dunszt.sk

kultmag

Kínozz vadállatot lájkokért

A turisták szeretnek elefántokkal fürdeni és tigrist etetni, még ha ez fel is vet etikai aggályokat. Kirsten Luce fotós és Natasha Daly író a thaiföldi, amazonasi és orosz, állatok köré épített turistaattrakciók nyomába eredt, hogy dokumentálja azok rejtett, sokszor sötét oldalát. A nyomozás eredményeit először a National Geographicban tették közzé, munkájukat a Visa Pour l’Image nemzetközi újságírókiállításon mutatták be a franciaországi Perpignanban. Luce az Euronewsnek azt nyilatkozta, szeretné, ha a munkájuk felhívná a figyelmet az állatok kizsákmányolására.

Thaiföld kedvelt célpontja a vadállatokkal szelfiző turistáknak. Itt a páros a helyi fajokra fókuszált, többek közt elefántokra és tigrisekre. Itt fényképezték le Gluay Homot, az ötéves elefántot, aki rettenetes állapotban volt, törött lábbal, fején nyílt sebekkel, fél évvel később pedig, mikor újra ott jártak, semmi nem változott. Thaiföldön az állatvédelem jogi biztosítása gyerekcipőben jár, a fotós szerint pedig ritkán kapnak ezek az esetek elegendő figyelmet ahhoz, hogy változzon valami. Gluay Hom szerencséje az volt, hogy körbejárta a fényképe az internetet, és egy nemzeti park megvásárolta a sérült elefántot tartóitól – azt azonban nem akadályozza meg semmi, hogy a korábbi tulajdonos új elefántot vegyen a kapott pénzből.

A kizsákmányolt állatok akár a szociális média sztárjai is lehetnek. A páros Thaiföld után Oroszországban folytatta az útját, amely célponthoz népszerű Instagram-tartalmak szolgáltatták az ötletet. Stepan, a medve rendszeresen fellép tévéműsorokban és filmekben, de “munkája” nem csak ebből áll. Néhány ismert fényképész népszerű képei után egyre több az olyan fotós, aki csillagászati összegeket fizet, hogy Stepant fényképezhesse. Ezek a képek az adott fotós portfĺiójába kerülnek, hogy aztán vagyonos családok béreljék fel őket, hogy újra elkészítsék ezeket a képeket, immár a család tagjaival együtt. Rendszeresek a tanfolyamok is, ahol a fotósok megtanulhatják, hogyan készítsék el az ilyen típusú képeket. 

Ha valaki etikai aggályok nélkül szeretne állatokat nézni, annak azt javasolják, előbb nézzen utána a helynek és a korábbi látogatók véleményének az interneten, a népszerű értékelőoldalak valamelyikén. Számos állataikkal nem megfelelően bánó intézmény már ez alapján is kiszűrhető. Hasznos és számos helyzetben alkalmazható tanács az is, hogy az etikus helyeken csak nézelődni szabad, azaz a látogatók nem simogathatják, etethetik stb. az állatokat. Az állatbiznisz szereplői tudják, hogy produkcióik egyre kevésbé népszerűek a nyugati világban. Az onnan érkező turisták hajlandóak több pénzt fizetni azért, hogy nyugodt lelkiismerettel nézegethessék az elefántokat, míg például a kínai turisták a hagyományos attrakciókat részesítik előnyben.

Néhány ilyen intézmény ugyanakkor az egyszerűbb utat választja, és (az állatok szempontjából nem túlzottan) kegyes hazugságokkal igyekeznek elleplezni az iparág sötét oldalát. Például mentett állatokként hivatkoznak az állományra, holott azokat vásárolták, vagy egyenesen a vadonban fogták be, a mostoha körülmények miatt túl hamar elpusztuló állatokat titokban cserélik élőkre, majd ezt úgy adják el a közönségnek, mintha ugyanazok az állatok lennének. Arra is volt már példa, hogy hamisan hirdették, hogy az állatok megfelelő körülmények közt élnek, mikor épp nem szerepelnek, de a látogatók kiszúrták a szűkös ketreceket. 

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket