dunszt.sk

kultmag

Karl Ove Knausgård könyvet ír a Jövő Könyvtárának

Karl Ove Knausgård új kéziraton dolgozik. A norvég író legújabb műve azonban a Jövő Könyvtárában jelenik meg, így ahhoz csupán 2114-ben férhetnek majd hozzá az olvasók.

Knausgård Harcom hatrészes önéletrajzi regényfolyamát 2009 és 2011 között írta meg, amelyből négy kötet már magyar fordításban is megjelent Halál-, Szerelem-, Játék- és Élet – Harcom címmel. A szerző maga pedig az idei Budapesti Könyvfesztivál sztárvendége volt.

A Jövő Könyvtárának ötlete Katie Paterson, skót művésztől származik, amely elképzelés szerint az oszlói Nordmarka erdőben 2014-ben elültetett fákból 2114-ben papírt készítenek, amelyekre a könyvtárban szereplő szerzők műveit nyomtatják majd, és amelyek egyúttal akkor kerülnek közlésre első alkalommal.

A Jövő Könyvtárában többek között Margaret Atwood és David Mitchell műve is helyet kap majd.

„Briliáns ötletnek tartom. Nagyon tetszik annak a gondolata, hogy olyan olvasói lehetnek az embernek, akik még meg sem születek. Olyan ez, mintha csak kis hajókat bocsájtanánk útnak a mi időnkből. Szeretem az erdő növekedésének lassúságát, és hogy minden kapcsolódik majd egymáshoz” – nyilatkozta Knausgård.

Via The Guardian

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket