dunszt.sk

kultmag

Túl közel a valósághoz

Metszően éles filmalkotás került a napokban a mozikba Kontrol nélkül címmel. Magyarországon körülbelül 23.000 gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban. A családjukból kiemelt, traumatizált gyerekek alapvető hátránnyal indulnak az életben.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Kontroll nélkül  így akár igaz történet is lehetne: a film Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre minden igyekezet ellenére az ellátórendszer nincsen felkészülve.

A történet főhőse a szeretetéhes és nehezen kezelhető kislány, aki nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Az állami szervezetek tanácstalanul egymás között adogatják őt, agresszív természetével ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját, aki úgy tűnik, végleg lemondott róla.

A film november 7-től tekinthető meg a mozikban.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket