irodalomban a várost a helyszíneihez köthető alkotások által bemutassa, miként jelenik meg az a kulturális emlékezetben. A kötetben a 20. századi városkép és a rá, valamint lakóira jelentős hatást gyakorló történelmi események kapnak kiemelkedő szerepet, de mintegy mellékesen fel-felbukkannak a korábbi korok jelentős közéleti szereplői, hírességei, művészei is. A 20. századi tragédiákkal szemben a város történelmi múltjának jelentőségét, jelenlegi népszerűségét, s rajta keresztül Erdélynek a magyar mentalitás alakulásában betöltött szerepét is tükrözik e szövegek.

A különböző korokban készült térképek mint illusztrációk által a kötet szerkesztői igyekeznek vizuálisan is megragadhatóvá tenni a várost, segítenek a befogadónak elképzelni azt az épített környezetet, aminek keretei közt a történetek zajlanak. Ezek a térképek a távolságot is jelzik a befogadó és az alkotói, városlakói közeg között: a megismerés a helyiekhez képest ugyanis számunkra mindig csak töredékes lehet. Ez a bizonyos áthatolhatatlan távolság, a közelítésnek, a megismerésnek csak egy bizonyos fokú lehetősége az, ami képileg a térképekben is kifejeződik. A térképek egyben annak a jelölői is, hogy mi ugyan elképzelhetjük az épített környezetre vonatkozó szövegek leíró részletei alapján a várost, de a látványt semmi sem pótolhatja, helyettesítheti: ahhoz el kell menni oda, látni kell, meg kell tapasztalni azt is, milyen az a miliő. Ugyanakkor ez a kötet egy másik oldalról többet is kínál, mint ami egy utazás, hosszabb kolozsvári tartózkodás során megtapasztalható. Egy időutazás is, amelyen keresztül olykor jobban a színfalak mögé lehet látni, jobban kiviláglanak számunkra a részletek.

A kötetben olvasható válogatott szépirodalmi munkákban érzékelhető a múlthoz való viszony visszássága is: az a különböző szerzők által vissza-visszatérő gondolat, hogy ennek a legendákkal teli városnak a tragédiája abban rejlik, hogy a múlt iránti nosztalgiából, vagy épp a múltban megtapasztalt rettegésből következő gondolkodásmód és magatartási formák megfoszthatják lakóit annak jövőjétől.

A kötetben szereplő írások két irányba hatnak: tipikus példái egyrészt az erdélyi magyar értelmiséget érő sérelmek által állandósult traumatizáltságnak, másrészt pedig az Erdély, az erdélyiek körül kialakult kultikus hagyomány, sztereotípiák mögé láttatás igényének. Utóbbi képviselői esetében sem tapasztalhatunk elfordulást a hagyománytól, itt is fontos a város szellemi és kulturális örökségének magyar vonatkozású átörökítése, megőrzése, ám közben a legendásítás ellen kívánnak hatni, s megpróbálnak párbeszédre lépni más álláspontokkal is. Mindez persze közvetetten olvasható ki a sorok közül, s nem kell, hogy bármelyik magatartásforma megnyilatkozását ideológiai alapon az olvasó előbbre helyezze a másiknál. Minden álláspont megérthető, mindegyik egyformán elfogadható, és nem nehéz velük azonosulni, egyetérteni sem.

Ez a kötet arra tanít, hogy mi is egyszerre sok szempontból tudjuk látni az erdélyieket, kolozsváriakat, a határon túli magyarság sorsát – múltját és jelenét.

A történetek jelentős részében olykor madártávlatból, olykor zavarba ejtően közelről szembesülünk azzal, hogy az emberek mindennapjait, emberi kapcsolatait, lehetőségeit mennyiben befolyásolta etnikai hovatartozásuk. Az ebből a különbségből eredő ellenségeskedés, a konfliktusok nem a 20. századból eredtek, végig, folyamatosan meghatározták az elkövetkezendő generációk tagjainak kapcsolatrendszerét, a másik emberhez való viszonyát is. Bodor Ádámtól származik az a gondolat, hogy a diktatúra megszilárdulásával vált a különböző erdélyi etnikumok közt áthidalhatatlanná az a szakadék, amely emberemlékezet óta jellemezte az erdélyieket. Mivel annak előtte az elkülönböződés ellenére egyfajta sajátos együttműködésre, kölcsönös tiszteletre képesek voltak. Ezekből a sorokból is jól érzékelhető az együttműködés és a rivalizálás kérdése kapcsán, hogy egyrészt a kisember egészen máshogy gondolkodott az együttélésről, mint a nagyhatalmi politikai csoportok, másrészt pedig egyedi emberi természettől teljesen függetlenül egyes szituációk máshogy érintették azokat, akik különböző életkorban élték meg ezt az átalakulást. Az ellenségeskedést a vezető réteg intézkedései táplálták és mélyítették el.

„Az én eszmélésem egy ilyen többnemzetiségű környezetben történt, ahol a válaszfalak és mezsgyék nem ellenfelek, legfönnebb vetélytársak vagy inkább partnerek között húzódtak. Ez a másság nyilvánossága volt, a különbözőség nyílt vállalása. Miközben nem keveredtünk egymással, mégis összetartoztunk, mintha az örklött történelmi ellentétek dacára élt volna bennünk valami közös transzilván öntudat, a közös örökség féltése: azok a nemzedékek még kölcsönösen tisztelni tudták egymást. Pedig hát akkoriban az introvertált nemzetállam gondolata már rég kiérlelődött, és észrevehetően a napi politika és kultúrpolitika részévé, majd vezérmotívumává vált. Ebben pedig bennefoglaltatott az is, hogy a közös sorssal, közös jövővel kapcsolatos valamennyi elképzelést, a szolidaritás bármely gondolatát, az Erdélyben való gondolkodás és egy esetleges közös identitás eszméjét megmérgezze.” (10–11.)

A kötet lapjain tehát igen sajátosan, sokféleképpen jelenik meg a város, a városokról való gondolkodás, s ezen keresztül az erdélyi öntudat, identitás megélésének módja is. Ezek a gondolatok nagyon sokfélék és sokszínűek, a szubjektív és az objektív megközelítésnek is több fokozata van. Ezzel a kötet azonnal sikeresen rombol le egy sztereotípiát, s rajta keresztül átviláglik, hogy az erdélyi identitás és öntudat nem homogén: nagyon sokrétű és sokszínű, sokféleképpen élhető meg – nem csupán etnikum, hanem egyéni természet, életkor, gondolkodásmód kérdése is, ugyanakkor teljesen független attól, mekkora az egyént ért trauma, sérelem. A kötet tehát a városról alkotott képzeteken keresztül körvonalazza Kolozsvár közelmúltjának krónikásait is, akik hol eggyé válnak ezzel a földdel, hol harmóniában, hol örökös perlekedésben vannak vele, hol folyamatosan visszavágynak ide, hol pedig menekülnének innen.

Sokféleképpen barangolhattuk már be Kolozsvár utcáit. Egy osztálykirándulás, egy konferencia vagy egy kulturális rendezvény, esetleg egy erdélyi körút alkalmával talán egészen máshogy láttunk rá a városra. Sokat számíthat, hogy mikor érkezünk ide: nyári szünetben vagy egy hétvégén előbb érezhetjük magunkat idegennek, jobban feltűnhet, hogy ez a város valójában magyar vonatkozásban egy szórványközösség. Az egyetemek, a református teológiai kar vagy a gimnáziumok hallgatói iskolaidőszakban úgy benépesítik ezt a várost, hogy az ember könnyen megfeledkezik róla, hogy nem Magyarországon van. A magyar iskolakultúra, művelődés kötetben bemutatott nagy hagyományán keresztül megismerkedhetünk azzal is, hogy a képzettség megszerzése során milyen nehézségbe ütközött mindenki, aki nem simult bele megfelelően a 20. században uralkodó ideológiákba: hogy törtek ketté értelmiségi karrierek, hogy találta magát periférikus helyzetben egy kisebbségi pozícióba került magyar diák, tudós vagy mesterember.

A kötet kiválóan használható egy speciális útikönyvként is: máshogy és másként látunk rá általa azokra a kiemelt helyszínekre, amelyek látványossággá váltak, elkalandozhatunk vele a város eldugottabb, kevésbé ismert, mégis hangulatos részeire is, de az út előtt, ráhangolódásképp is remek olvasmányélmény lehet. Egy napjainkra jellemző, a turizmus egy speciális ágazatának kézikönyve is lehetne: A kötet alapján megtervezhető több irodalmi, művelődéstörténeti városi séta is, remek inspiráció lehet egy-egy útvonal összeállításához, illetve alapvető forrásanyagul szolgálhat egyes állomások kidolgozásához. Ebben az értelemben a kötet egy kialakulófélben lévő trendnek felel meg.

A térképek talán ebben a vonatkozásban is jelzésértékűek, hogy e kötet valóban sok szempontból praktikus olvasmány, közelebb hozza a várost és lakóit, és nem csupán egy keresztmetszetet mutat meg az adott kor mentalitástörténetéből, hanem ténylegesen egy városlátogatáshoz is nagyon jó támpont lehet. A Kolozsváros kötet tehát igazi kincseket rejt, kicsit másképp, mint ahogy eddig egy irodalmi válogatástól, vagy útikönyvtől megszokhattuk.

Balázs Imre József – Daray Erzsébet (Összeáll.): Kolozsváros – Irodalmi kalauz. Jelenkor, Budapest, 2019