dunszt.sk

kultmag

Elhunyt Vekerdy Tamás

Október 9-én hajnalban elhunyt Vekerdy Tamás, adta hírül a család. A számos díjjal kitüntetett író, pszichológus nyolcvannégy éves volt. 

Kép: Vekerdy Tamás

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Az ELTE jogi karán végzett, majd dolgozott a Nemzeti Színház statisztájaként és házitanítóként is. A Család és Iskola laphoz kézbesítőnek jelentkezett, de külsős tudósítónak vették fel, itt mondták neki azt is, hogy végezze el a pszichológia szakot. A Waldorf-módszer magyarországi elterjedésében komoly szerepet vállalt: részt vett a solymári Waldorf-iskola megalapításában és a hazai Waldorf-tanárképzés megszervezésében is. Haláláig nagyon aktív életet élt: az év hátralévő részében lettek volna előadásai Budaörsön, Párkányban, Százhalombattán és Lajosmizsén. 

A gyereknevelésről és a közoktatásról határozott véleménye volt, az alternatív módszereket támogatta. “”A gyereket nem kell fejleszteni, ezt a legtöbb szülő tudja, csak hülyék vagyunk, és nem tudjuk megállni. Pedig éppen hogy abból lesz jó eséllyel topmenedzser, aki gyerekkorában szabadon játszhatott, akit dögönyöztek és csiklandoztak, és nem volt baj, ha kamaszkorában lerontotta a jegyeit. Az iskolának pedig semmi köze a gyerekekhez: a lányokat megbetegíti, a fiúk önvédelemből rosszalkodnak.” A magas óraszámokat és az osztályzást egyaránt ellenezte. “„A leckénél fölöslegesebb dolog a világon nincs! Az eminens odakeni, a többi lemásolja a szünetben az eminensről. Otthon gyakorolni? Minek? Aki tudja, az unja. Aki nem tudja, nehogy gyakorolja! Rosszul fogja begyakorolni.”

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket