Társadalmi problémák őrült mosoly mögé rejtve

Todd Phillipsnek, a Másnaposok trilógia rendezőjének új filmje, a Joker hatalmas médiavisszhangot keltett, legtöbben az évtized filmjeként emlegetik, és azt azért be kell látnunk, hogy nem ok nélkül. A film már megnyerte a Velencei Filmfesztivál legjobb filmért járó Arany Oroszlán díját, és sokan ezt egyenes útnak tekintik az Oscar felé, sőt Joaquin Phoenixnek is odaadnák már az aranyszobrocskát. Az tény, hogy Phoenix alakítása egyszerűen lenyűgöző a filmben, a szerep kedvéért húsz kilót fogyott és hetekig gyakorolta a karakter idegrángásszerű nevetését. Azt is mondhatnánk, hogy szinte egyedül viszi végig hátán a filmet a játékával, erre már csak ráadás a forgatókönyv és egyebek. És, hogy tényleg megérdemli-e a film és Phoenix is az Oscart, ennek eldöntését bízzuk másra, az viszont tény, hogy a film mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Ülünk a moziban és azt várjuk, hogy ismét egy szupergonosz rémtettei tárulnak elénk kissé borzongatóan, mint ahogy az eddig látott Joker karakterektől azt már megszokhattuk. De ez a film nem a gonoszt igazolja. Az előző karakterek is magukban hordozták az őrületet, de mindenféle realitás nélkül, Jack Nicholson Jokerének például elég volt egy tartálynyi sav, hogy a Bűn Bohóc Hercegévé változzon át, a Heath Ledger által megformált karakter pedig megfoghatatlan volt, éppen ebben állt az őrültsége, hiszen nem tudtuk, honnan jött és hová tart. Joaquin Phoenix Jokere viszont egy nagyon pontos, részletes pszichológiai megalapozottságú karakter, megvannak az igazi emberi mélységei, ami által egy mély pszicho-drámává válik a film.

Ha valaki könnyű kis kikapcsolódásra vágyik, semmiképp se válassza ezt a filmet, hiszen koránt sem egyszerű feldolgozni annak mondanivalóját. Nevetünk persze, de eléggé hisztérikusan. A film az 1980-as években játszódik, és bár helyszínül a kitalált, Isten nélküli város, Gotham City szolgál, nem is tükrözhetné jobban a jelen társadalmunkat, bármerre is járjunk a világban, ugyanakkor kísértetiesen megidézi a Taxi Driver New York cityjét. Magány, elidegenedés, bűnözés, a társadalmi rétegek közti óriási különbségek. Arthur Fleck ebben a világban szórakoztató bohócként próbálja megkeresni a mindennapi betevőt önmaga és beteg anyja számára. Eközben idegrángásszerű, görcsös nevetéssel küzd, amikor mindenki más elhallgat, rajta akkor tör ki a nevetés, ami erőteljesen megnehezíti az amúgy sem könnyű hétköznapjait. A cselekmény lassan bontakozik ki, időt hagyva arra, hogy kialakuljon bennünk az empátia Fleck iránt, miközben a film egy olyan politikai-társadalmi-gazdasági kontextust húz Joker karaktere köré, ami számunkra is kényelmetlen, hiszen aktuális problémákat érint. A film tétje, hogy amíg fokozatosan elénk tárja egy ember belső világát, egy esendő, többszörösen bántalmazott, kiszolgáltatott emberét, közben azt is végig követjük, hogyan válik mindettől szörnyeteggé. Vajon meddig lehet fenntartani az empátiát? Mikor van az a pont, amikor már nem tudunk azonosulni a karakterrel? És vajon képesek vagyunk-e vállalni a felelősséget mindazért, ami vele történik? Hiszen ha nem is mi teremtettük a jelenlegi társadalmi problémákat, de mindenképpen hozzájárultunk azok fenntartásához.

Ehhez kapcsolódva válik láthatóvá a dolog abszurditása, mégpedig, hogy pont egy hollywoodi film próbálja meg felhívni a figyelmet arra, hogy mekkora szakadék van bizonyos társadalmi rétegek között, miközben Hollywoodban naponta milliárdokat dobnak ki a semmiért, és óriási különbség van az elit és az átlagember jövedelme között, ezzel is fenntartva a szakadékot.

A társadalom önmagán belül rétegeket alakít ki, melyek közt óriási különbségek vannak, és teszi mindezt úgy, hogy szinte lehetetlen az átjárás a mélyszegénység és a luxusgazdagok világa között. A film arra mutat rá, mi van akkor, ha egyszer az elnyomottak fellázadnak, és az addig elnyomott energiák tömegesen törnek a felszínre. Éppen ezért, az elsöprő siker mellett félelmet is kelt a film, amit talán az tükröz a leginkább, hogy New Yorkban rendőri felügyelet mellett zajlanak a vetítések, valamint volt már rá eset, hogy leállítottak egy vetítést, mert egy férfi minden egyes filmbeli gyilkosságnál hangos ujjongásba kezdett és tapsolt is a nézőtéren, ami pánikot keltett a többi nézőben. A megerősített biztonsági intézkedések és a filmet övező közhangulat egyébként a 2012-ben történt Colorado állambeli mészárláshoz is köthető, amely A sötét lovag: Felemelkedés című film vetítése alatt történt, melynek során tizenkét néző vesztette életét, továbbá hetvenegyen sérültek meg. Mindemellett a Joker sokkal inkább segíti lebontani a felgyűlt ingereket, mintsem újakat kovácsolna helyettük, amelyektől tartani kéne.

A neo noir stilizáció, a jól megválasztott zenék, a hosszan kitartott képek, amelyek elidőznek Phoenix arcán, tökéletesen vannak adagolva, mintha csak egy jó recept alapján készült volna a film. Ez a recept nem a Marveltől vagy a DC-től megszokott, kiszámítható szuperhősfilmek szakácskönyvéből került elő, sokkal inkább a Taxi Driver és a The King of Comedy által teremtett tradíciók felé fordul. Talán nem véletlenül nyúltak vissza éppen ezekhez a filmekhez, hiszen a kezdetekben Martin Scorsese volt a film producere, aki az Irishmannal való munka és annak közelgő bemutatója miatt lépett ki. Ilyen tekintetben talán az sem mondható véletlennek, hogy éppen Robert De Niro kapta az egyik legfontosabb mellékszerepet a filmben – mégpedig egy műsorvezetőjét –, akit végül Joker élő adásban öl meg, hiszen ezt értelmezhetjük úgy is, mint az egykori Travis Bickle-vel való leszámolást, akinek helyét Arthur Fleck veszi át. Tehát nem csak arról van itt szó, hogy inspirációforrásként használták volna a Taxi Drivert vagy a The King of Comedyt, hanem egyfajta generációváltásról is beszélhetünk. Az egyetlen dolog, ami számomra sok volt, az a zárójelenet, mert értem én, hogy neo noir stílus, de annyira erősek voltak a lázadások kirobbanását bemutató képek, hogy a moziszékben ülve arra gondoltam, ez a tökéletes lezárása egy ilyen történetnek. Ehhez képest kaptunk ráadásnak egy fényben úszó képet, amikor Joker végleg megőrült és elszabadult.

Természetesen lehet nem egyet érteni ezzel, de az biztos, a film nem hagy hidegen senkit, aki megnézi, nem fog gondolatok nélkül hazatérni.

A film adatlapja a Mafabon

Fotó: Warner Bros.