dunszt.sk

kultmag

Családi tűzfészkek. Panel a múzeumban

Mi a kortárs művészet igazi kihívása? Milyen kapcsolatban áll a művészet a társadalommal, a történelemmel, a kultúrával? A debreceni Modem Panel. Lét, közösség, esztétika – a lakótelepek hatvan éve címet viselő kiállítása többek között ezekre a kérdésekre keres és kínál válaszlehetőségeket. Az 1400 négyzetméteres alapterületet megtöltő, számos jelentésréteget firtató tárlat Süli-Zakar Szabolcs kooperatív szemléletű kurátori munkáját dicséri – a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékével és Szociálpolitikai és Szociológiai Intézetével együttműködve a panel jelenségének és toposzának egy sok szempontból átfogó és plurális szemléletű bemutatásában vehetünk részt. A kiállítás a jelenünkre is jelentős hatást gyakorló panelkorszakot jellemző változatos problémák rétegzett rendszerét vonultatja föl az azokra adott különböző reakciók hátterével. Nagy előnye, hogy nem elégszik meg a múlt kérdéseiről összeállított leltár készítésével, nem puszta számbavételről vagy szembenézésről van szó esztétizáló köntösben. Ha így lenne, könnyen a sajnálkozásé lehetne a főszerep, de szerencsénkre nem így van – bőven találkozhatunk jelent és jövőt egyszerre és egyenlő súllyal érintő válaszokkal is.

A kiállítás egyidejűleg kutatja debreceni, magyarországi és nemzetközi szinten is az egykori keleti blokkra jellemző paneles technológiával épült lakótelepek milyenségét, a szociológia, a történelem, az építészet, a művészet módszertani polifóniájával, adott esetben ellenpontozásával. Célja a kialakult külső és belső mintázatok előzményeinek, okainak, következményeinek, mai tüneteinek feltárása interdiszciplináris és -mediális nézőszögekből. Az interaktivitás, a közösségi szellem, az emberek közötti kapcsolatteremtés jegyében teszi fel a kérdést: milyen hatással vannak a magyar lakosság egyötödének otthont adó paneltömbök társadalmunk mindennapjaira, gondolkodásmódjára, ízlésére, érzékelésére, az egyének egymással szembeni és közösséghez fűződő viszonyára? A téma szempontjából obligát tárgyak, dokumentumok, interjúk mellett felsorakoztatott műalkotások a kortárs tendenciákra reflektálva a művészeti gyakorlat kísérletező terepébe engednek belátást – oda, ahol jelen esetben maga az ember és a társadalom kerül középpontba. Teret kínál a látogató számára, amiben elmerülve nyilvánvalóvá válik:

A művészet szűrőjén keresztül vizsgálva a mindennapi élet mindig védett marad az uniformizálódástól.

A művek megannyi fennálló vagy karnyújtásnyira levő utópiát és disztópiát villantanak fel – belépve a white cube tágas területébe rögtön egy szemléletes installációba botlunk: Egy 49,75 négyzetméteres (Debrecenben és Veszprémben is létező) panellakás stilizált másába. A helyiségekben hangfalakon keresztül debreceni panelekben élőkkel készült, anonim interjúkat hallhatunk. A panellétről folytatott beszélgetéseket csak a térben levő meghatározott pontok megtalálását követően érthetjük kristálytisztán, másképp – találóan érzékeltetve ezzel a panelházakra jellemző atmoszférát – halk suttogásként és morajlásként válnak észlelhetővé. A szűkös élettér sztereotípiákkal telített másából kilépve váratlanul erős a múzeum tág tereinek kontrasztos hatása.

A lakótelepek történetét összefoglaló szekcióban betekinthetünk  a 20. század politikai és ideológiai viharaihoz sok szálon kötődő urbanizációs folyamatba. Boruzs Bernát a Kelettervnél (Debreceni Tervezői Vállalatnál) folytatott főépítészeti tervezési tevékenységéről, a gyors és olcsónak számító ipari lakásépítés hátteréről, a panelépítészet elsődleges céljáról mesél – minél több ember minél kisebb helyen történő „elraktározásáról”. A beton mint gazdaságos építőanyag, olyan formák és statikai elemek kivitelezésére alkalmas, amik más anyagból ennél csak bonyolultabban oldhatók meg. A felhasználás egyszerűsége a kreativitást felülíró szempontokra is csábít ugyanakkor: a tömeggyártásra, ahol elsősorban a sík felületek és a kockaformák kerülnek középpontba. A keleti és nyugati panelépítészet közötti különbséget kiválóan szemlélteti a Pécsi magasház (más néven 25 emeletes) bontásáról és annak körülményeiről készült forrásanyag, valamint a La Corbusier marseille-i nagy lakóegységének, a Unité d’habitation makettjének jelenléte. Mindezeken túl a lakótelepek kortárs rehabilitációs – mind szociológiai, mind urbanista szempontokat is szem előtt tartó – kísérleteinek alternatíváit is feltérképezhetjük. Hogyan lehetséges a panelek újjáélesztése? Különböző európai országok hogyan reagáltak és reagálnak az alapvetően társadalmi problémák következményeként megjelenő építészeti jelenségre? Megtartják a „letisztult formavilágot”, vagy teret engednek az esztétika, a városkép vagy a környezetvédelem perspektíváinak is? Rengeteg különböző, izgalmas, akár provokatív reakció és megoldási javaslat tárul elénk e kérdésfeltevések kapcsán.

A kiállítás hipotézise szerint a panelkorszak mai napig fennálló lakótömbjeiről mindenkinek van valamilyen véleménye. Ha hihetünk a szociológusok felméréseinek, a panelekben lakók többsége elégedett otthonával és környezetével, a fiatalabb korosztály – nemzetközi szinten is – ráadásul kimondottan trendinek tartja a „panelséget”. A középkorúak többségében nosztalgiát váltanak ki a betonmonstrumok (persze akadnak ennek ellentmondó hangok is). A műalkotások ezekre a sztereotip vélekedésekre reagálnak, hatékony és érvényes szempontokat vezetnek be a panel toposzának felderítéséhez. A művek különböző médiumokon keresztül szólva nyújtanak kapaszkodókat a társadalomban legaktuálisabban (is) zajló átalakulások talán jobb, de mindenképp árnyaltabb megértéséhez. Segítenek könnyebben felismerni azt, ami megváltozott, egyben azt is, ami mozgásban van, így még változtatható.

A panel-lét fenomenológiáját boncolgató művek között vehetjük szemügyre Jozef Robakowski lengyel film- és médiaművész Az ablakomból című videómunkáját, aminek jeleneteit 1978 és 1999 között łódźi társasházának ablakából rögzítette. A maga narrálta kisfilm a lakótelep életének és életformájának sajátos történeti dokumentációja, egyedi kor- és kórkép a bemutatott időintervallumra jellemző létmódokról. Számos mű koncepciója a jelenben még felfedezhető, ugyanakkor már elmúlt korszakra utaló nyomok feldolgozásához kötődik. Míg Andreas Fogarasi Kultúra és szabadidő címet viselő videóinstallációjának lassú képsorozatai a magyar házgyári lakótelepek kulturális szolgáltatásainak maradványait tárják a 21. század befogadója elé, addig Susanne Hopf és Natalja Meier német szerzőpáros Panel – Privát című fotósorozatával az egykori kelet-berlini lakótelepek nagyszobáinak eklektikus és intim szféráiba nyújt betekintést. Miskolci Emese Tar Sándorról készített portréja – feltehetően a szerzőről készült utolsó felvétel – a szociográfus munkásságának vizuális memoárjaként van jelen a kiállított darabok sorozatában.

A vizualitásban kifejezhető hagyományok és szokások ütközése és az ebből fakadó feszültségek megragadása több alkotót is foglalkoztat. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik például Korniss Péter betlehemesekről lakótelepi környezetben készített fotósorozata, valamint Tomáš Džadoň cseh származású művész nagyszabású falusi és városi építkezési formák összevetésére fókuszáló projektje. Ide sorolható még Cyprien Gaillard francia videóművész háromrészes munkájának egyik etapja is, amiben egy korunkbeli szláv lakótelepi szokás abszurditásának kézikamerás dokumentációjával találkozhatunk:

A képsorok egy rendszeresen megrendezett és előre megszervezett esemény keretein belül egymásnak ugró rivális bandák brutális összecsapását mutatják.

A kortárs alkotók láthatólag komoly érdeklődést mutatnak a panel esztétikája és motívuma(i) iránt – ennek sokszínű alkalmazásáról és feldolgozásáról győződhet meg a látogató. Az ipar- és képzőművészeti alkotásokon túl az intermédia szabad eszköztárával játszó darabok a korlátlan párbeszéd lehetőségterébe invitálják a befogadót. Mindezeken túl egytől-egyig arra bátorítanak, hogy tanuljuk meg jobban belakni a világot, ahelyett, hogy kényszeresen a történelmi fejlődés rögeszméjéhez ragaszkodva igyekeznénk folyton újjáépíteni azt. Nem utolsó sorban pedig: A témakörhöz egy paneles emlékkel bárki csatlakozhat, legyen az fotó, írásos emlék vagy történet, amit bátran kirakhat a galéria erre kijelölt fotófalára.

A kiállítás 2019. november 17-ig tekinthető meg.

Kiállító művészek: Paweł Althamer, Bajkó Dániel, Andrej Balco, Beöthy Balázs, Cs. Uhrin Tibor, Csaba Imre, Csáki László, Elena Chernyshova, Csizik Balázs, Csontó Lajos, Tomáš Džadoň, Esterházy Marcell, Ferenczy Zsolt, Andreas Fogarasi, Gábor Imre, Cyprien Gaillard, Gellér B. István, Susanne Hopf & Natalja Meier, Franz Höfner & Harry Sachs, Imreh Sándor, Kádár Emese, Keserue Zsolt, Július Koller, Korniss Péter, Kroó Anita, Lantos Ferenc, Marián Laššák, Miskolczi Emese, Bartosz Mucha, Réthey-Prikkel Tamás & Schmidt András, Józef Robakowski, Dagmar Schmidt, Szabó Kristóf, Szilágyi Lenke, Szlava Sztyepanov, Török Judit, Vass Lilla, Julita Wójcik, Liam Young

(Fotók: Czeglédi Zsolt)