dunszt.sk

kultmag

Büdöskútba tesznek, onnan is kivesznek…

A hazai színpadokon ritkán megjelenő, fontos témához nyúltak a Kutyaportéka alkotói. A vidéki Magyarországról hoznak hírt, de pontosabb, ha azt írom, hogy a keleti végvidéki Magyarországról, hiszen (ha Budapestről ez nem is látszik jól), a vidéki Magyarország nagyon sokféle. Ha egy, a nyugati végeken élő elutazik az ország túloldalára, mintha egy másik valóságba érkezne. Az alkotók is ezt tették, Gábor Sára darabját megmártották a valóságban, elutaztak egy kelet-magyarországi kisvárosba, terepmunkára. Ottani tapasztalataikat aztán beépítették az előadásba, ami így, ha nem is dokumentumszínház, de tartalmaz dokumentumokat, ugyanis a szereplők egy részét az ott megismert emberek ihlették, és a szöveg idéz a felvett interjúkból is.   

Hasonlóan Schwechtje Mihály Az örökség című darabjához, itt is a cigány-magyar együttélés, vagy inkább együtt nem élés a központi téma. Míg azonban Az örökségben annak minden erénye mellett kissé sarkítottan ábrázolták mindkét oldalt, és a kívülről jött orvos kivételével szinte nem voltak megérthető, ép erkölcsi érzékkel bíró szereplők, itt árnyaltabb a cigánysor két oldalán élők világa, vannak segítőkész, tenni akaró emberek is. Jó tudni, hogy őket is a valóság ihlette. 

A történet középpontjában egy kitörni vágyó, a cigánysorról Büdöskútra költözött család áll. A herbáltól szabadulni nem nagyon tudó apa, a családot tíz körömmel összetartó felesége, és négyéves, beteg kislányuk. A falu vagy kisváros, Büdöskút neve sokféle asszociációt kelthet. Bennem a gyerekkoromban hallott, dögkutakról szóló, gyermeki ésszel félelmetes mendemondák idéződtek fel. Az előadás is használja a mesék, legendák szürreális világát, egy jelenetben a kút egy másik, boldogabb világba vezető átjáróként jelenik meg, mint Holle anyó meséjében.

Barcsai Bálint rendezése a beteg, sokáig fel nem ismert, súlyos epilepsziával küzdő kislány (Békési-Szombati Anett) alakjánál is eltávolodik a realista színjátszástól. Nemcsak a mozgáskoordinációs zavarokban megmutatkozó betegséget, hanem a teljes karaktert szavak nélkül, mozgással jelenítik meg. A kortárstánc-színpadra illő kezdőtánc után a realista, szövegszínházas jelenetek és a mozgásszínház összesimul, szerencsésen ötvöződik. Mindehhez Horváth Dániel Dudu hegedűjátéka ad zenei keretet, aki amellett, hogy zenél, színészként is jelen van.  

Fekete Anna és Illés Haibo látványvilága egyszerű, tologatható térelemekből áll. A házakat jelképező elemek mintázata, borítása utal a benne élők életkörülményeire, a faluban elfoglalt helyükre. Az előadás végén, egymás mellé állítva ki is adják a település (vagyoni és társadalmi értelemben is) tarka sziluettjét. 

Az előadás nem ítélkezik. Nézőpontokat mutat meg: a falubeliekét, akik nem kérnek szomszédot a cigánysorról, az orvosét, aki a gyerek betegsége helyett csak a fogamzásgátlásról hajlandó beszélni, a fejlesztő központra kapott támogatásokat magának lenyúlóét, de mellettük ott van a cukrász, aki a tanulásban látja az egyetlen kiutat, vagy a szociális munkás, aki elviszi az anyát és a gyereket egy másik orvoshoz. A szociológiai pontosságra törekvő településképnek (az előadás elkészítéséhez szociológus segítségét is igénybe vették) része a babona is: a főszereplők egy „elátkozott” házat vettek meg, egy ott élt „boszorkányét”, de legalábbis jósnőét. Vannak apró gesztusok, pici lépések, de megoldás nincs, legfeljebb a mesében, a szürrealitásban. Az egész előadáson érződik, hogy alapos utánajárással, sok gondolkodással, érzékeny hozzáállással hozták létre.

Igaz ez a színészi játékra is. Martinkovics Máté több apró szerepben is feltűnik, mindegyiket egyénítve, pontosan hozza. Szabó Zola jóindulatú, a családjáért rajongó, de gyenge, tehetetlen apát játszik. A prímet azonban ebben az előadásban a nők viszik. Messaoudi Emina szintén több szerepben van jelen, legyen az a cukrásznő, a lelkész vagy az uzsorásból lett szektavezér, mindegyiknek tud adni valami egyéni színt, és van egy emlékezetes monológja is. Hartai Petra pedig annyira jó, hogy nehéz is mást nézni, ha a színpadon van. Csillogó szemű, szerelmes asszonyként megvan benne a gyermeki játékosság és annak a tudása is, hogy ő ezt a gyenge, teljesen felnőni sosem tudó embert egy életre választotta. A bénult fájdalom, ahogy a kislány betegségét fogadja, és utána az eltökéltség: hogy vinni fogja ezt a terhet, élni fogják tovább az életüket, szavak nélkül is ott van az arcán. Békési-Szombati Anettel igazi, szimbiotikus anya-lánya kettőst jelenítenek meg. Ha másért nem, Hartai Petráért is érdemes lenne megnézni ezt az előadást. De még annyi másért érdemes.              

Gábor Sára:
Kutyaportéka – kisvárosi kórkép

Játsszák: Békési-Szombati Anett, Hartai Petra, Horváth Dániel Dudu, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Zola

Látvány: Fekete Anna, Illés Haibo
Zene: Horváth Dániel Dudu
Dramaturg: Varga Zsófia
Technikus: Bredán Máté
Szociológus: Bazsalya Balázs
A rendező munkatársa: Péter Benjámin
Produkciós menedzser: Szőke Tímea
Rendező: Barcsai Bálint

Trafó, 2019. október 3.  

Fotó: Thealter