dunszt.sk

kultmag

Nem lehet, hogy mindenki megbolondul és hirtelen gonosszá válik

A tatabányai Jászai Mari Színház idei évadának első bemutatója Béres Attila rendezésében a legendás Broadway-musical, a Cabaret. A harmincas évek Berlinjében járunk, a történet szilveszter este kezdődik, amikor a fiatal amerikai író, Cliff Berlinbe érkezik. A vonaton összeismerkedik – mint később kiderül, náciszimpatizáns – Ernst Ludwiggal, majd Sallyvel, a Kit-Kat Klub énekesnőjével. Cliffet beszippantja a kabarék világa, de nem kerüli el a figyelmét, hogy közben a háttérben egyre nagyobb teret hódít magának a fasiszta világnézet. Az Ernst Ludwigot játsszó Király Attilával beszélgettünk.

Milyen állapotok uralkodnak a musical cselekményének időszakában Berlinben? Milyen miliőbe csöppenünk a történet kezdetén? 

Gyakorlatilag ez a második világháború előestéje. A harmincas évek Berlinjében mindenki az életet habzsolta, hatalmas erővel próbáltak élni az emberek. Nem tudták azt, ami nekünk már történelem, nem sejtették, mi következik. Volt bennük viszont egy érzet, hogy bármikor bárminek vége lehet. Azt gondolom, a Kit-Kat Klub ennek a leképeződése, ennek az élvhajhász, szabados életigenlésnek, életre vágyásnak, ami jellemezhette az akkori Berlint. A Klub ugyanis folyamatosan jelen van a színpadon, akkor is, ha épp nem azon a helyszínen játszódik az adott jelenet. 

Ludwig úrral, csakúgy, mint a főszereplővel, Cliffel, a vonaton találkozunk először. Miért kelti fel Cliff Ludwig úr érdeklődését, miért kezd el foglalkozni egy idegen, amerikai íróval? 

Ludwig eleinte pusztán érdekből közeledik Cliff felé. El is mondja neki, hogy itt, a vonaton szokott röplapokat csempészni Párizsból. Az akkori politikai helyzet miatt sokkal egyszerűbb volt Párizsban fasiszta röplapokat nyomtatni, mint Berlinben, mivel ebben az időben a náci párt egy abszolút el nem fogadott párt volt. Ludwig kezdetben kifejezetten azért kezd el barátkozni Cliffel, hogy később felhasználja őt futárként Berlin és Párizs között. Ennek egyszerű oka van: ahogy a vonaton tapasztalják, a külföldi utasok csomagjait nem nézik át, és Cliffről ordít, hogy amerikai.

Hová fut ki ez a kapcsolat? 

Ludwig később tényleg felhasználja Cliffet, röpiratokat csempésztet vele pénzért cserébe Párizsból. Viszont a mi olvasatunkban közben megkedveli ezt a fiút. Az utolsó közös jelenetük elején őszintén sajnálja, hogy Sallyvel összevesztek, és szívesen segítene neki. Ami nekem nagyon fontos volt, hogy én szerettem volna egy rendkívül szimpatikus embert ábrázolni, nem egy szemvillogtatós nácit… Azt a sémát ismerjük, játszottam én magam is, évadonként egyet-kettőt kis túlzással. Az utolsó közös jelenetünk Bencével (Figeczky Bence, Cliff alakítója – a szerk.) úgy ér véget, hogy ő pofán ver, én erre válaszul borzasztóan megveretem, mert nem hajlandó csatlakozni a párthoz. Cliff ezután végleg elutazik Berlinből, maga mögött hagyja ezt a rövid időszakot. Ludwig esetében az a riasztó, hogy a hozzá hasonlók valószínűleg ugyanúgy szeretik a kutyájukat-macskájukat-gyereküket-barátjukat, mint bárki. Találkoztam már én is olyan szélsőségesen jobboldali emberrel, aki ugyanazt gondolta családról, barátságról, lojalitásról, színházról, mint én, és amikor kiderült, hogy jobbikos, én borzalmasan meglepődtem. 

Ez alapján szerinted egy ember megítélését meghatározza a politikai hovatartozás? 

Azt hiszem, az előadás nem kell, hogy meghatározza, de nekem nyilván van egy véleményem magánemberként. Azt gondolom, hogy semmilyen elv mentén nem lehet kiirtani a más vallásúakat. Ebből következve: én szemüveges vagyok, engem, mint szemüvegest, ne irtson ki senki. Nem érdekel, mi az elv, ha abba torkollik, hogy embereket ölnek miatta, akkor az rossz, elhibázott és gonosz. Ugyanezt gondolom Ernst Ludwigról. Viszont azok az emberek, akik valamilyen elv mentén elkezdenek szörnyűségeket művelni, nem gondolják azt, hogy szörnyűség, amit művelnek.  Ők azt gondolják, jó irányba terelik a világot. Ernst Ludwig ugyanezt gondolja. Ő jó irányba akarja terelni a világot. 

Milyen folyamatok mentén zajlik le, hogy az előadás végére gyakorlatilag az egész Kit-Kat Klub náciszimpatizánssá válik? 

Ezek a folyamatok eléggé nyíltan és előtérben zajlanak az előadásban. Ehhez egyébként több év kellett az akkori Berlinben, hogy egy egészen kicsi pártból végül egy mainstream, a világpolitikát erősen meghatározó párt legyen. Én azt hiszem, ez az egész az emberek bizonytalanságából fakad. Szeretik azt képzelni, hogy jön majd egy erős ember, aki megoldja helyettük a problémákat. Akkoriban volt a nagy gazdasági világválság, óriási munkanélküliség volt Németországban, és egyszer csak jött egy erős ember, majd a hozzá csatlakozó többi erős ember. Most az mindegy, hogy félni kell tőlük, mert egyszerűen szimpatikussá válik, hogy azt mondja valaki, ne aggódj, én ezt most egy tollvonással vagy huszárvágással megoldom. Közben egyébként pici lépésben történtek ezek, aztán az ember egyszer csak döbbenten állt a holokauszt kellős közepén. Biztos vagyok benne, hogy egy idő után sok rendes, tisztességes német családapa belegondolt, hogy milyen alapon tereli embertársait a gázkamrák felé… Nem biztos, hogy így van, de ezt képzelem, mert nem lehet, hogy mindenki megbolondul és hirtelen gonosszá válik. Nyilván sodródtak, és nyilván gyengék voltak. 

Dolgunk nekünk ezeket az embereket megérteni? 

Én senkit nem mentek fel, de színészként dolgom a legszörnyűbb embereknek is megtalálni a motivációját. Nagyon sok szörnyeteget játszom egyébként. Hozzájuk képest Ernst Ludwig a legkisebb szörnyeteg a palettámon, viszont ezeket csak simán gonosznak játszani hülyeség. Szakmailag olyan, mintha egy szobafestő nem festené ki rendesen a szobát, vagy nem glettelne. Nekem ez a glett: megtalálni ennek az embernek a belső igazát, ugyanakkor nem gondolom, hogy ez bárkit bármi alól történelmileg felment. 

Mi Ludwig úr motivációja ebben az esetben? 

Én azt gondolom, hogy ő komolyan gondolja a párt kulcsmondatát: „A mi pártunk fogja felépíteni az új Németországot!” Ezt nyilván lehet üvöltve mondani, meg lehet nagyon kedvesen, mosolyogva, szeretettel fordulva az emberek felé. Én az utóbbit választom. Ludwig nem gondolja, hogy ez így nem oké, simán az van benne, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ezt egyébként nagyon sokan gondolják így a mai napig. 

Milyen hatással van Ludwig úr erre a közegre? 

Az egész ideológia hat a kisemberekre is. A történetben Schultz úr és Schneider kisasszony házasságot terveznek. Azt látjuk, hogy Ludwig felhívja a majdnem-Schultzné figyelmét, hogy ebből baj lehet, ezt ne csinálja, hiszen Schultz zsidó. Ennek megfelelően a politika véget vet ennek a kapcsolatnak, Schneider kisasszony visszatáncol a házasságtól, de az nem derül ki, mi történik később Schultz úrral. Valószínűleg évekkel később elszállítják és egy megsemmisítőtáborban végzi. 

Célja az előadásnak, hogy reflektáljon a mai valóságra? 

Ez egy örök kérdés. Mi a színház dolga: tanítson vagy szórakoztasson? Egyszer egy nálam sokkal okosabb ember azt mondta, az a színház dolga, hogy szórakoztatva tanítson. Ez a darab nagyon alkalmas erre, hiszen isteni zenék és táncok vannak benne, gyönyörű lányok ugrálnak neccharisnyában, de közben azt gondolom, a színháznak reflektálnia kell arra a közegre, amiben él az ember. Nyilván el lehet játszani úgy a Cabaret-t, hogy ne ébresszen gondolatokat a jelenkorral kapcsolatban, de minek? Volt már olyan a történelemben, hogy nagy bajok lettek bizonyos gyűlöletekből. Érdemes, kell-e gyűlölködve élni? Szerintem ezt a kérdést egy értelmes ember felteszi magának az előadás kapcsán.

Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta