dunszt.sk

kultmag

Határmezsgyék, Kozmológia, Labcoat

Határmezsgyék

Azt mondják, ha elegendő ideig tartja
Vissza a levegőt, fülében
Magas fejhangú sikoltás jelzi, hogy
Elég,
És, ha nyitva a szeme,
Arca előtt megjelenik ráncosra zárt
Szemű, tátott szájú arca.


Először jobbra szalad a kerék,
Azután balra.
Egy nő lenn a földeken
Paprikát szed,
Kipiszkálja körme alól a
Megszorult termőföldet,
Majd felegyenesedve jelenti:
Az a kamionsofőr ott fenn meg fog halni.
Hatalmas üveg pezsgőként
Szakítja át a szalagkorlátot.
Itt ő az első.
Ez az agy-gerincvelői folyadék avatja majd a völgyet
Völggyé.
De addig még nyolc másodperc,
Száznégy képkocka –
Másodpercenként tizenhárom,
Hiszen
A folyamatosan változó látványt felfogható
Szegmensekbe kell átlagolni.

A ráncokkal tagolt női arcnál
A tátongó szájjal
Megállok.
Kimerevítem a képet.
Lassan értem meg mit szeretne közölni velem
– A sütő ajtaja – Olvasom ki elmosódott vonallá zárt tekintetéből – Nyitva
A konyhában,
Nem zárta el a gázt.
Nem ő sikolt – mondja –,
A biztonsági berendezés.
Ekkor megértem, hogy
Ideje fellélegeznem.

Kozmológia

a félig kopasz lányra gondolok, akit csak leírva láttam, így nem tudom, a drum ’n’ bass vagy a sugárkezelés indította-e el a folyamatot – és  persze a haj visszanő – de nekem most olyan hirtelen és megmagyarázhatatlan ette be magát a gyanú a fülem mögé, ahol a legkeményebb csont lakik a koponyámban – hogy ez a semmiből jövő hátfájás valami visszavonhatatlanul közeli törésvonal első pókhálórepedése – ilyenkor már nem tudsz hátralépni –

 a szomszéd utcában építkeznek, de ezeken a forró csütörtök délutánokon nem utal rá más, csak a pányvázatra feszített zöld halászháló – pontosan úgy hullámzik a szélben, mint az isztriát emésztő hullámok – ugyanazt a kéretlen és keresetlen nyugalmat ébreszti benned – fizikai és biológiai – de végül mégis matematikai törvényeket követő hullámmozgás a tehetetlen anyagon – szél, perisztaltika, a kalcium áramlása által kiváltott hullámok – egy selypítve kiejtett szó, nyitott szemmel nevetés, hirtelen és megbocsáthatatlanul személyessé váló hangnem – lassan emelkedő boeing, éppen egy kar és egy ujjnyi távolságra – biztonságos, biztonságos, senkit nem engedő gravitáció –

szavak tömörülnek minden létező köré, legalább van der waals kötésnyi távolságra – a hirtelen szakadásoktól való félelem és a valamennyi hullámmozgásból származó kéretlen öröm – a matematika összes törvénye iránt érzett tisztelet – önző és rövidlátó ösztöneink ellen irányuló elkeseredett karcsapásaink – ha sikerrel járunk – ahogy te, egyszer megtanuljuk áthidalni ezt a távolságot – és olyan szorosra vonjuk, hogy egyetlen pontba sűrűsödik mind – innen tudjuk majd, hogy az összes út erre futott – és ekkor mindent újraindíthatunk, pontosan ugyanígy –

Labcoat

Olyanok vagyunk, mint az egér
az elhibázott döfés után
a juguláris vénába, mikor
a közepesen invazív vérvételi eljárás,
előre nem látott sérülés következtében,
kényszeres, körkörös irányú mozdulatsort szül.


Mert ügyetlen diák vagy,
hat napon át próbálkozol valami elbírálhatót
teremteni az ürességből,
megfelelő alapok nélkül, de a tapasztalatlan szellem
önhittségével.


Az első öt próbálkozást elnézve
az első öt alkalommal szerencséd lehetett,
de egyetlen ügyetlen diák szerencséje
sem tart sokáig,


és most egy rosszul kiszámított
kézmozdulatod miatt fogunk örökké
láthatatlan alakod körül
vakon forogni.