dunszt.sk

kultmag

A szádon át vedd a levegőt

Közeledik az arcához a tű. Fél, hogy látszik, mennyire dobog a szíve. Még március tizennegyedikén sem izgult így. Ki kellett állnia az egész iskola elé szavalni a Föltámadott a tengert. Fekete, térdig érő ruha volt rajta, a mellkasán a kokárda fel-le mozgott, ahogy vert a szíve. Nem rontotta el a szöveget, talán csak kicsit hadart. Megtapsolták.

Itt tűvel csinálják az orrpiercinget, máshol fülbelövő géppel. Réka nem tudja, tényleg fülbelövő gépet használnak-e, vagy csak nagyon hasonlót. Azt olvasta, ha tűvel csinálják, szebben ki lehet lyukasztani, mert nem egyenesen szúrják, mint a gépnél, hanem kicsit ferdén. Lilinek is tűvel csinálták, ott van a karika az orrában már egy éve. Itt áll mellette, nyugodt az arca, jól áll neki a karika. Amikor beléptek a tetoválószalon ajtaján, Lili azt súgta neki, ne félj. Jó. Nem fél, erre vágyik már egy éve. Leült a székbe, odaadta a szülői beleegyező nyilatkozatot aláírva. Lili írta meg az egészet, és az anyja aláírását is jól utánozta, nem lehetett megkülönböztetni az eredetitől. Lili az üvegszekrény mögötti ékszereket nézegette. A köldökömbe is tetetek, mondta. Alulra-felülre, úgy néz ki jól. Aha, válaszolta Réka. Eszébe jutott az anyja, de gyorsan elterelte a gondolatait, éppen akkor fertőtlenítették vattával az orrán a bőrt. Az ékszert már kiválasztotta, pici, kék kő L alakú csavart szárral. Nem akar karikát, tavasszal előjön az allergiája, sokat tüsszög és folyik az orra. Mindig törölgethetné róla a taknyot.

A szádon át vedd a levegőt, mondja a férfi. Lili közel megy, nézi, ahogy Rékának kiszúrják az orrát. Az ökölbe szorított kezébe csúsztatja a sajátját, Réka ettől egy pillanatra nem az orrára, hanem Lili kezére figyel. Pár másodperc, összehúzza a szemöldökét a fájdalomtól. Annyira nem fáj, mint gondolta, de csípi a fertőtlenítő. Erre a csípő érzésre nem számított. Nem meri kinyitni a szemét, a férfi mozgatja a tűt az orrában. Valami folyik lefelé, rá a felső ajkára. Hoppá, mondja a férfi, és vattát nyom oda. Eltaláltunk egy eret. Még mindig csukva van Réka szeme, ha kidugná a nyelvét, megnyalhatná a saját vérét.

 Sétálnak a színes panelok között, kerülővel mennek hazafelé. Minél közelebb érnek a házukhoz, Rékának annál erősebb a görcs a gyomrában. Anya meg fog ölni, mondja. Meg fog ölni, haza se enged. Be se fog engedni az ajtón. Persze, hogy be fog engedni, válaszolja Lili, és megöleli. Megállnak a játszótér mellett. Most mit tud csinálni, érted. Már megvan. Bemegyünk, kérdezi, Réka bólint, és miközben a hintához sétálnak, arra gondol, Lili könnyen beszél. Neki mindent megenged az anyja. Nemrég váltak el a szülei, pszichológushoz is jár. Mindig elmeséli, mikor mit hazudott. Hülyeségnek gondolja az egészet, csak azért jár, mert szerinte a pszichológus sokat beszél az anyjával. Legutóbb azt mondta, nem tud éjszaka aludni, csak forgolódik az ágyban, rémálmai vannak. Nem szabad túlzásba vinnie, mert akkor gyanús lesz. A pszichológus mindent leír. Külön mappája van, ott tartja róla a jegyzeteit. Minden betegnek külön mappa. Lilinek is külön füzete van otthon, amibe leírja, miket hazudott. Réka nem vallja be, hogy ő is jár pszichológushoz, és igazat mond neki.

Lili körbe-körbe forog a hintán, a vaslánc összecsavarodik a feje felett. Amikor már nem bírja jobban megtekerni, elengedi magát, és forogni kezd. Réka a lábával löki magát, hallgatja, ahogy nyikorognak a csavarok. Megszagolja a kezét, fémes szagú. A régi játszón nincs senki, tíz éve is ugyanezek a vashinták voltak itt, csak az egyiknek maradt meg a fadeszka az alján. Azon szokott Réka ülni, Lili az üresen. Neki tizenhárom évesen lett piercingje. Hetekig nem szólt az anyjához, amikor az először nemet mondott. Nem volt hajlandó ránézni se, elnézett a feje fölött, vagy a padlót figyelte. Az anyjának nem volt türelme kivárni, amíg a lánya megunja ezt. Ugyanezt csinálja két hónapja. Egy madarat akar tetováltatni a derekára. Azt mondta a pszichológusnak, csak erre tud gondolni, ez lenne az állandóság, a derekára tetovált madár. Az anyja még nem egyezett bele, Lili szerint csak idő kérdése.

Réka mindent elmesél az anyjának. Pár éve Lili szerzett egy doboz cigarettát. Ő csak hármat szívott el, Lili ugratta is miatta, több nem megy, kérdezte. Rékának így is felkavarodott a gyomra. Tizenkét évesek voltak, Lili már az anyja előtt is dohányzott. Úgysem tudod megakadályozni, mondta neki, nem vagy mindig velem. Ha dohányozni akarok, dohányozni fogok. Rékának nem tetszett, hogy büdösek lettek az ujjai. A patak partján ültek, figyelték, mennyire megemelkedett a víz, pár napja vihar volt. Lili egyik szálat szívta a másik után. A magániskolában, ahová járt, minden szünetben hátramentek két osztálytársával az udvar végén lévő padokhoz, ahová nem lehetett ellátni tavasztól egészen késő őszig. Mielőtt visszamentek volna, bekaptak egy-egy mentost, a cigisdobozt pedig, rajta egy rákos tüdővel, bedugták az egyik fa ágai közé. Réka hiába vett be mentost, még mindig érezte a cigi szagát. Érezte az ujjain, a haján, a ruháján. Köpött egyet, de nem tudott rendeset köpni, a nyála nyúlós volt a mentostól. Letörölte a nyálat az álláról. Lili kinevette. El ne mondd anyádnak, a végén még eltilt tőlem! Réka otthon azonnal az anyja szobájába ment. Elszívtam három szál cigarettát, mondta. Mit csináltál, kérdezett vissza az anyja. Elszívtam három szál cigit. Gyere ide. Lehelj rám. Réka rálehelt. Menj, és moss fogat. Semmi mást nem mondott, Réka kiment, megmosta a fogát kétszer egymás után. Soha többet nem akart rágyújtani, még napok múlva is érezte a szájában a dohány ízét. Rossz ízű volt a csapvíz is. Amikor Lili megkínálja egy szállal, mégis elveszi.

Most már haza kéne menni, mondja Réka. Leszállnak a hintákról, indulnak hazafelé. Lili belenéz egy autó visszapillantótükrébe. Nem veszed le azt a szart? A kicsi ragtapaszra mutat Réka orrán. Pár órát ott kéne maradnia. Én is levettem kábé azonnal, ahogy feltették, semmi bajod nem lesz. Odamegy Rékához, óvatosan leszedi a tapaszt. Így. Nézd meg. Réka lehajol, a visszapillantó tükörbe néz. Baromi jó, mondja Lili. Rékának enyhén kampós, nagy orra van. Ez a szexepilje, mondta mindig az apja. Az anyjától örökölte, ő is utálja, de nem mondja a lányának. Nem is kell, Réka tudja, ezt nem lehet szeretni. Ha a tükörbe néz, csak azt látja. Nem vagy csúnya, szép vagy, csak kamaszodsz, mondja az anyja. Ő is csúnyának látta magát kamaszként. Ez Rékát nem nyugtatja meg, még akkor sem, ha az anyja most már szép. Réka Lilire néz, a szabályos, szív alakú arcára, egyenes orrára. Bármit vesz fel, minden jól áll neki. Még kamaszként sem esett szét az arca. Nem szereti, ha koncert közben kimennek a mosdóba. A csap fölötti hatalmas tükörben látja Lili arcát, és látja a sajátját, egymás mellett. Ilyenkor még jobban látszik a különbség, látszik, hogy Lili az első vagy a második helyen lenne az osztálytársai listáján. Vannak kategóriák, a fiúk az osztályból sorrendbe rakták a lányokat, ki mennyire jó nő. Neki tizenöt éves korára alig nőtt meg a melle, a tizenhat lányból a hetedik. Örül ennek a helynek, azt hitte, a tizenegyedik, tizenkettedik lehet az övé. Milán mesélte el neki a listát, együtt járnak spanyolra. Azt is mondta, hogy az igazán szép lányokhoz nem mernek odamenni a fiúk. Réka érzi, hogy ez nem igaz. Lilihez odamennek.

Lili arca visszatükröződik a kocsi ablakán. Csináljunk egy fotót, mondja. Réka nem szereti a közös fotókat, kezével félig eltakarja az arcát. Ne csináld már, győzködi ilyenkor Lili. Nincs egy normális fotónk se, mert így takargatod magad. Pedig olyan szép szemed van. Réka akkor se megy bele, ha Lili szerint szép szeme van. Nem akarja, hogy azt mondják, szép a szeme, azt akarja, hogy azt mondják, szép. Ezt Lili sosem mondja. Na, gyere, most már mindkettőnknek van piercingje, erőlteti Lili. Réka ellenkezik, de végül belemegy, az arcát sem takarja el. Mosolyog. Megnézik a fotót, nem lett jó. Réka megkéri, törölje ki, csináljanak újat. Még egyet csinálnak, aztán még egyet és még egyet. Az utolsó Réka szerint is jó, azt Lili felrakhatja a facebookra.

A kapu előtt elbúcsúznak, Lili megöleli Rékát, és elindul hazafelé. Két házzal arrébb lakik. Írj, ha bármi van, kiáltja Rékának, aludhatsz nálunk! Réka toporog az ajtó előtt. Még mindig nem tudja, mit fog mondani az anyjának. Két hónapja újra megkérdezte, lehetne-e piercingje. Majd ha idősebb lesz, és rendesen átgondolja, válaszolta. Hiába bizonygatta, hogy nagyon vágyik rá, csak ezt szeretné, semmi mást, ez lehetne a születésnapi ajándéka. Többször is felhozta, a válasz ugyanaz volt. Nem, nem, nem. Majd, ha, akkor, egyszer, talán. Azzal sem győzte meg, amikor úgy beszélt róla, mintha csak egy fülbevaló lenne. Az pedig már gyerekkorában volt, az miért más? Erre az anyja nem tudott mit válaszolni, nem és kész, válaszolta, Réka pedig azt felelte, mindig ezt mondod, ha igazam van. Anyja összehúzta a szemöldökét, mire Réka elhallgatott.

Áll az ajtó előtt, nem tud bemenni. Néha azzal érvel az anyjának, hogy az apja biztos megengedné. Elképzeli, mire mit mondana az apja. Egyre kevésbé tudja elképzelni, pedig még csak fél év telt el. Úgy próbálja alakítani, hogy neki kedvezzen apja nem ismert, nem kitalálható véleménye. Anyja ezekre ugyanúgy reagál. Apád nem ezt mondaná. Apád nem így gondolkodott. Nem, ő sem engedné meg. Még egyszer megtörli a lábát a fekete lábtörlőben. Nyúl a kilincsért, amikor az anyja hirtelen kinyitja az ajtót. Majdnem nekiszalad a lányának. Meglepődik, azonnal észreveszi a kék követ. Szép volt, lányom, ez, ez csodálatos. Komolyan hülyét csinálsz belőlem, mondja. A lánya kétségbeesett arcát csak pár pillanattal később veszi észre. Halálra van rémülve. Hátrál is egy lépést, de az anyja ahelyett, hogy kiabálni kezdene, elneveti magát. Ne legyél már így megrémülve, mit gondoltál, mit fogok csinálni? Réka elsírja magát. Na, gyere be, mutasd. Átkarolja a lánya vállát, észrevétlenül beleszagol a hajába, a pólójába, nincs cigiszaga. Leülnek az étkezőasztalhoz. Méregeti Réka arcát, a kő széleinél halványan látszik egy kis vér. Nagyon fájt, kérdezi. Kicsit. Tényleg? Nem. Nagyon. Csípett is. Jól van. És tetszik? Igen, válaszolja Réka. Az a lényeg.

Egy hét múlva reggel Réka véletlenül kirántja a piercinget fürdés után. Enyhe fájdalom, odakap az orrához, nem akad meg az ujja a kőben, furcsa, selymes ott a bőr. Keresi a földön, hova esett a piercing, benéz a mosdó alá, tapogatja a fürdőszobaszőnyeget. A törülközőben találja meg. Az anyja szobájához megy, bekopog. Azóta nem mer kopogás nélkül belépni. Egyszer rányitott sírás közben. A fürdőszobába mennek, jobb ott a fény. Kicsit fáj. Olyan érzés, mint amikor régen a körmét vágta, félt, hogy bármelyik pillanatban a körme alá, a húsba vághat az olló. Anyja óvatosan teszi vissza a piercinget. Nem vérzik. Réka arra gondol, ha kivenné, hamar eltűnne a lyuk. Azt olvasta, ha tűvel csinálják, ferdén, nem egyenesen, mint a géppel, szebben begyógyul.