Több liter művér

Lendületes, izgalmas, trancsírozós előadás a Kertész utcai Shaxpeare-mosó, van sok füst meg stroboszkóp, és ahogy az előadás színlapja is ígéri: kifolyik több liter művér.

Meg kell vallanom, elégedettséggel tölt el, amikor sok liternyi művért látok a színpadon. Amikor Bodó Viktor, Mundruczó Kornél és Schilling Árpád kivonult a magyar színházi életből, megszűnt nálunk az erőszak színpadi reprezentációja. A többi rendezőnk ugyanis jellemzően nem ebben utazik, ami alapvetően nem probléma, hiszen a trancsírozás nem feltétele a minőségi munkának. Hogy miért hiányzik mégis a nyers erőszak látványa? Hát, azért, mert a világban eközben nem szűnt meg a brutalitás, és nem igazán van olyan színházi platform, amely erre emlékeztetne minket.

A Kertész utcai Shaxpeare-mosó hamisítatlan Bodó-rendezés. Ezt pedig nemcsak a rengeteg agresszió szavatolja, hanem a sok kokain is. Csak vicceltem, azt akartam mondani, hogy a mozgalmasság, a szimultaneitás és az az iszonyú mennyiségű inger, ami az ő előadásaiban ér minket, és ami nagyon hasonlít ahhoz a túlzott ingermennyiséghez, amivel a hétköznapokban bombáz minket a média meg a webkettő. Ugyanakkor az Örkény előadása kevésbé nyomasztó, mint a hétköznapjaink, mert tele van humorral és játékossággal. A Kertész utcai ugyanis szórakoztató színház, és a legjobbat akkor tesszük magunkkal, ha ekként tekintünk rá.

Erre különben úgy jöttem rá az első felvonás után, hogy elvittem a bemutatóra az anyámat. Anyu nem Pesten lakik, így ritkán lát itt előadást, most vesztette el az Örkény- és Bodó-szüzességét. Szünetben megkérdeztem, hogy tetszik neki az előadás, amire azt válaszolta, hogy tök jó, de ebben a színházban azért szoktak-e komoly előadások is menni. Tök igaza volt. Mert bár a színlap azt ígéri, hogy a Kertész utcai a magyar valóságról fog valami releváns dolgot mondani, én mégis egy nápolyi maffiafilmben éreztem magam, vagyis konkrétan a Gomorra című sorozat csóró, pitiáner és mégis életveszélyes bűnözőcsaládjai között. Akik hiába kereskednek droggal és ölik halomra az embereket, mégis azokban a rémes panelházakban laknak, a Secondigliano nevű lakótelepen, vagyis Bodónál konkrétan a Kertész utcai autómosóban. És persze értelmezhetjük az autómosó szürreális közegét Magyarországként, amely egyszerre mutat fel aprólékos naturalista jegyeket, és perspektivikussága miatt tökéletes abszurditást (Schnábel Zita csodás díszletében), és érthetjük a benne uralkodó ízlésficamos kiskirályokat a kertész utca Borkai Zsoltjainak, a kettő (legyünk stílszerűek) összemosása hangyányit mégis erőltetettnek tűnik.

Ezt elengedve mégis nagyon izgalmas előadás a Kertész utcai. A Rómeó és Júlia kortárs maffiatörténetben való elképzelése nem újkeletű teljesen. Baz Luhrmann 1996-os Rómeó+Júlia című filmje Claire Danes és Leonardo DiCaprio főszereplésével pontosan ugyanezt teszi. A két értelmezés mégis valami egészen mást mutat. Luhrman filmjében Mab királynő monológja egy ecstasy tablettáról szól, amelyen nyíllal átlőtt kis szívecske látható, és amelyet Rómeó a Capulet-bál előtt szépen le is nyel, hogy aztán annak hatására szeressen bele halálosan az ő Júliájába. A film szerint tehát a szerelem egy totál abnormális dolog, amely drog hatására jön létre, nincs túl sok köze a valósághoz, cserébe elég nagy szívás követi. Vagy hogy pontosak legyünk: a szerelem maga a drog.

Bodó Rómeó és Júliájában mindenki totál kész van, a politoxikománia az élet értelmetlensége elől való menekvés a szereplők, és különösen Rómeó számára, így első megjelenésekor nem Rosaline miatti olthatatlan szerelme miatt depis, hanem súlyos drogproblémái miatt. Tehát az Örkény előadásában a film szerelem-értelmezésének ellentétét látjuk: az érzelmektől mentes, teljesen abnormális világban egyedül egy tiszta, valódi érzelem lehetne az, ami a fiatalok életét a normalitás felé terelhetné. De a körülmények, ahogy Shakespeare-nél, úgy nyilván itt sem teszik lehetővé, hogy Rómeó és Júlia megpattanjon, és új életet kezdjen, mondjuk, a hatodik kerületben vagy egy nyugisabb vidéki városban.

Soha olyan elégedett még nem voltam Rómeó és Júlia-előadáson, mint most az Örkényben, annál a jelenetnél, ahol Júlia elküldi a tudják, hova Lőrinc barátot a méregkeverős tervével. Shakespeare művében tökéletesen érthetetlen, miért nem kérdezi meg Júlia, hogy ugyan mi szükség van a klinikai halál állapotára a happy endinghez. Mácsai Pál Lőrince kiugrott pap, aki egy lepattant bringaszervízben dolgozik, és közben mérget (vagy drogot?) kotyvaszt, mert a vegyészethez is eléggé ért. Általában a megjelenése sem kifejezetten bizalomgerjesztő: melegítőt visel papuccsal, haja torzonborz, tuti, hogy nem bíznám rá az életem, ahogyan Kókai Tünde akaratos, tapraesett Júliája sem teszi.

Lőrinc leszerelése persze nem szavatolja a boldog véget, de ez már Tybalt meggyilkolásánál elég egyértelmű. Ugyanis Rómeó nem egyszerűen leszúrja Júlia testvérét, hanem különös kegyetlenséggel veri darabokra a koponyáját egy kalapáccsal. Ezt végignézve nincs mentesítő körülmény, és a továbbiakban én a nézőtéren is elkezdem helyteleníteni ezt a szerelmi kapcsolatot. Nem sokkal szimpatikusabb persze Tybalt figurája sem. Ő és a Montágok már az előadás előtt megkezdik a huligánkodást a színház előcsarnokában, megtépve pár ott várakozó, beépített nézőt, többek között a szövegkönyvet készítő Závada Pétert is. Tudjuk, hogy csak játék, de mégis nagyon ijesztő, ösztönösen hátralépek, mikor Nagy Zsolt felém közelít, Tybalt-alakítása intenzív és fenyegető.

Bár hasonlóság a szereplők között, hogy cselekedeteiket a gyűlölet és a félelem vezérli, mindannyian felmutatnak egy-egy külön univerzumot, amely az Örkény kitűnő színészeinek érdeme. Gálffi László hercegként valóban hasonlít egy kisstílű, hatalommániás politikusra a helyi önkormányzatból, Ficza István Parisként gazdag NER-lovag, akihez feleségül menni biztosan rosszabb, mint meghalni. Polgár Csaba Mercutio szerepében magamutogató, drogos suttyó susogós lila-zöld melegítőben, bundesliga frizurával. Takács Nóra Diána mozgássérült, magatehetetlen Montág anyukájának szerepét a Capuletek bálján értjük meg: amikor a két fiatal egymásra talál, énekelni kezd, és általa a szépség és a szeretet lehetősége költözik a színpadra. Ő az egyetlen szereplő, aki feltehetően képes lenne a szeretetre, mozdulatlansága pedig azt mutatja meg, mennyi esélye van az anyai érzéseknek a bemutatott világ keretei között.

Nemcsak az ő megjelenése álomszerű, a brutális, naturalisztikus részeket (rém)álomhoz hasonló jelenetek váltják. Egyszer például darabokra hullik egy fehér Mercedes a térben, a beöltözős Capulet party is túl van a realitáson színeivel, hangjaival, zenéivel és elképesztő jelmezeivel. ( A buli jelenet jelmezeinek és maszkjainak tervezésében és elkészítésében a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának BA2 osztályos hallgatói vettek részt Nagy Fruzsina irányításával.) És Rómeó drogos rémálma az előadás vége is, ahol nem pontosan tudjuk eldönteni, mi a valóság: Júlia feleségül ment Parishoz? Vagy ellenállt, és ezért részeg apja megölte? Vagy feleségül ment Parishoz, aztán ölte meg az apja? Az előadás addig felvázolt univerzumából akármelyik logikusan következhetne. De végül is mindegy, hiszen a lényeg úgyis az, hogy bár a világ sokat változott a XVI. század óta, Rómeónak és Júliának mégsem lett több esélye a boldogságra. Sajnos.

KERTÉSZ UTCAI SHAXPEARE-MOSÓ

William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapján

NARRÁTOR (CSUPI, W. SHAKESPEARE): Máthé Zsolt
GERI: Jéger Zsombor
ÁBRAHÁM: Dóra Béla
TYBALT: Nagy Zsolt
MERCUTIO: Polgár Csaba
KAPULEKNÉ: Hámori Gabriella
KAPULEK: Csuja Imre
HERCZEG: Gálffi László
MONTÁG: Felhőfi-Kiss László m.v.
MONTÁGNÉ: Takács Nóra Diána
BENVOLIO: Vajda Milán
PÁRISZ: Ficza István
PÉTER: Novkov Máté
DAJKA: Csákányi Eszter
LŐRINC: Mácsai Pál
PATIKUS: Kákonyi Árpád
JÚLIA: Kókai Tünde
RÓMEÓ: Patkós Márton

VALAMINT: Ács Krisztina, Barabás Bíborka, Beregszászi Aletta, Berzeviczy Attila, Bognár Dániel, Bósz Tamás, Csapody Ágota, Csire Zoltán, Csoboth Viktória, Dömötör Anna Viktória, Fedor Bálint, Garai Dóra, Herpai Áron, Horváth Éva, Izer Ágnes, Józsa Anna, Kende Ádám, Kertész Virág, Mózer Zsolt, Novák Flóra, Olesiák László, Pusztai Kitti, Sulyok Máté, Tajti Boglárka Roberta, Tragor Péter, Vereckei Kata


díszlet: Schnábel Zita
jelmez: Nagy Fruzsina
világítás: Bányai Tamás 
szöveg: Závada Péter    
dramaturg: Gábor Sára, Turai Tamás    
zene: Keresztes Gábor, Kákonyi Árpád  
sound design: Keresztes Gábor

mozgás: Duda Éva
súgó: Horváth Éva
ügyelő: Dávid Áron, Mózer Zsolt
rendező munkatársa: Szabó Julcsi, Laky Diána
rendező: Bodó Viktor

A buli jelenet jelmezeinek és maszkjainak tervezésében és elkészítésében a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának BA2 osztályos hallgatói vettek részt Nagy Fruzsina irányításával: Csoma Gabriella, Erős Hanna, Juhos-Kiss Csenge, Kerékgyártó Dorottya, Tóth-Király Betti , Mák Petra, Nádházi Eszter Mónika, Ocskó-Kü Kata, Viszolajszky Kíra Alexandra, Velki Eszter, Zatykó Borbála

Külön köszönet: Bartek Zsolt, Epres Attila, Hargitai Péter, Kertész utcai autómosó

Fotó: Horváth Judit