dunszt.sk

kultmag

Az erőszak nem elég

A napokban debütált a mozikban a FOMO, amely Hartung Attila első nagyjátékfilmje. Hartung első rendezése több egy szárnybontogató kísérletezésnél, a produkció kegyetlen és megalkuvást nem tűrő karakterábrázolásával egy magabiztos rendezői formanyelvet mutat.

A film története szerint a gimnazista Gergőt és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. A challenge-videóik idővel egyre durvábbá válnak, amikor pedig egy házibuliban Lilla a fiúbanda prédájává válik, egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére áll a budapesti fiatalok biztosnak tűnő világa.

A filmben központi szerepet játszik bullying tematikája, legyen az akár élő vagy online, a fiatalok szinte megállás nélkül szívatják egymást, amely alapból bajjóslónak ígérkezik. A cselekmény azonban nem áll meg azon a ponton, hogy egyszerűen problémaként láttassa mindezt. Hartung Attila filmje ugyanis nem engedi, hogy a néző kényelmesen ülje végig a játékidőt, és egyre mélyebbre húzza őt.

A FOMO – Megosztod és uralkodsz október 10-től megtekinthető a mozikban. A filmről hamarosan bővebben is írunk a Dunszton.

Fotó: Mozinet

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket