dunszt.sk

kultmag

Tiszatáj 2019/10 – Bakos András versei

Tiszatáj októberi számát Bakos András verseivel ajánljuk.

Télvíz

Vastag, fénytelen reklámújságokból
repülőket hajtogatnak minden
este. A ragyogó, tapadó lapokat
félreteszik, ha az apjuk hazaér,
azokkal beszállhat. Sokáig várják,
aztán muszáj lefeküdni. Ez szomorú.
Egyszer mutatta meg, milyen jó
játék, látszott, ő is nagyon élvezi,
azóta mégse ér haza időben. Csak
éjfél körül nyílik az ajtó. Egy sor
vadászgép fogadja akkor a szőnyegen.
Szépen kihúzott élek vezérsíkon,
deltaszárnyon, mind pontosan
utánzott hajdani részegység. Finom,
erős ujjak nyomai. Már ilyen ügyesek
a fiai – vagy találtak valaki mást
helyette, aki segít. Ez ma már nem
derül ki. Hajthat tovább reggelig,
vagy heverhet a szőnyegen,
nézegetheti őket. Két él között az
egészben olvasható szavak:
majdnem mind idegen. Imbusz,
polár, aloé, memory. Ez biztos
véletlen, de csak néha akad meghitt
ismerős. Télvíz. Pillanatszorító.

Isteni testek

Elsötétül a terem, Gábor arca
pedig ragyog a vásznon, mert
meghalt, kilencvennégy évesen.
Mi így emlékezünk rá. Gyufa
csörög az első asztalnál, a mécses:
derékban elvágott hypós flakon,
benne juhfaggyú, cipőfűző a kanóc.
Ő készítette, amikor a fagyott
hó alatt leszakadtak a vezetékek.
Hozta este az iskolába, világított
vele, másfél órát, hátha eljön még
valaki más is. Most vagyunk
hetven-nyolcvanan. Nem hittük
volna, hogy ez ilyen szép lehet:
sárga, lila és bordó fényfoltok
az arcokon, és az abroszon, ahol
egy kombinált fogó, egy szem
dió is őrá emlékeztet. Az óvatosan
kiszedett, sértetlen dióbél pedig
maga az agy. Ha ezt most látja,
meghatódik, ez óhatatlan. És
emlékezni fog ránk, mindenre, amit
közöttünk tanult; mit mondott
Jézus halálának okáról az orvos;
miért kell a földön maradniuk
a repülőknek, ha Izlandon kitör
a vulkán, mi minden lehet abban
a felhőben, ami miatt nem tanácsos
belerepülni; miképp működik az
egyensúlyszerv a fülben; hogyan
szabad elkezdeni a testépítést.

Élőzene

Dúdolgat, dünnyög: népdalt énekel.
Csak addig hagyja abba, míg köszön.
Így jön-megy, dolgozik. Hallgatni kell.
Reggeltől estig rozmaringözön.

Kiskacsa fürdik így fekete tóban.
A Balaton sötét belvízzel árad,
a halakon a nyálka alvadóban,
megannyi búsuló gerinces állat.

A szám tartalma:

Bakos András: Télvíz; Isteni testek; Élőzene
Tönköl József: Forró madártemető
Turczi István: Ermitázs (Jelenetek Jedlik Ányos ifjúkorából); Ora et labora
Kocsis Klára: Egy kancsi szerkesztőre; Isten karámjában; szerkezet
Antal Balázs: Szorongás
Székelyhidi Zsolt: Szebben lobban
Jahoda Sándor: Ellenségem; elég
Szakállas Zsolt: Cirádák

Alagsori történetek
Az irodalom szabadságáról (Rácz Lajos és  Konrád György  beszélgetése)

Autopsia – A feldarabolt Isten rekompozíciója
Alexei Monroe: A halálra emlékezés művészete (Domokos Tamás for­dítása)
S. D. Ch.: Ez az én terepem! (Csehy Zoltán magyarítása)

Bajnok/Süllyesztő (Újabb eredmények a Hajnóczy-hagyaték kutatásában)
Cserjés Katalin: Jelentés egy 2018. októberi rendezvényről (Előversengés és kommentárok egy Hajnóczy-hagyatéki publikáció elé)
Hajnóczy Péter: A bajnok
Pikó András Gáspár: A bajnok körül megváltozik a világ (Felvetések egy jelenlét-központú Hajnóczy-olvasathoz)
Varga Réka: Az intermedialitás hálójában (Filmnyelvi elemek Hajnóczy Péter drámakísérleteiben)
Németh Zsófia: „A humánum nevében” (Szépvölgyi Aliz nyomában, avagy a Hajnóczy Péter-hagyaték elvarratlan szálai)
Szépvölgyi Aliz: Elektra; Orestest várva; A mélységből (Halálának évfordulójára) (A szövegeket sajtó alá rendezte, a jegyzetet írta: Németh Zsófia)
Ludmán Katalin: Hajnóczy Péter poétikája és a hagyaték (A kritikai kiadás elkészítésének lehetőségei)

mérlegen
Fekete J. József: „Nem tud az szétesni, ami sosem volt egész” (Pál Sándor Attila: Balladáskönyv)
Nagy Márta Júlia: Mazsolázni csak pontosan… (André Ferenc: szótagadó)
Bereti Gábor: Az elválasztás játékos gesztusa (Borda Réka: Hoax)
Lencsés Gyula: „Így meg csak ügyetlenkedünk a tornaórán” (Gáspár Anna privát társadalomtörténete – Naspolya. Családi emlékkönyv, 1810–2016)
T. Tóth Tünde: Szelfi és kapitalizmus (Kiss Viktor: Ideológia, kritika, posztmarxizmus)
Jászay Tamás: Kitörési pontok (Vida Cerkvenik Bren: Why don’t we do it in the road: A personal guide to outdoor interactive theatre)

Az utolsó oldalon
Szív Ernő: Antikvárium

Illusztrációk
Autopsia – A feldarabolt Isten rekompozíciója című összeállításunkhoz

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket