dunszt.sk

kultmag

Elhunyt Rajk László

Szeptember 11-én gyors lefolyású betegséget követően elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, látványtervező. 1949-ben született, apját, Rajk Lászlót még ebben az évben koncepciós perben elítélték és kivégezték. Építészként az avantgárd művészeti mozgalom tagja volt, a demokratikus ellenzékbe is így jutott el. 1981-ben alapította meg Demszky Gáborral és Nagy Jenővel az AB Független Kiadót, a kiadványok grafikai terve is az ő nevéhez fűződik. A hazai szamizdat egyik megteremtője, évekig működött lakásán a „Rajk-butik”, amely szamizdatok terjesztésével foglalkozott.

A Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja volt, 1990-ben országgyűlési képviselőnek választották, mely tisztségét 1996-ig viselte. Számos meghatározó munkáját képviselősége után, a kilencvenes, illetve a kétezres években alkotta meg, ilyen a Lehel csarnok vagy az Aquincumi Múzeum új épülete. Látványtervezőként színházban és filmeken is dolgozott, többek között az Oscar-díjas Saul fia látványtervezője volt. A Magvető kiadó nemrég újraindult Tények és Tanúk sorozatában november 15-én jelenik meg Rajk visszaemlékezéseinek kötete, A tér tágassága címmel.