dunszt.sk

kultmag

Akiket szentnek mondanak

Huszti Gergely regényét olvasva nehezen lehet elhinni, hogy a szerző egy elsőkötetes író: a Mesteralvók hajnala című regényében a lassú víz partot mos elvén alapuló, profizmust tükröző világ- és karakterépítés zajlik. A kötet három narrátora nagyon különböző személyiségének megformálása a stilisztikai és szókincsbeli különbségekkel érzékletesre sikeredett. A három karakter eltérő gyökerekkel, életkörülménnyel és tapasztalattal rendelkezik, ugyanakkor egyazon értékrendet képvisel egy egyre kaotikusabb, alternatív világban. A szerző jó érzékkel, hitelesen, szórakoztatóan jeleníti meg a mai tizenéves generáció nyelvi sajátosságait a 17 éves Miló karakterén keresztül, úgy, hogy az egy szélesebb olvasóközönség számára is befogadható legyen. Ezzel szemben létrehoz egy barokk költészeti nyelvre emlékeztető, archaikus beszédmódot, amelyet egy, a vallásos rendhez kapcsolódó fiatal nővér és egy világi, hedonikus életvitelű férfi képvisel: kettejük közt a nyelvbeli sajátosságok úgy válnak szét, ahogy a szakrális és világi/vulgáris késő középkori-barokk irodalmi nyelvben. E két különös hős neve is árulkodó ebben a tekintetben: Admira jelentése csodálatos, csodálatra méltó, míg a Vulgaris Pokk esetében a latin eredetű szó közönséges jelentéssel is bír, ugyanakkor e szó képzése a vulgusból eredeztethető, ami köznépet, sokaságot jelenti: a szereplőre pedig az is igaz, hogy minden léhasága ellenére szívén viseli a köznép sorsát, és a közösséget igyekszik képviselni cselekedeteivel.

A Huszti által létrehozott omladozó, szétesni látszó világban két dologban lehetünk biztosak az első pillanattól fogva: semmi és senki sem az, aminek látszik, és a hivatalos álláspont, amit igazságnak fogad el a többség, az mindig csak annak a nézőpontja, aki a hatalmat a kezében tartja. A félszigetszerű világban a városok különböző értékrendet, életmódot, mentalitást képviselnek, ami közös bennük, az a mesteralvóknak nevezett, titokzatos természetfeletti erőkkel rendelkező lényekbe vetett hitük. A mesteralvók azonban állítólag már mind kihaltak, szent csontjaik közt az úgynevezett Vas háború után megosztoztak egymás közt a városok. Amíg a mesteralvók éltek, ebben a világban az embereket elkerülte az álom, és hosszú életük volt: most a szent csontok azok, amelyek még biztosítják egyáltalán a városok békéjét. A nyomasztó hírek szerint ugyanis egy városból titokzatos módon nyoma veszett egy mesteralvónak, és ezzel párhuzamosan káosz és őrület lett úrrá az ott lakókon.

A titoknak azonban lehetne egy egyszerű megoldása is: a mesteralvókat talán elrabolták, de annak a lehetősége is fennáll, hogy a csontokban valóban különös erő rejlik, s ők maguk hagyták el az embereket, mintegy büntetésül. Ahogy Vulgarus Pokk tapasztalja utazása során: Az igazi hit mindenhol kiveszőben van, a vallásosság csak ürügy, hivatkozási alap, hivalkodásra használják, kultuszépítésre. Az igazán mély hívőket, az úgynevezett ludovikánusokat, akik keresik a még élő, utolsó mesteralvót, aki hitük szerint egy felhők feletti titokzatos birodalomban, Tamariszlánban él, mindenki üldözi.

Az események katalizátora is egy olyan szakrális esemény, amelyet a helyi hatalmasok rosszul kezelnek: a szüreti időszakban megrendezett Éberünnepeken a világot elhagyja az alvás átka három napra: Ezen az ünnepségen, a gazdag, kézzel készített kelmékbe öltöztetett szent csontok is közszemlére kerülnek: de nem sokkal Éberünnep előtt a békés kereskedővárosban, Dakorleonban egy szabályszegő nővér felfedezi, hogy a város védőszentje, a néhai Rufhus mester földi maradványainak nyoma vész. A vezetők a nővért hallgatásra kényszerítik, s mind a maguk feje után indulva próbálják meg elérni, hogy az eset titokban maradjon.

Huszti világában a hitet, a tudást s a gyógyítást a nők, a gyermekként családjuktól elválasztott, kolostorban nevelkedő úgynevezett szürkegémek képviselik. A vezetőik közé kerülhet férfi is, de a műveltség megszerzése férfiak részéről csak egy jóval szűkebb kör számára érhető el. Ám ahogy a hit ereje is fogyatkozik a közösségben, úgy a vallást képviselők, a vallási vezetők is egyre inkább háttérbe szorulnak, s egy nyugatról érkező, titokzatos, a puszták népéből összeálló külső ellenség híre fokozza a harci készültséget a közösségekben. Erre a külső ellenségre hivatkozva Korhos harcos népének kormányzója sorra uralma alá vonja a környékbeli városokat. Védelmet ígér, szükségállapotot hirdet, géniusznak véli magát, valójában azonban csak egy zsarnok, aki egy ismeretlen és idegen erőre hivatkozva manipulálja a tömegeket és építi ki hatalmát. Így a kiépülő szigorú rend és szabályok hálójában csak annak van esélye meggátolni a pusztuló világ végromlását, aki bátran szegi meg azokat. A történet hőseit pedig, ahogy az kiderül, egész életükben vonzotta a normák áthágása.

Látszik a művön a szerző jelentős, műfajt érintő szerkesztői múltja, valamint játékfejlesztői tevékenysége

(az első magyar ASMR fantasy szerepjáték-sorozat alkotója): úgy keverednek a számítógépes játék klasszikus elemei a tőle tulajdonképpen leválaszthatatlan fantasy hagyománnyal, ahogy a 21. századi magyar, gamer fiú is belecsöppen ebbe a részben gótikus rémregényekre is hajazó mágikus világba. A 17 éves gamer és hacker, Miló egy nap még az átlagos fiúk mindennapjait éli: legfőbb gondja, hogy tartsa távol anyjától a számára nem túl szimpatikus új udvarlót, illetve vérbeli hősszerelmesként hogyan vészelje túl, hogy barátnője érdeklődése játékszenvedélye miatt erőteljesen megcsappant. A fiú, habár nem áll távol tőle a szabályok hobbi szintű áthágása, mégis felelősségteljesebben és érettebben gondolkodik, mint az átlagos korabeli fiatalok. Gondoskodó szeretettel veszi körbe húgát, és bár a menő srácok táborát gazdagítja, köztük is a csendesebbek közé tartozik, aki soha nem ugrat vagy bánt meg szánt szándékkal másokat. Egy dolog jelentősen aggasztja: mégpedig az, hogy közel két hónapja nem alszik, ezt pedig csak legjobb barátjával, Kofferrel osztja meg, akivel egy különös spam üzenet nyomába eredve egy soha be nem fejezett, sűrű ködbe vesző völgyhídon, Somlyóbányán köt ki. Miló a híd túloldalán egy másik világban eleinte mantraszerűen bizonygatja magának, hogy ez nem egy alternatív világ, csak őrültek, szektások közé keveredett, idővel azonban kénytelen belátni az igazságot. Gameres tapasztalataira hagyatkozva pedig egyre kevésbé mozog esetlenül benne.

Nincs sokkal könnyebb helyzetben a Dakorleonból szökött, szent küldetéssel rendelkező 224.-es csontcsipkéző nővér sem: Admira egész életét egy kolostor falai közt töltötte imádkozással és gyógyítással, most pedig a számára teljesen idegen külvilágban kell helytállnia, ahol eszére és testi erejére is szüksége lesz. Két főhősünk nem csak az olvasók, hanem önmaguk számára is folyamatos meglepetéseket tartogat: éles helyzetekben egyre világosabbá válik számukra, hogy jóval többre képesek, mint azt valaha is képzelték volna. S így van ezzel harmadik narrátorunk, a mindennapi élvezeteknek élő Vulgarus Pokk is, aki városa iránti elköteleződését számtalan helyzetben bizonyítja, mígnem folyamatos kudarcai révén, illetve épp annak ellenére felfedezi magában az egyre erősödő hitet.

Vulgarus Pokk és Admira múltja úgy fonódik szépen lassan össze, ahogy elkerülhetetlen Admira és Miló közös jövője is. Miló ösztönből, Admira tudatosan, szent küldetésétől hajtva indul meg a fellegek feletti birodalomba, szép lassan levetkezve azokat a tulajdonságokat, amelyek eddig meghatározták. A szereplők, a különös természetfeletti figurák kapcsán a bizonytalanság folyamatosan ott lebeg a levegőben: ezzel pedig nemcsak az emberek gyarlósága mutatkozik meg, hanem megkérdőjeleződik a transzcendens világ tökéletessége is. Huszti világában nemcsak az emberek hitét képviselők hatalma törékeny, hanem maga a természetfelettié is. A földi emberek túlvilágról való ismeretei töredékesek, de kérdés, hogy ez a tudás, amely a mesteralvók múltbéli kinyilatkoztatásain, a kollektív emlékezeten alapul, mennyire megbízható, amikor a jelenben olyan zavaró dolgok esnek meg, ami mindezzel egyre kevésbé összeegyeztethetőek.

A földi hatalmakban csalódott hőseink vajon a természetfeletti szférában meglelik e számításukat? Kik is valójában a Mesteralvók, miért hagyták el a földi világot, egyáltalán, önként tették e, s hová lettek a csontjaik? Vajon valóban mindannyian az emberek védelmezői ők, vagy esetleg nem csupán az emberek, hanem az ő soraik közt is támadt némi ellenségeskedés, melynek következtében az álomtalan álom átka szállt a földi halandókra? A homályba vesző közös múltjukról alkotott kép, mely az emberekben ezekre a földre szállt istenszerű lényekre vonatkozóan él, mennyiben egyeztethető össze a valósággal? Mi a sorsa annak, milyen árat fizet az, aki a mesteralvók közösségébe tartozik?

Ezeket a kérdéseket végig ott lebegteti a szerző, folyamatosan fenntartva és mélyítve a kötetben megteremtett világ légkörének feszültségét. A kiszolgáltatottság és a teljes bizonytalanság csak részben oldódik fel, a kérdések jelentős részére a folytatásban kapunk majd választ.

Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala. Ciceró, Budapest, 2019