dunszt.sk

kultmag

Oscar Wilde kétszer ellopott gyűrűje

Kalandfilmbe, esetleg vígjátékba illik Oscar Wilde egykori gyűrűjének története. A máig közismert és népszerű író az övcsatot formáló ékszert barátsága zálogául adta egy diáktársának a Magdalen College-ban, még 1876-ban. A gyűrű kalandos útjáról az artnet.news számolt be. 

Az ékszer 2002-ben került az érdeklődés középpontjába, mikor egy volt takarító ellopta a Magdalen College-ból, ahol őrizték. A tolvajt, Eamonn Andrewst megtalálták, de a gyűrűt nem: vallomásában azt mondta, 150 fontért eladta egy meg nem nevezett ékszerésznek, aki tört arannyal kereskedett. Az Oxfordi Egyetem kincstárnoka, Mark Blandford-Baker azt mondta, attól tartottak, hogy az akkor 35 000 fontot érő gyűrűt beolvasztották, és többé nem látja senki. 

2015-ben New Yorkban négy tolvaj elkövette Anglia történetének legnagyobb ékszerrablását, a visszavonulás előtti utolsó nagy dobásként. Ez az alaposan elcsépelt filmes toposzt ebben az esetben nagyon is szó szerint kell érteni: életkoruk 68 és 76 év között volt, az egyiküknek óránkénti inzulininjekcióra szorult, egy másik rabló pedig elbóbiskolt a bűntett helyszínén. 200 millió font értékben zsákmányoltak ékszereket egy bankfiók hetvenhárom széfjéből. A Hatton Garden-i ékszerrablókat egy éven belül elfogták. Az egyikük úgy bukott le, hogy a rablás éjszakáján a kedvezményes tömegközlekedési bérletét használta.

Arthur Brand holland nyomozó műkincsek után kutat, a művészet Indiana Jonesának is nevezik. A rablás után olyan pletykák jutottak el hozzá, amely szerint megjelent a feketepiacon egy gyűrű, melyre illik a Wilde-ékszer leírása. Brand egy londoni régiségkereskedő és egy, a londoni bűnözői körökben járatos ember segítségével eredt a kincs nyomába. Mint elmondta “jöttek  hírek erről a gyűrűről, és sok más olyan holmiról is, amit korábban elloptak. Ezeknek az eltűnését természetesen senki nem fogja jelenteni a rendőrségen. Úgyhogy kiküldtünk valakit, aki utánajár a Hatton Garden utóhatásainak, és így jutottunk el a gyűrűhöz!

Brand szerint attól féltek, hogy ha az új tulajdonos megtudja, minek jutott a birtokába, megijed, és megszabadul a gyűrűtől, esetleg beolvasztja az értékes holmit. “Természetesen nem ők a bűnösök, de ha ártatlan vagy, ne szabadulj meg tőle, mert onnantól már nem leszel az.” A gyűrű új tulajdonosa szerencsére nem semmisítette meg a kincset, és átadta az Brandnak. Aki saját bevallása szerint némi angol humorral fűszerezve, épp Hatton Gardenben adta az oda az egyetem képviselőjének.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket