dunszt.sk

kultmag

Centenáriumokra

szintézisszerű kábulat vagy forrástalan fókusz egyre megy
mert mindegy, hogy egy energiarendszer zárt vagy nyitott.
Mert fuck the system. Mert el kell veszítnem az elvonási tüneteim.
Az éhséget. Lustaságot. Kiürült éléskarma.
Legyen záumága vacsorára, mert ha épp nincs is ünnep,
de hétköznap sem egészen. Együnk záumágát.
Együnk nyers húst nyereg alatt.
Együnk légyölő galócát. Együnk miccset, mustárt, csorbát.
Ne együnk húst.
De együnk gazdagokat.
Együnk lezüllött morzsákat soron kívül, pult alatt.
A halotti toron a halottat kellene megenni.
Inkább ne együnk húst. Mert az ünnep az mindig
a saját temetésünk. Jókedvű öngyilkosság. Tesztoszteron.
Véres üvegszilánkok konyhaasztalon.
Valahogy teljesen máshogy kellene ünnepelni.
És valami teljesen mást.
Az éppen ünnepelt rendszert kellene megenni,
Kronosz saját magát.
Két hely van a zászlótartóban,
az egyikbe piros-sárga-kéket teszek, a másikba feketét.

( )

Éjjel kilopózom, az egyiket kilyukasztom, a másikra
körbe zárt A betűt fújok fehér festékkel.
Aztán gondolom feljelentem magam.
Úgyis mindig a jelentésekkel küszködök,
Össze-összetévesztem a jelölőt a jelölttel
vágyat a gyönyörrel, sajnálatot a bűntudattal.
Fogalmam sincs melyik háborúban
melyik ősöm hol harcolt, elég nekem
számon tartani csak az egyik nagyapámat,
aki volt magyar levente, wehrmachtos,
aztán román tiszti szolga. A nagyanyáimról többet tudok.
Csak már fogalmam sincs, mit illik magamról tudnom,
mit másokról, és engem mi érdekel.
Az elvonási tüneteim,
tüntetéspornó, analitikus kábulat talán,
És a Black Bloc még opció.