dunszt.sk

kultmag

Függetlenségi nyilatkozat

2019. november 28-án 23 órakor a nagyközönség számára most látható először Magyarországon a Három Hollóban Juhász Kata táncművész szóló előadása, a Declaration of Indepence (Függetlneségi nyilatkozat), amely korábban az Amerikai Egyesült Államok és Dánia legfontosabb táncszínházi tereiben került színpadra. Ezzel a műfaji kísérlettel, amely a stand-up, a fizikai színház és a kortárs tánc elemeit vegyíti, kívánja megmutatni a művész. milyen fajta függéseknek van kitéve az egyén a 21. század elején és milyen összefüggésekben vethető fel egyáltalán a társadalmi lény függetlensége, illetve függetlenségre való vágya a mediatizált és átpolitizált európai kulturális térben.

Az előadás amellett, hogy több aktuális közéleti témát is szóba hoz, rendkívül fontos a művész személyessége és önreflexiói. „Közéleti kérdésekben is nagyban befolyásolják álláspontunkat az érzelmek, melyek mozgásban való megnyilvánulása megnyit egy érzékeny játékteret az elhangzó mondatok változó modalitása és az ezt kísérő mozdulatok között, melyek egymást kölcsönösen értelmezik” – vallja Juhász Kata.

Jegyek itt vásárolhatók.

Fotók: Vance Gellert Photography

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket