Olga Tokarczuk a Nobel-díj után egy alapítványt hoz létre
Az írónő az alapítvány létrehozását hétfőn jelentette be egy wrocławi sajtókonferencián. Az irodalmi alapítvány, mely az írók, műfordítók munkáját és az irodalomtörténeti kutatásokat hivatott támogatni, Wrocławban működik majd. A nyugat-lengyelországi város, melynek Olga Tokarczuk a díszpolgára, Tymoteusz Karpowicz 2005-ben elhunyt lengyel költő villáját adományozza az alapítvány székhelyéül.
Tokarczuk a sajtókonferencián más, a munkásságával kapcsolatos hírekről is beszélt. Elmondta, tart tőle, hogy a Nobel-díj miatt műveinek teljesíthetetlen, a világ megjavítására vonatkozó elvárásokkal kell szembenézniük. Ugyanakkor politikus alkatnak tartja magát, de szerinte minden reflektáló ember szükségszerűen az, akinek van világnézete. Pár szót mondott a könyvről is, amelyen már egy ideje dolgozik, és amelyet valószínűleg jövő ősszel mutatnak be. Tokarczuk azt mondta, a könyv az olvasók számára meglepő lesz, az irodalmi kontextus miatt, melyre hivatkozik. A Nobel-díj átvételekor előadandó beszédről már vannak elképzelései, de még át kell gondolnia a beszéd fókuszpontját.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!